Mi Abonyunk - Bűnügyek, balesetek a múlt héten
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

tyb - 2010.11.23. 23:31:04

Az elmúlt heti bűnügyekről, balesetekről tájékozódhatunk az alábbi írás alapján, mely a panorama-online.hu oldalon olvasható. Sajnos abonyi vonatkozású hírek is szerepelnek benne...

 

 

"Bűnügyi Krónika Írta: Dr. Nagy Anett 2010. november 23.

Az elmúlt héten átlag körüli bűncselekmény számot regisztráltunk területünkön, a korábbi időszakhoz képest 3-mal többet. Az elkövetések területi megoszlását vizsgálva elmondható, hogy Cegléd város vonatkozásában továbbra is magas az elkövetések száma, a korábbi időszakhoz képest tovább emelkedett, bár minimális mértékben. Kiemelendő azonban Albertirsa, ahol a felére csökkent az elkövetések száma.

Az egyes bűncselekmény kategóriákat tekintve megállapítható volt, hogy az elkövetések jelentős részét kitevő lopások számában az elmúlt héten jelentősnek mondható mértékű emelkedés volt kimutatható. A fentiek ellenére 2 kiemelt bűncselekmény vonatkozásában került sor nyomozás elrendelésére.

- Az egyik esetben, Tápiószőlősön a Berkenye utcában a hajnali órában az ajtó betörésével hatolt be az elkövető volt élettársa lakásába és mivel ott találta a volt élettársa új barátját is, ezért mindkettőjüket bántalmazta, mely során a volt élettárs 8 napon belül gyógyuló, míg a barát 8 napon túl gyógyuló arccsonttöréses sérülést szenvedett.

- A másik esetben Cegléden a Szent Imre Herceg utcában, ismeretlen tettes a 4 emeletes társasház lépcsőházában felgyújtott egy ott tárolt motorkerékpárt. A cselekmény során 1,5-2 millió forint kár keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Vigyázzunk értékeinkre, hiszen eljött a karácsonyi nagy bevásárlások ideje, ami fokozott figyelmet kíván meg mindenkitől!

Közlekedési Hírek.

A közlekedés tekintetében viszonylag jó hetet zártunk, mivel csak 5 baleset történt, amelyből azonban 3 súlyos sérüléssel járt. A súlyos sérüléses baleseteknél mindhárom esetben, az elsőbbség meg nem adása volt a kiváltó ok. A balesetek Cegléd, Abony és Albertirsa területéhez köthetők.

Cegléd területén a Méhész utca és a Jászberényi út kereszteződésénél a személygépjármű vezetője nem adott elsőbbséget a védett úton, motorkerékpárral közlekedő személynek így azt fellökte, aki 8 napon túli súlyos sérülést szenvedett.

Abonyban a gyalogátkelőhelynél az úttesten átkelni szándékozó gyalogost egy, a Szolnok irányából érkező szgk. elütötte. A szgk. vezetőjéről az alkoholszonda alkalmazását követően megállapítást nyert, hogy ittasan ült a volán mögé. A vétlen gyalogos szintén 8 napon túli súlyos sérülést szenvedett.

A harmadik súlyos sérülés Albertirsa területén következett be, ahol a lakott területen belül közlekedő szgk. a kereszteződéshez érve az elsőbbségadás - kötelező jelzőtáblát figyelmen kívül hagyva fellökte a neki jobbról érkező kerékpárost. Elmondható tehát, hogy a balesetek bekövetkezésénél az elsőbbségi jog meg nem adása továbbra is a leggyakoribb kiváltó ok. Kérünk mindenkit, hogy ittasan ne üljenek a kormány mögé mivel másoknak és maguknak is maradandó vagy akár végzetes sérülést okozhatnak.

Vigyázzunk magunkra és egymásra is, közlekedjenek türelmesen és tartsák be a szabályokat, mindannyiunk érdekében!" 

Közbiztonság:
Baleset   
 8 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
No hát igen Truckman

kandis -

2010.11.29. 09:23:58

A kérdéses dologra nehéz szerény választ adni, de azt gondolom fiatalabb vok mint te. Ugyanis az anno dupláján egy kicsivel vagyok még csak túl :) Amúgy ezzel a sok hülyeséggel csak arra akartam utalni, hogy az az öregúr, aki megkoccintotta a lábadat, sokkal nagyobb traumán eshettet túl. Az idősebbek nehezebben viselik az ilyeneket. S te meg elhajítottad a kulcsát, egy olyan embernek, aki láthatóan gyengébb helyzetben volt. Eddig még csak 3 balesetem volt, és 2006 -ban az utolsó. 2x totálkárra vágták az autómat, és az egyiknél a fiam a feleségemmel ült hátul, viszont egyetlen egy estben sem szidtam a vétkes sofőröket. Ők is ugyanúgy sérültjei az esetnek mint mi. Azért nem volt rossz reakció, de sztem nem igen helyénvaló, pláne ha te is elismered, hogy xar kereszteződés volt.
A KRESZ meg csak arra jó...

Truckman -

2010.11.26. 17:44:48

Nyehehe! Ezen elvigyorogtam! :xD Most mennyi éves vagy, ha anno voltál 14?
Truckman ...

kandis -

2010.11.26. 11:25:33

Biztos úgy van, velem is előfordult már, hogy valami hirtelen ott termett... (úgy kb 14 éves lehettem :D ). De ha a ködtől nem látok, akkor lassabban, és szemeimet meresztve megyek. Nem piszkálódásnak szánom/szántam, csak nem árt ha mindenki figyel, mert aki dolgozik/közlekedik, csak az hibázhat. A kresz meg csak arra jó, hogy a vitás helyzeteket köthessük valakihez, hogy ki a felelős, kinek volt a legnagyobb esélye elkerülni a bajt. Amúgy az abonyi autósoknak is van ilyen helyünk, ugyebár a cédulaház. Bár azt az önkormányzat nem tudja/akarja kivágni ;) . Ott nagyon kell figyelni, mert ugyan a Törtel felől érkező autósokat előre lehet látni, node a városból érkezőket. Bár még az sem olyan gond. De a KIVILÁGÍTATLAN kerékpárost, vagy a FIGYELMETLEN gyalogost este már nehéz.
Kandis?

Truckman -

2010.11.25. 19:28:37

Bal-jobb-bal-jobb-bal. Így szoktam körülnézni, mielőtt lelépek az úttestre. Ez a tata, a semmiből jött, azaz nem onnét, hanem a keresztező úttestről balról azaz az Árpád útról kanyarodott, a Kossuth térre. Volt ott a sarkon 1 szép nagy tuja! Sokakat eltakart, ki ácsorgott a zebrán, a balról érkezőknek.! KIVÁGATTAM AZ ÖNKORMÁNYZATTAL (gyökere még mindig ott van). Azóta, jól belátható. :)
Hal és a kamion esete

kandis -

2010.11.25. 12:50:17

:) Süllő... nyugtázom, és elolvastam. Nem rossz bár kicsit tipikus kamionos megoldás :D Amúgy truckman, ha régóta vezetsz, akkor bizonyára tudod mi a legveszélyesebb az utakon? Természetesen a kalapos ürgék a volán mögött... korra tekintet nélkül. Az olyan sofőröket mindig óvatosan kell megközelíteni, és nagy gázzal, vagy szaladva otthagyni őket. Még ezt nekem apám tanította. :D Milyen igaza is volt. (ugyanilyen szabály, hogy a zöld ifa a leggyorsabb jármű, hiszen mindig az megy elöl) Nekünk is van ehhez hasonló történetünk. Ott éppen nem volt sürgős dolgunk apámmal, és úgy döntöttünk, hogy betartunk MINDEN táblát :D. Nos 4-s egyik lehajtója végén STOP tábla. Az előirt sebességgel megközelítettük (sebességre már nem emlékszem, de láttam egy csigát jobbról elhúzni). Kerszteződésben megálltunk, majd azt hittem apám ráment valamire, vagy csak elrontotta a váltást, mert döccentünk egyet. Apám erre csak annyit tett, hogy rögzítette a járművet, majd kiszállt, és már hallottam is: "Jó ember, mit csinál maga?". A jó ember egy idős KALAPOS úriember volt, aki mögöttünk jött (egy egérkamionban). Szegény jobban megijedt mint mi. Az autónkon semmi kár nem keletkezett, viszont neki kiesett ez első lámpája (kocsi állapota vetekedett az öregével). Leszűrtük a tanulságot, NEM MINDIG éri meg betartani amit kiírnak, hiszen az emberek inkább a normális közlekedést művelik, ami nem minden esetben szabályos. Nézz szét MINDEN zebránál, és minden úttesten való átkelésnél. Nekem anyukám ezt tanította ;) :D Üdv
Te hal?

Truckman -

2010.11.24. 20:11:29

Csak tippeltél vagy megszámoltad, a sorokat?! MERT EZ 31! Vegyél LOTTO-t, amenyibben, csak tippeltél! :)
Fuvarosom..

Süllő -

2010.11.24. 20:09:15

Te kis optimista, miből gondolod, hogy a cirka 30 soros hozzászólásodat valaki végigolvassa...? De holnap nekifutok! Üdv Süllő
Megható!

Truckman -

2010.11.24. 20:00:38

Ezt a "nyálas" kérést! :P Elhiggyem? :s Higgyek olyanoknak, kiket látok nap mint nap? Látok, hallok, kikiabálni a hangosrecsegőn, hogy "szájjatok már le a padról cécci?" Ezt az intézkedést fogadjam el, 2 rendőrtől a járőrkocsiban, mikor huligánok a padot a parkban nem a rendeltetés szerint használják? :( A baj az, hogy sajna fentről lefojtják már a bűneseteket tudósítását, sacc. 3 hónapja (mióta OV. van a színpadon)! Magyarán korántsem az van, s annyi mint pl. a ceglédi R88 reggelenkénti 07:00-07:20 közti rövid 5 perces ügyeleti hírei tartalmaznak! Mesélek 1 sztorit. (Most ilyen kedvemben találtok) 1 éve múlt most, hogy barangoltam Cegléden. Köztudott, hogy én csak a gyalogátkelőhelyen, vagy ott, hol elsőbbségem van, csak ott lépek le az útra! Így volt ez anno is! Mentem át Cegléd, 1ik "zebráján", egy szép őszi nap, mikor valami fékcsikorgást hallottam, és 1 secundum múlva valami megérintette a jobb lábszáramat. Jobbra nézve, egy szerencsétlen kriptatölteléket pilácsoltam meg, kalappal a tökfödőén, egy autóban! Kisezred idő alatt leszűrtem, hogy a tata, nem úgy közelítette meg a gyalogátkelőhelyet, ahogy az a KRESZ-ben előírt, és én voltam előtte, kinek szerencséje volt. Ígyhát... ...odamentem hozzá, tök nyugodtan. Kinyitottam az ajtaját, mire a tata annyit tudott "reakciózni", hogy: -JÁÁJ, NE BÁNTSON KÉREM! Közben lebukott a jobb ülés felé, mintha azt várta volna, hogy megütöm! -MIT BÁNTSALAK TÉGED? DE TUDOD MIT ÖREG? Azzal benyúltam a jobbjára, át a kormányküllőn, és a slusszkulcsát kivettem. Ahogy kivettem, azzal a lendülettel a parkba bevágtam! Csakúgy repült! Egyenest egy fa alá, ami alatt szép pirosas-sárgás levelek voltak aláhullva! -MENJ, ÉS KERESD MEG! Azzal otthagytam. Emlékszem a körülöttem lévők nagy ívben elkerültek. Még akkor is, mikor már csak hátra-hátra néztem messziről, hogy az öreg keresi e a kulcsot? :D Kereste hát! Mivel a kocsija az úttest közepén volt, ráadásul egy kereszteződésben, eléggé "ciki" volt neki a helyzete! Emlékszem, mögöttes autósok is kiszálltak neki "segíteni", de némelyik csak nyomta a dudát, hogy miért nem megy a sor! :P Azt már nem láttam, de nem is érdekelt, hogy megtalálta-é? De a történet tanulsága annyi, hogy rá 2 hétre ismét láttam azt az autót, azzal a tatával! ...és messziről integetett, sőt, még idő előtt meg is állt a "zebra előtt" az ott átkelőknek integetve, hogy tessék-tessék menni! Ő MEGTANULTA 1 ÉLETRE! Azóta is látom ritkán a tatát, egyedül vagy mamával a jobb 1en! Azzal, hogy megkértem volna csak, hogy legközelebb vigyázzon jobban... ...semmit sem értem volna el vele a jövőben! De ez csak 1 sztori volt. 1 igaz sztori. A sok közül. Érdekel valakit esetleg 1 ittasan volánhoz "merészkedő" kolléga története is? Ha igen elmesélem 1x! ;) Ezzel a "Kérünk mindenkit, hogy ittasan ne üljenek a kormány mögé mivel másoknak és maguknak is maradandó vagy akár végzetes sérülést okozhatnak" szöveggel, csak kiröhögtetik magukat! Legalábbis én röhögök! Holott én nem ülök kormány mögé, még másnaposan sem! Igaz nekem nem is szokott másnaposság lenni, mert 1 sör is "kiüt"! Hát még hogy röhög az, ki ittasan vezetget, és ezt olvassa netán! Balesetmentest! De ahogy ezt "Önök" Rendőrök csinálják,(azaz kívánják) sosem lesz!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok