Mi Abonyunk - Tetvek támadása
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.11.17. 11:15:28

Mint arról a MiAbonyunk internetes hírportál már beszámolt önöknek, Abony egyik óvodájában nem kis gondot okoz az, hogy van olyan kisgyermek, akinek nyüzsögnek a tetvek a hajában. Most újabb fejezetéhez ért a történet, mert a szülők ugyan eltávolították gyermekük hajából az élősdieket, de hamarosan a családban újrafertőződött az ovis. Amikor az óvónénik szóltak, hogy ez nincs így rendben és megint tetves a gyermek, a szülő egyenesen zaklatásnak minősítette az esetet és feljelentéssel fenyegetőzött.

 

A csoportba járó elkeseredett szülők azt tervezik, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy a tetvekkel már nem először oviba érkező gyermekkel végre kezdjenek valamit. „ Ez iszonyú, ha rágondolok, már viszket is a fejem! „- mondja az egyik felháborodott anyuka. Lapinformációink szerint a tetves hajú kislány az egyik napon fejkendőben ült az oviban. Az ügy részleteire oknyomozás után hamarosan visszatérünk. Az információkat az aggódó szülőktől tudtam meg, akiknek gyermekei a tetvekkel oviba járó kislánnyal együtt vannak nap, mint nap.

 

Lőrinczy Veronika

Citrom-díj:
Tánc   
   
 4 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Máshol is van!

koma -

2010.11.17. 18:52:46

Tudomásom szerint ez a probléma a Szivárvány óvodában is megjelent, csak nem kapott nyilvánosságot. Tehát meg kell keresni a megoldást feltétlenül, méghozzá a megfelelő szinten! Nem kellett volna ennek az ügynek idáig jutnia. Üdv: koma
.....

bendyz -

2010.11.17. 17:48:52

Az én gyermekem az érintett csoportba jár...Sajnos mostmár én is eljutottam arra a szintre, hogy úgy éreztem itt már rá kell csapni az asztalra. Miután az óvónéni közölte a fertőzött kislány többszöri felszólítás ellenére ismét az óvodában van és fertőz...gondoltam ha más út nincs és a primitív szülő nem fogja fel, hogy nem viszi közösségbe a kislányt még nem sikerült kiirtania az élősködőt, abban az esetben mivel én megszeretném óvni ettől a borzasztó kellemetlenségtől a gyermekemet közöltem, hogy én NEM VISZEM AZ ÓVODÁBA A GYEREKEMET míg ennek a veszélynek fokozottan ki van téve! A mai napon gondommal bajommal bementem az Önkormányzati Hívatalba...ahol azt se tudták megmondani hova menjek. :))) Kezdtem a Szociális irodán onnan mentem a Gyámügyre onnan pedig a Hatósági osztályra....ott találtam olyat aki foglalkozott a bajommal. Felvázoltam, hogy egy nemtörődöm szülő miatt akit nem érdekel, hogy szerencsétlen gyereke fejébe hetek óta hemzseg a tetű miért tehet ki további 30 gyereket az esetleges fertőzésnek ?! ( Akkor még nem beszélve az adott szerencsétlenről....aki mindezt szülei igénytelensége miatt már tartósan elszenvedi egy ideje....plusz a testvérek..nem egy...nem kettő...Jelzem véleményem szerint a szegénység nem egyezik az igénytelenséggel, szóval szerintem arra kár fogni. ) Az a megoldás, hogy vegye meg minden szülő a tetű - írtó - megelőző szereket amik biztosan jót tesznem az érzékeny fejbőrű egyébként egészsgés gyereknek...mellesleg még baromi drágák is. Szóval a hölgy felháborodásomat maximálisan megértette és kérte, hogy problámámat írásban nyújtsam be az osztályukra esetleg aláírathatom az a csoportba járó gyermekek szüleivel is...Aztán, hogy ennek a kérvénynek lenne e foganatja és, hogy ha lenne is mennyi idő múlva arról már nem beszétünk. Viszont úgy gondolom nekünk felelőségteljes szülőknek kötelességünk a gyerekeinkről gondoskodni, tehát kezdeményezni fogom, hogy kérvényt írjunk mind a Hatósági osztályra mind az óvoda vezetőségének valamint a Védőnői Szervezetnek is, hogy a gyermekeink fejét "X" időnként védőnő az intézmény keretein belül vizsgálja át és ha tetves valamelyik poronty akkor az érintett szülőnek a megfelelő felvilágosítást adják meg az állatkák kiírtását illetően valamint ha az adott családnak ez anyagi - fizikai egyéb okból nem lehetséges akkor ehez a segítséget valamilyen módon megadja. A gyermek csak tényleges átvizsgálás után (értem itt a szülő házat....körülményeket) "steril" - nek mondható ily téren akkor mehessen csak ismét közösségbe.Ahol ez a gond fenáll és annyira rosszak a körülmények, hogy az élősködő kiírthatatlan ott mit keres több kiskorú gyermek..kéne valakinek ilyenkor az ő jogait is védeni ha már a szülei nem teszik. Valamint ha óvónéni veszi észre a problémát és ez esetleg tartósan - többszörösen fenáll akkor értesíthesse a fertőzött és a többi gyerkőc érdekében a védőnőt- családsegítőt...egyéb ezzel foglalkozó szervet. Erre a dologra kéne legyen valami rendelkezésnek lennie egyébként szerintem a házirendben is, mint oly sok más dologra is van. Ennyi kb.... részemről... egyenlőre.
Már megjártam a tetvek útját!

tomsojer -

2010.11.17. 14:26:18

A jogszabály ill. rendelet a "kistérségi EÜ szolgálat" hatáskörébe helyezi a hatósági tetűirtást. Ez a kistérségi elvileg az ÁNTSZ lenne. Ez az ÁNTSZ pedig ezt a problémát nagyívben le... ugyanis nincs kin behajtani a költséget és a büntetést.
A szülő a tetű...

Süllő -

2010.11.17. 12:09:11

Ez a 21. században teljességgel elfogadhatatlan. Megkérdőjelezem a területi védőnők felelősségét! Ugyan megvettem 3000 bruttó magyar forintért a megelőző hajsampont, de nonszensz, hogy egy szülő akinek már volt tetves a gyereke, az miért nem ellenőrzi mindennap, és miért nem fertőtlenít otthon? Szegény gyermeket sajnálom ugyan, de erről kizárólag a szülő tehet... Üzenem a többi szülőnek, természetesen aláírok bármit, ami az ügyet előreviszi. Javaslom a védőnői szolgálat bevonását is. Üdv Süllő

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok