Mi Abonyunk - Leköszön az abonyi őrsparancsnok
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.04.10. 11:20

Az a hír röppent fel a településen, hogy Pintér Gábor alezredes, Abony város őrsparancsnoka távozik a városból. A hír igaz. Erről számolt be lapunknak Pintér Gábor exkluzív telefonos villáminterjújában. A jövő héten a kezében lesz már a parancs is. Az abonyi főzsarut megkeresték, magasabb beosztásban folytatja tovább rendőri munkáját. A Bács- Kiskun Megyei Rendőr Főkapitányságon ajánlottak fel számára állást, május elsejétől a közrendvédelmi osztály vezető helyettese lesz. A rendőri vezető megtiszteltetésnek érezte a megkeresését és több okból sem tudott és nem is akart nemet mondani a lehetőségre.

„ Igaz, hogy nem volt minden fenékig tejfel, de én nagyon szerettem Abonyba járni. Azt gondolom, hogy a problémák ellenére sikerült egy remek csapatot szerveznünk. Ezt nyilván észrevették a vezetőim és kiderült, hogy elégedettek azzal a munkával, amit itt folytattam, folytattunk. Nem én kerestem a lehetőséget, de örülök az állásnak, hiszen ez egy nagy szakmai kihívás lesz számomra. Parancsnoki munkámat is elismerték, hiszen idén január 1-én betöltöttem a 25 éves szolgálati időmet, melynek kapcsán jutalommal és dicsérettel megyek el Abonyból, egy magasabb beosztásba. Nagykőrösön lakom, Kecskemét közelebb is van hozzám, ezt nem lehetett kihagyni. Egy megyei Főkapitányságon fogok dolgozni, egy megyeszékhelyen, természetesen magasabb fizetésért is. Az utódlásom is megoldódott, engem az őrsparancsnoki székben eddigi helyettesem vált, Kovács Norbert százados. Az ő helyettese egy fiatal Cegléden dolgozó főhadnagy lesz, Weigel Harri. Természetesen pár napon belül egy hosszabb lélegzetvételű leköszönő búcsúinterjút is szívesen adok a MiAbonyunk-nak. „- mondta Pintér Gábor

Szerkesztőségünk és Olvasóink, valamint Abony város teljes lakossága nevében kívánunk az abonyi fűzsarunak új beosztásában is eredményes, jó munkát, az újonnan kinevezésre kerülő őrsvezetésnek pedig szintén ugyanezt, valamint erőt, kitartást.

Megkérdeztem néhány érintett településvezetőt, hogy mit szólnak Pintér Gábor őrsparancsnok leköszönéséhez.

Parti Mihály Abony város alpolgármestere is tudta már, hogy Pintér Gábor elmegy, az új őrsvezetés személyi dolgairól tőlem értesült: „ Annyit tudok csak mondani, hogy gratulálok az új beosztáshoz, de Abony egy gyakorlatias, jó szakembert veszített személyében. Az új helyhez sok sikert és kitartást kívánok! „

Pásztor Imre, Kőröstetétlen polgármestere már hallotta, hogy elmegy a rendőri vezető, utódjainak személyét nem ismerte: „ Sajnálom, hiszen mire mindenkit megismert, el is megy. Ehhez tényleg kell pár év. Örülök az utódoknak, hiszen Weigel Harri kőröstetétleni lakos, jól ismerem. Mivel Pintér Gábor és a rendőrökből álló csapata már évek óta részt vesz a nálunk szervezett Böllérversenyen, nagyon remélem, hogy fel sem merül Pintér Gáborban, hogy nem jár vissza településünk rendezvényire. Annál is inkább, mert idén meg is nyerték. Mindig szeretettel várjuk és gratulálok szakmai előrelépéséhez! „

Palya István, Jászkarajenő polgármestere tőlünk tudta meg, hogy Pintér Gábor leköszön: „ Én nem tudtam ezt, gyakorlatilag nem nagyon örülök neki, mert a változások mindig azt jelentik, hogy új embereket kell megismerni, újakkal kell megtanulni együtt dolgozni. Bízom benne, hogy zökkenőmentes lesz az átállás. Szerintem nagyon jól dolgozott, ezért is ismerték el, ezért is emelték ki. De bízom abban, hogy mi hamarosan visszakapjuk a megígért rendőrőrsünket és lesz saját őrsparancsnokunk. Így nagyon ki vagyunk szolgáltatva az abonyiaknak. Nagyon bízom abban, hogy az új vezetés fontosnak tartja majd a kistelepüléseket és szeretném, ha nem csak az Abony központúság érvényesülne. Remélem, hogy az újak is figyelnek ránk! „
 

Közbiztonság:
Abony   
 11 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Tájékozottság felsőfokon

Bugi -

2012.04.14. 19:27:01

Karai polgármester:----Én nem tudtam ezt, gyakorlatilag nem nagyon örülök neki, mert a változások mindig azt jelentik, hogy új embereket kell megismerni, újakkal kell megtanulni együtt dolgozni.----Ezek szerint eddig fingja sem volt hogy Kovács Norbert valamiféle helyettes volt eddig...A másik "Új" évekig volt karán lovasrendőr.....( Weigel Harri  ).Na ennyit ahhoz hogy mennyire vagyunk képben....ezért nem halad a rendőrőrs dolga sem,nem elég félévente egy sopánkodó kijelentést tenni,a keménytökűség teljes hiányában.

már megint én

egy abonyi -

2012.04.14. 18:26:27

a tisztelt RENDőröktől kérdezem, hogy mikor lesz rend Abonyban? ne legyen már ebből a kisvárosból egy új Gyöngyöspata, szépen kérem:(

ja

egy abonyi -

2012.04.14. 17:51:32

ja, és hogy mire alapozom az előbbi kommentemet? a március 15-ikei--Pintér Gábor által eseménytelen--hosszúhétvége óta  5 (öt) betörés volt a házunk 50 méteres körzetében, a legtávolabbi ház amit feltörtek, az éppen két házra van tőlünk.....egy hónap alatt 5 betörés, tényleg elég eseménytelen a környékünk, de biztosan ÉN élek másik bolygón, és még véletlenül sem Pintér Gábor...a március 15-ét követő hosszúhétvégén x birkát is elvittek Abony másik felében, és persze x darab bringát is, de ez mind mellékes:D az a lényeg, hogy a böllérverseny az megvolt, ugye ? :D

 

köszönet!

egy abonyi -

2012.04.14. 17:29:36

szeretném megköszönni Pintér Gábor Úrnak, hogy a három műszakos munkámmal megkeresett pénzemet nem a szórakozóhelyeken kell elköltenem 25 éves létemre, hanem hogy méregdrága riasztót kell szereltetni a házba, hogy felébredjek, mielőtt a betörő elvágja a torkomat;) NAGYON JÓ A KÖZBIZTONSÁG!! KÖSZÖNÖM MÉGEGYSZER, JA ÉS SZERINTEM A MARADÉK TIZENVALAHÁNYEZER MAGYAR(!) ABONYI IS KÖSZÖNI!!!!Ha marad egy kis pénzem, szívesen felajánlok egy törőkosár fondantos fánkot az abonyi rendőröknek;)

Ejnye-ejnye

ellike51 -

2012.04.13. 17:31:32

Mund, figyelmetlen voltál. Nem olvastad a cikket. Honnan vetted, hogy valószínűleg azért mondott le mert nem bírt a feladattal.



Szó sem volt lemondásról.

tettes sehol.

Mund -

2012.04.13. 16:57:35

Ezt nem értem.Úgy köszönnek el mintha Abonyban minden rendben lenne.Sok-sok kerékpárt el loptak,sok házat kirámoltak,a tettes sehol.

Nem szeretnék senkit bántani,de valószínüleg azért mondott le mert nem bírt a feladattal.

A helyi Derrick...

Süllő -

2012.04.13. 09:22:52

Jó és sikeres muinkát kívánok ölég rossz szóviccel, hiszen aki emlékszik, a Derrick sorozatban Harry felügyelő volt a társa (Fritz Wepper).

Üdv {#emotions_dlg.sullo}

 

Elfogultság nélkül

ellike51 -

2012.04.13. 01:42:11

úgy, hogy - gondom nem volt - az eddig ismertek tudatában kívánok én is a réginek az új helyén;

az új kollégának pedig az Abonyban  -  ami biztos nem lesz könnyű! - lévő kihívásnak eredményes munkát!

Tényleg jó fej!

tyb -

2012.04.12. 22:24:58

Elfogult vagyok persze, hisz melyik volt kollégámról állíthatnám, a mundér becsületének megsértése nélkül az ellenkezőjét... Király

 

De viccet félretéve, Pintér Gábor, valóban egy olyan rendőr, aki a "szamárlétrát" végigjárva, valamennyi szolgálati helyén bizonyította rátermettségét, felkészültségét és parancsnoki kvalitásait. Vélhetően, ezért (is) kapott egy számára bizonyára egészséges szakmai kihívást jelentő felkérést.

 

Hiányozni fog. Nekem, nekünk abonyiaknak érezhetően. Rögtön hozzá is kell tenni, hogy nem marad Abony "közbiztosági hajója" megfelelő kapitány nélkül, hisz jelenlegi helyettese, Kovács Norbert százados veszi át a "kormányt", akinek eddigi közös munkálkodása Pintér alezredessel, azt hiszem, hogy elég garanciát jelent a jövőt illetően. 

 

Új parancsnok-helyettes is érkezik Weigel Harri főhadnagy személyében, melyet a szakmai berkekben jótékony vérfrissítésnek is szokás nevezni, hisz a helyi rendőrök munkájának eredményességét jól támogathatja egy karakteres "ismeretlen arc", a többnyire helyi bűnözők elleni fellépések során. 

 

Pintér alezredesnek sok-sok szakmai sikert az új szolgálati helyén, utódjának Kovács századosnak és újdonsült helyettesének Weigel főhadnagynak, pedig kitartást és a városi önkormányzat által látványosabban támogatott, eredményes munkát kívánok az Abonyi Rendőrőrs élén.

 

TYB 

 

 

 

 

Jajj...

Truckman -

2012.04.12. 19:36:49

...mi lészen akkor velünk?! {#emotions_dlg.big}

 

Én amúgy birtam a búráját "képekben"!

 

Agyő!

Lelépni!

S.pataki -

2012.04.11. 12:18:52

Érthető, hogy megválik az abonyi beosztásától, mert „ezen az igazi munka munkaterületen” nem bontakozott ki igazán. Talán azért sem, mert a csúcsba végződő aranyalapon két hatágú csillagjelzés arra is utal, hogy Ö az itt előforduló, procedúrákon már átesett, ahol csak kis-közepes stílusú bűnelkövetés, szabálysértések, alacsonyabb szintű, rendészeti munkák adódnak, történnek.

Látható, hogy a felsőbb rendőri szervek, hogy is gondoskodnak a főtisztek egzisztenciájáról, tovább fejlődéséről.

A tyúklopás, biciklitolvajlás, vagyontárgyak eltulajdonítása, falopás, esetleg a bolti kleptomániások, valamint, mint a tenger, annyi panasz az itegrálodni készülők irányában, a Városhoz szükséges rendészeti munka, egy kezdő városkapitánynak való, olyannak, aki, energikus, az előrelépéséhez még eredményeket kell felmutatnia. Itt Abonyban az avanzsálásra, a szükséges eredmények begyűjtésére ragyogó lehetőség kínálkozik, van miből meríteni.

Az alezredes Úrnak új beosztásához: Erőt! Egészséget!

Abony,2012. április 11.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok