Mi Abonyunk - Centrum plusz
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.11.15. 20:08:08

 

Íme, szemelvények más sajtóorgánumoktól:

ROMHÁNYINÉ Dr. BALOGH EDIT, polgármester, Abony: „Az első szakrendelés húsz évvel ezelőtt indult be, a reumatológiával. Pont most október elsején volt húsz éve, hogy heti harminc órában megkezdte a reumatológia, mint orvosi szakrendelés a szakorvosi ellátást. Az elmúlt húsz évben ez kiegészült, most már 300 óraszámban, ebből 200 szakorvosi óra illetve 100 nem szakorvosi szakellátás keretében.”

A kétszintes épületben 20 szakrendelés kap helyet. Idén a felnőtt-, és a gyermek háziorvosok, védőnők illetve az orvosi ügyelet, majd 2011 első hónapjaiban a szakrendelések, így például a szemészet, a bőrgyógyászat, fogászat, reumatológia, tüdőgyógyászat és kardiológia költözik be. A projekt keretében orvosi eszközöket, röntgent és ultrahang berendezést is vásároltak, de korszerű informatikai rendszer is kiépült. A rendelőt a város szülöttéről, Dr. Kostyán Andorról nevezték el. Az egészségügyi központot a Sanamed Kft. üzemelteti tovább.

A rendelőnek térségi szerepet is szánnak, hiszen Jászkarajenő, Kocsér, Kőröstetétlen, Újszilvás és Tápiószőlős is az ellátási területéhez tartozik. Az összesen 500 millió forintból megépült intézet avatásán a nemzetiszín szalagot, a projekt elindításában segítséget nyújtó korábbi országgyűlési képviselő Czinege Imre, valamint a térség parlamenti képviselője, Czira Szabolcs a regionális tisztifőorvossal közösen vágta át.
www.ctv.hu

az érintettek összefogását dicséri, hogy az eredetileg 2010 tavaszára kitűzött határidőhöz képest néhány hónap csúszással ugyan, de sikerült átadni a létesítményt.

(MTI) www.mno.hu

Közélet:
Közélet   
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Nahát

admin -

2010.11.16. 16:01:24

Két vitaminnév is van a címben. :D Na jó csak próbakommentelek. :D

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok