Mi Abonyunk - Éljenek iskoláink!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.04.23. 17:40

A Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ebben az évben 110., a Bihari János Zeneiskola fennállásának 60. évfordulóját ünnepli. Ez alkalomból ünnepelt mindkét oktatási intézmény a múlt hét végén. A rendezvények résztvevői szívet, lelket melengető színvonalas programokat láthattak és hallhattak. Szerkesztőségünk és Olvasóink, Abony város lakossága nevében további eredményes, kitartó munkát kívánunk iskoláink tanárainak, vezetőinek. Azt gondolom, hogy a kitartásra, erőre ezekben a hetekben nagy szükség is van, hiszen a rengeteg változás elemi erővel alakíthatja át az adott iskola mindennapjait. A Gyulait nagy valószínűséggel átveszi az állam az önkormányzattól, a Zeneiskola sorsának kimenetele még kétséges. Viszont a Bihari épületét pont a 60. évfordulón lebontják, hogy helyére új, korszerű művelődési ház kerüljön. Addig a pedagógusok és nebulók más épületekben tanítanak, illetve tanulnak. Ez lesz ám az igazán erőt próbáló megmérettetés. A tanárok kitartására és áldozatvállalására azonban mindenképpen szükség lesz, hiszen ők azok, akik naponta egy parányi csodával ajándékozzák meg gyermekeinket. A művészet, kultúra, zene szeretetével, melyet egy életen át visznek magukkal és örökítenek át a jövő nemzedéknek. Ez a munka pénzzel, anyagiakkal nem mérhető, ez annál jóval több. Igazi EMBER alkotása a feladat. Ehhez én magam is kívánok további sok sikert!

Lőrinczy Veronika

Galéria: ITT (fotó: Polyák Attila)

Az alábbiakban Simon Gáborné, a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának, rendezvényen elhangzott ünnepi beszédét olvashatják:


Jubileumi ünnepség megnyitása

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a 110 éves Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és a 60 éves Bihari János Zeneiskola által rendezett Jubileumi ünnepségen megjelent valamennyi kedves vendégünket!

Iskolánk életében a 2011-2012-es tanévben hármas jubileumot ünnepelhetünk. Az abonyi Gyulai Iskola története a múlt század elejére nyúlik vissza. 1902-ben alapították elődeink Abonyi Magyar Királyi Állami Polgári Fiú- és Leányiskola néven. Városunkban alakult meg az ország első falusi zeneiskolája. Ez adta az ötletet az ének-zene tagozat létrehozásához 1957-ben, 2002-től pedig alapfokú művészeti képzést is folytatunk. A 2011-2012-es tanév iskolánk 110., az ének-zene tagozat 55. és a művészetoktatás 10. tanéve. A Bihari János Zeneiskola szintén jubilál: fennállásának 60 évfordulóját ünnepli.
A két iskola élete szorosan összefonódott az elmúlt évtizedekben, Zenei tagozatunk munkáját a Zeneiskola tanárai, zenekarai segítik. A két iskola közötti szoros kapcsolat teszi lehetővé a gyönyörű hangversenyeket és a színdarabok bemutatását. Most a jubileum megünneplésére is együtt készültünk. Örömmel tölt el, hogy ennyi vendéget köszönthetek: megtiszteltek minket, eljöttek azok, akik számára e találkozás fontos. Mi pedig, akik intézményeink életének aktív részeseiként ma itt lehetünk, boldogan fedezzük fel az ismerős arcokat a jelenből és a távolabbi időkből. Ünneplünk. Az ünnep, az öröm órája, Önöktől, Tőletek válik széppé.


110 éves a Gyulai. 1902 2012. A két évszám közötti évtizedek felgyorsult történelmi eseményekről, átalakulásokról, megtorpanásokról és fejlődésről vallanak.110 év története hatalmas időszak. Ennyi idő alatt generációk nőttek fel. Végiggondolni sem egyszerű, hogy hány ember kötődik eltéphetetlen szálakkal e falakhoz, az itt eltöltött évek emlékeihez. Új és új pedagógusok jöttek, tanítottak, adták tudásuk legjavát, megteremtették az iskola hírnevét. Ezek a pedagógusok tették a Gyulait városunk meghatározó intézményévé. Bizonyítja ezt az a sok itt nevelkedett, későbbi kiváló sportoló, művész, tudós, mesterember; akikre Abony is méltán büszke. Iskolánk jelenlegi nevelőtestületéből 37-en volt gyulais diákként kezdtük meg pedagógus pályánkat egykori iskolánkban. Az iskola által képviselt értékrend diákként ivódott belénk. Az első tanító nénijeink, az osztályfőnökeink, kedves tanáraink a mentoraink, mestereink is lettek.
Dudás József, Gerl Árpád, Nagy Lajos, Csupák Gáspár, Finna György, Drávay József… Néhány név az egykori igazgatók közül, akiket a nagy elődök sorában tartunk számon. Ők alakították ki a Gyulai szellemiségét. Mi, akik ma itt lehetünk, ezt adjuk át az utódoknak.


Úgy gondolom, nevelőtestületünkben adott az elhivatottság, és a pedagógusok egymással összefogva tudnak dolgozni a közös célok érdekében.
Ez megmutatkozott most, az évforduló megünnepléséért tett erőfeszítésekben is. Rendkívül színes, érdekes programot állítottak össze és hajtottak végre a kollégák azzal a céllal, hogy a jubileumi év valamennyi tanulónk számára emlékezetes maradjon, és a gyerekek aktív szereplőkként legyenek részesei az eseményeknek. Minden alsós osztályban faliújságot készítettek, amelyen egész éven át megjelenítették az évforduló eseményeit, részt vettünk a múzeum kézműves napján, és meglátogattuk a 48-as sírokat, a vadasparkban a gyerekek akadályversenyen vettek részt, október 6-án a megemlékezést rendhagyó módon a nagytemetőben tartottuk, naptárt állítottunk össze, az osztályok riportot készítettek a régi iskolaéletről, huszárbábokat is készítettek.
A fölsősök többfordulós vetélkedősorozatot szerveztek, melynek kiemelkedő eseménye volt az iskolatörténeti és iskolánk névadójának életét feldolgozó vetélkedő a döntőbe jutott csapatok részvételével.


Az évfordulóval kapcsolatban a régi játékokból szervezett kiállításnak nagy sikere volt a felnőttek és gyerekek körében egyaránt.
Ünnepségünk időpontjához igazodva iskolatörténeti kiállítást is szerveztünk, megjelent jubileumi évkönyvünk is. Több mint egy évszázad eseményeinek felidézésére vállalkoztunk. A kiállítás tárgyait, relikviáit nézve megelevenedik a múlt: emlékek villannak fel. Az egykori diákok és pedagógusok visszaemlékezéseit olvasva kirajzolódik előttünk az egykori polgári, majd az általános iskola élete. Ajánlom évkönyvünket szíves figyelmükbe.


Sok idő telt el a dicséretes egyestől a dicséretes ötösig, az olajos padlótól a linóleumig, a fiú- és leányosztályoktól a koedukáltakig, a tintatartótól a golyóstollig, a körmöstől, fenekestől a testi fenyítés betiltásáig, a latin nyelvtől az oroszon át az angolig, a cserkészettől az úttörőmozgalmon át a diákönkormányzatig.
És hogy merre tartunk? Ma a közoktatásban nem egyszerű hosszú távra tervezni. A változó törvényi elgondolások nem jelentenek kiszámítható keretet tevékenységünkhöz. Vannak azonban olyan célok, amelyek minden időben alapvetők. Iskolánk 110 éves múltja, a nagy elődök öröksége kötelez: az évek alatt kimunkált értékek megőrzése, iskolánk jó hírnevének öregbítése a legfőbb cél.
Kedves Vendégeink! Nemsokára szép dallamok csendülnek fel. A gyermekek hangja, a közös zenélés öröme remélem magával ragad majd mindannyiunkat.
Fogadják szeretettel műsorunkat!
 

Oktatás:
Abony   
Gyulai   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

A pedagógusnap margójára

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok