Mi Abonyunk - Gyalázat!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.01.06. 09:43:00

Gyalázat: Betörtek a Katolikus Nagytemetőbe

 

Január 5-ről 6-ra virradó éjszaka ismeretlen tettesek betörtek az abonyi Katolikus Nagytemetőbe. Minderről Dr. Egedy Zsolt a világi egyháztanács elnöke tájékoztatta lapunkat, aki gyalázatos tettnek minősítette mindezt. Minden lehetséges zárat feltörtek és így behatoltak az összes épületbe, az irodába, a ravatalozóba, de még a halottasházba is. Jelenleg is folyik a helyszínelés. A vandálok nem vittek el semmit, így vélhetően rongálás miatt fog folyni az eljárás.

 

Lapinformációink szerint a hűtő tároló helyiségben egy elhunyt is volt. Csak temetési kellékeket találtak a tettesek, például magnót, gyertyatartót. Ezek nem kellettek nekik és az az alumínium tepsi sem, amit találtak. Ez nem az első, hanem a harmadik eset volt, amikor betörés történt a Katolikus Nagytemetőbe. Az első két esetben vittek el tárgyakat, most szerencsére nem.

 

LŐVE

Közbiztonság:
 18 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
találós kérdés

veroniq -

2011.01.08. 16:39:50

Na, gyerekek, ugyan kinek a kezében is van ez a honlap, ha már TATU ezt így megkérdezte??? Hehe. Értem én a viccet. Biztos kár, hogy nem TATU vagy ours a honlap tulajdonosa.... Átadnám egy napra. Jujjj, de mi lenne itten. Üdv: LŐVE
Inkább

Steve968 -

2011.01.08. 15:58:46

szánalmas. Csaó-csaó: Steve968
Átlátszó dolog

Nagyfehér -

2011.01.08. 15:40:50

Tatu=Tábornok=ours. Vicces....
???

Steve968 -

2011.01.08. 12:12:49

Sokan tesznek a hazájukért. Pl.: minden olyan ember aki adótfizet. Nem keveset. Minden olyan ember aki különböző társadalmi munkával próbál más embereken segíteni. Ha ezek az emberek nem lennének már megdöglött volna az ország és lehetne hősködni. Nem tudom milyen tábornokról van szó, mert itt nincs szó. Másrészt Vietnámban lehetett harcolni a vietkong ellen. Apropó mit keresett ott ? És talán nem a tábornokok a hősök, hanem azok a besorozott katonák akik életüket adták a politikusaiknak, nem a hazájuknak. Sajnos. Csaó-csaó: Steve968
Maximélisan igaza van !

ours -

2011.01.08. 11:50:33

TATU-nak,igaza van,ti mi a fenét tettetek a hazátokért ez a Tábornok 2évet harcolt Viet Kong-ban mi a fenéről beszéltek,életeteknen nem tettetek semmit a hazátokért.Igaz nam sokat vagyok a honlapon mert ami itt megy az szinte siralmas és inkább elkeserítő.Talán meg kellene becsűlni mindazokat akik hősök.Én nem kívánok itt többet megjelenni.Vajon ez az oldal kiknek a kezében van !!!!!!!
Ki a magyar ???

Steve968 -

2011.01.07. 12:03:31

Lehetsz épp gádzsó, gyaur, stb. Sokféle módon nevezhetnek magyarként a különböző nyelveken. Valószínűleg a környező magyarok tudnának erről beszélni. Mint ahogy mi is hívtuk a kisebbségeinket, pl. tótoknak a szlovákokat, muszkának az oroszokat, stb. Tele van a magyar nyelv ilyenekkel (rác, sváb, talján, stb.), sőt a családnevek (Németh, Kun, stb.) is. A neved sem magyar inkább német eredetű. De vannak itt örmények, akik már nem is beszélnek örményül, ök önmagukat magyarnak tartják, roszabb esetben is magyar örményeknek. Rengeteg nép keveredett itt. Ki a magyar ??? Másrészt finomabban is ki lehet felyezni, azt amit akarsz mondani, a magyar nyelv szépsége pont az, hogy tele van rokonértelmű szavakkal, kétértelmű szavakkal. Sok-sok szavunk van, még az átlag magyar is több szót használ, mint egy angol, vagy német. Akkor nem is beszélve arról, aki nem akar átlag lenni. Amerikában sem használható a néger, ne adj isten a nigger szó, helyette az afro-amerikai. Tehát úgy gondolom ki lehet fejezni szinte bármit, csak gondolkodni kell. Sőt hatásosabb, ha az ember finoman tesz utalásokat, a szavaknak ekkor van igazán hatása, ekkor igazi fegyver. Csaó-csaó: Steve968 / Vincze István
Szerény megjegyzésem.

TATU -

2011.01.07. 10:44:35

Tisztelem,becsülöm és nagyra tartom e honlap munkáját.Fontos és nélkülözhetetlen városunk számára,de ha nem írhatjuk le szabadon vagy nem nevezhetjük meg (mert a Trabantot),nem lehet másként írni,ha megnevezem,csak identitására utalok,ami nem sértő.Ha lemagyaroznak büszkén viselem,hát viselje más is származását,mert olyan nincs,Magyar-akárki! Vagy Magyar,vagy az,aminek született.Ha nem írhatom le a valóságot nem vagyok szabad saját hazámban,vagyis nincs szabadvélemény,akkor nem szabad az ország.De elnézést kérek,nyíltságomért a valóságot nem lehet meghazuttólni. Maradok mindenki felé tisztelettel Esser György
Undorító!!

hazafi91 -

2011.01.06. 16:55:43

Heil !!! Undorító!! Aki egy temetőbe képes betörni az nem vehető emberi számba !! Ere csak olyan képes akinek valami baj van a fejében !! KITARTÁS!!!
Tatu, Truckman

Nagyfehér -

2011.01.06. 15:22:57

Nem kell ahhoz semmilyen médiatörvény, hogy emberek maradjunk! Esetetekben sajnos ez nem áll fenn....
ilyet!!!!

anna -

2011.01.06. 11:49:34

Hát ez elképesztő, mikre képesek az emberek, ha az ilyeneket embereknek lehet hívni!
nem vittek el semmit?

Bari -

2011.01.06. 11:18:31

Vagy még nem tűnt fel, h mit fújtak meg a szemetek.Amikor betörtek hozzám is, először fel sem tűnt ez, az, de amikor kellett volna, na, akkor meg nem volt ott(csuklott is ám minden rohadt felmenője a tahóknak).Általában nem is az bosszantó hogy betörtek, szétnéztek,de mivel szétverték az ajtót, lakatot, stb., azt csak megcsináltatja a tulaj.Nem kis pénzért.Szép napot.
nem a törvény

veroniq -

2011.01.06. 11:14:34

Nem az új médiatörvény miatt moderáltam! Megtettem volna 2010-ben is! Üdv: LŐVE
Média törvény TATU

Truckman -

2011.01.06. 11:05:41

Szeretttem! Itt ismét bizonyított! LŐVE szempontjából nézve viszont megértem a moderálást, hisz én sem szerenék 10 millákat kicsengetni Orsósnak! Csak Orsós azt felejti el, hogy azzal, hogy próbálja letakartatni a lobogó forrongó vizet, a Jénai tálban, hogy más ne lássa mekkor a gőze, azzal semmit nem old meg! Ellenkezőleg! Ahelyett, hogy hagyná elpárologni a vizet, vagy elzárná a tüzet alatta, annak majd az így keletkezett felyülemlett gőzének ereje, szépen szétveti majd a tálat, de minimum a tetőt félredobja! TATU ez van! :(
gyalázat

veroniq -

2011.01.06. 10:55:01

TATU! A cikk nem Dr. Egedy Zsoltról szól! Gyalázat, hogy erről a témáról ezek a gondolatok jutottak eszedbe. A vélemény maga az ember. Sajnos. A legközelebbi gusztustalan írásod után töröllek a rendszerből. Üdv: Veronika
aham

kisember -

2011.01.06. 10:41:09

Grat Tatu.Fikázni azt tudsz,vagy tán fletóék jobbak lennének a posztra??? Üdv komcsikám.
Nívó

Nagyfehér -

2011.01.06. 10:36:14

Két igen "színvonalas" hozzászólás! Ehhez csak gratulálni lehet!
A Kanibalizmus határain

Truckman -

2011.01.06. 10:25:25

Anno emlékezetemben él, hogy mikor a zetorról, az ásott gödörbe dobták a TSZCS.-ből az elhullott malacokat, kisvártatva (vagy 1 héten belül)már meg is jelentek az arra pályázók! Ott a helyszínen szétkapták, és már volt is miből odahaza lenni dínom dánomnak! Most, hogy már ezen lehetőség megszűnt, mármint a TSZCS, nincs elhullott állat! Csak élő a kocaólakban! Azaz már azok is ritkán (fel nem derített területeken), kénytelenek voltak azokat "eltulajdonítani"! Most viszont a belvíz, némi gondot okoz nekik a terepszemlék megvalósításához! Tehát mi marad?! Ellhullott ember viszont van! Ha nem lett volna kőkemény a megboldogult, tuti szétkapták volna! :D
A FIDESZ-es ........

TATU -

2011.01.06. 10:12:17

Egy FIDESZ-es,hogyan lehet a világi egyházak tagja,vagyis tanácsának elnöke ha maga nem ........,akkor mit is keres a FIDESZ-ben.De értem mivel a DUNA TV egy műsort közvetített A .......... címmel,vagy Magarok vagyunk vagy menjunk a ......ba!!!!! Moderálva: LŐVE! Mert a MiAbonyunkon " zsidózásnak " nincs helye!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok