Mi Abonyunk - Lopott volt a doga, de nem baj az!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7573, belépett felhasználók: 1.

veroniq - 2012.03.27. 20:14

A FIDESZ és a KDNP lezártnak tekinti az ügyet, az ellenzéki pártok az államfő lemondását követelik. Miért is? (MTI) - A tényfeltáró bizottság jelentése szerint hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt a Testnevelési Egyetem doktori eljárása Schmitt Pál kisdoktorijának értékelésekor. A testület ugyanakkor megállapította: az egyetem szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben. ( Foto: MTI- Kovács Attila )

    Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem (SE) által felkért testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden, a honlapján hozta nyilvánosságra.
A SE dékánja, Tulassay Tivadar által írt közlemény szerint a bizottság 1157 oldalból álló jelentését tájékoztatásul és állásfoglalás végett elküldte a nemzeti erőforrás miniszternek.
A tájékoztatás szerint a bizottság egyik tagja, Fluck Ákos ügyvéd különvéleményt fogalmazott meg, de a mindössze háromoldalas összefoglalóban ez nem olvasható.
Az összegzésben részletesen ismertetik a kisdoktori értekezés idején érvényes, az 1992-es szabályozási környezetet, majd a doktori eljárást tekintik át. Mint írták, az eljárásban feltűnő, de nem tekinthető szabálytalannak, hogy a jelentkezés és a doktori értekezés megvédése között mindössze egy hónap telt el.
Hozzátették: ha nem is szabálytalanságra, azonban mindenképpen formai hibára utal "a dolgozatra általában jellemző szakszerűtlen forrásmegjelölés, illetve a hivatkozásokra történő szakszerű utalások hiánya, melyre a témavezetőnek, illetőleg a bírálóknak még a felkészülés idején, illetve az elő-opponensi véleményben fel kellett volna hívnia a figyelmet".
Mint írták, szintén eljárási hibára utal, hogy az értekezés végén felsorolt irodalmi hivatkozások nem a szabályos bibliográfiai elvárásnak megfelelően szerepelnek, s a 21 hivatkozási tételből 5 esetben az eredeti mű nem volt beazonosítható.
Az összefoglaló szerint megerősítést nyert, hogy a dolgozat szerzője a kisdoktori értekezés szövegében sehol nem használta a forrásmunkákra történő közvetlen utalást. Nem használt a szövegben idézőjelet, szövegközi szerzői név megadását, lábjegyzetet vagy végjegyzetet.
A bizottság megjegyezte azt is, az értekezés nem tartalmaz köszönetnyilvánítást, amelyben általában az értekezés létrejöttét elősegítő személyeket, kutatókat vagy a témában közösen dolgozó munkatársakat szoktak felsorolni.
A részletes megállapításokat ismertetve kitértek arra, hogy a dolgozat a 34. oldalától az 50. oldaláig "teljes szövegazonosságot tartalmaz" Klaus Heinemann egyik - az összegzésben pontosan megjelölt - írásával, további 180 oldal pedig részleges egyezést mutat egy Nikolaj Georgiev-munkával. Megjelölték továbbá több diagram, illetve táblázat eredeti forrását.
A testület jelezte: két, részletesen analizált forrásmunkán túl további részletes forrásmunka-analízist nem végzett, elsősorban a rendelkezésre álló idő és a forrásmunkák teljes terjedelme közötti aránytalanság miatt.
Az összegzésben az olvasható: a doktori eljárás - eljárási hiányosságokkal ugyan, de - formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának. A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze - írták, hozzátéve: a TF szakmai hibát követett el, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.
Az MTI kedden megkereste a SE sajtófőnökét, arról érdeklődve, mi az eljárás további menete, de Kovács Eszter csupán annyit közölt, a bizottság jelentését elküldték a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak, ott nyilatkozhatnak az ügy részleteiről.
A tényfeltáró bizottság január 23-án állt fel, tagjait eddig nem nevezték meg. A bizottság tagja volt Tóth Miklós, az SE Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja, Gombocz János, a kar testnevelés-elmélet és pedagógiai tanszékéről, Kovács Etele, a kar atlétikai tanszékéről, Rácz Károly, az SE Doktori Iskola elnöke és Fluck Ákos ügyvéd.
Tóth Miklós, az egyetem testnevelési és sporttudományi karának dékánja január 25-én tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a Semmelweis Egyetemnek Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt kisdoktori disszertációjának keletkezéséről az öttagú bizottságnak március 28-ig kell elkészítenie a jelentését.
A dékán akkori közlése szerint az egyetem vezetésének kérésére létrehozott bizottságban "külsős és belső tagok" is helyet kaptak, kiválasztásuknál pedig kizárólag szakmai szempontokat vettek figyelembe. A testületben így helyet kapott a nyelvekhez, a joghoz, a sporthoz és a társadalomtudományokhoz értő szakember is - tette hozzá.
A hvg.hu január 11-én írt arról, hogy Schmitt Pál 1992-es disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. Későbbi állítások szerint egyes bekezdések szó szerint megegyeznek a német Klaus Heinemann tanulmányának részleteivel. A hvg.hu később azt közölte, hogy a disszertáció újabb részeinek a forrását azonosította.
Az államfő január 18-án az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának nyilatkozva visszautasította a plágiumgyanút, közölve, legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát. Mint mondta, dolgozata tényekre, "törzsadatokra" épül, "ez a sokat emlegetett 180 oldal", míg értekezésében van 30-35 oldal, amelyeken következtetéseket vont le.
Schmitt Pál március 8-án a Bruxinfo portálnak adott brüsszeli interjúban azt mondta, "tudomásul veszi" a plágiumgyanú vizsgálatának majdani eredményét. Az államfő az interjúban ismét visszautasította a plágiumvádat. Kifejtette, fel sem merülhet vele szemben a plágium vádja, mert pontosan megjelölte a forrásokat dolgozatában. 

Citrom-díj:
 16 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Mínuszok jönnek a jövő héten

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Becstelen

Mund -

2012.03.29. 20:35:59

Ő nyugodtan le fogja élni az életét ,mert lemondása esetén is minden megilleti.Ebben az ország csak a becsületesen dolgozó ember nem létezik.

Hazug

Mund -

2012.03.29. 20:22:09

Volt egy hazug miniszterelnökünk,ma van egy csaló köztársasági elnökünk.Most miért nem vonulnak az utcára azok akik a hazugság ellen lerohanták a tv székházat?

Schmitt már akkor lejáratta magát előttem amikor az Athéni olimpián magára hagyta a két Magyar fiút akiket magvádoltak dopping miatt.Ahogy kezelte az ügyet felháboritó volt,egy lépést sem tett a két sportoló érdekében.

Elgondolkodtató az is,hogy a Kádár rendszerben is komoly poziciókat töltött be.Ott is mindent megkapott amit egy ember elérhetett.

A testület nem mert hazudni,lehet ,hogy sorra fogják őket kirúgni.Bátor emberek.

 

Végre valami!

ketila -

2012.03.29. 20:18:50

Megfosztották a kisdoktoritól!

Most a folytatásra leszek kíváncsi.

Vajon mennyien várják "Ferihegyen" a hazatérését, mer-e egyenesen kisétálni vagy kisumákol valahol.

Szeretnék a bőrében lenni ha nem veszik el tőle a havi "másfél misit" ami élete végéig járna neki, hála az egymást közt adakozó FITYESeknek.

Előterjesztették a kisdoktori visszavonását!

ketila -

2012.03.29. 16:17:50

Kíváncsi leszek a folytatásra!

éljen

Lev -

2012.03.29. 08:59:26

hitler, sztálin, rákosi, orbán és smitt.

éljen magyarország, elértük az újabb diktatúrát. ... lehet holnap már ülni fogok.. jeah

Mondj igazat és ki rugnak !

TATU -

2012.03.29. 08:20:50

Bálint Gergelyt ki rugták mert kijelentette"Csak úgy doktor úr Ő,mint én orvos"Mégsem élhetünk következmények nélkül,ez csak a hatalom kivételezettjeire vonatkozik.A szpikernek elmondta főnöke  politikai nézete összeegyezhetetlen a jelennel.Munkájában soha nem merűlt fel kifogás.Hát most reszkessen mindenki ki az igazságot követeli.Schmitt miatt szégyenkezve mond le egy biokémikus az SE professzori címéről Váradi András.Schmitten röhög az egész internetes világ a plágium ügy több nyelven is terjed.A bizottság elnöke a doktori eredeti szövegek fénymásolatát is megtalálta a disszertációban.El gondólkodtató de az igazság odaát van.

Mit vártatok.

TATU -

2012.03.29. 06:49:20

Azt a pofátlan aroganciát ahogyan kijelentette nem mondok le.egyszerűen ki sem érdemelte ezt a megtisztelő feladatot.Nem tett semmit hazájáért.Rendkívüli ülést tart a doktori tanács,polgári pert indíthatnak ellene.A SOTE hallgatói is követelik az igazságot.De mit is vársz attol a kormánytól ahol maga a miniszter Orbán a Mein Kampf-ból idéz rendszeresen és az aroganciáját is onnan veszi.Ez az egész gitt egylet úgy aljas ahogy van.

Ez a görény...

Truckman -

2012.03.28. 19:53:58

...nem fog lemonani! ...és le sem mondatják majd!{#emotions_dlg.facewithglasses}

 

Végülis itt má, ennek a hajónakr tökmindegy ki a Köztárs.... .....azaz az ELNÖKe!

 

{#emotions_dlg.smiley119}

Már a fidesz se a régi??

Ducman -

2012.03.28. 13:50:34

Azért az indoklásból kimaradt, hogy......elmúúúút nyóóóóc év, meg ......Gyurcsány a hibás!!!!!

Megszólalt az illetékes!!!

Ducman -

2012.03.28. 13:48:51

"A köztársasági elnök a közmédiának adott nyilatkozatában azt mondta: a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése "egyfajta elégtétel" számára. "Egy pillanatig sem" gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy 20 évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem "valószínű más egyéb kvalitások miatt" – fogalmazott."

Magyarország.... 2012!

TATU!!!

Ducman -

2012.03.28. 12:06:00

Azután lett a Mob alelnöke, miután bekerült a plágiumbizottságba!!! Biztosra mentek!!

Holló a hollónak!!!!!

TATU -

2012.03.28. 11:15:59

MOB-alelnöke lett a plágiumbízottság tagja Tóth Miklós.A közgyűlésen maga Smith Pál is felszólalt nem véletlenül,hiszen ő maga a MOB tiszteletbeli elnöke.A köztársasági elnök 1983 és 1989 között a MOB titkára,1989-től 2010-ig elnöke volt.Reméljük lesz folytatás,ha ezt te teszed már csücsűlnél,azért van bőr a képén,semmi szégyen,vagy bocsánatkérés,a gazembereket mindig tisztára mossák.

Plagizálok!!!!

Ducman -

2012.03.28. 09:27:05

"Bóvliország...bóvlikormány...bóvli elnök. Íme ez van, srácok, Európa politikai, gazdasági és erkölcsi szemétdombján!"

Sajnos igaz.............nagyon igaz!!!!

Mondtak már ilyet is!!!

Ducman -

2012.03.28. 09:24:21

“Az elmúlt évtizedben Magyarországot sokan nevezhették következmények nélküli országnak (…) Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni.”

 

Mondta ezeket Orbán Viktor!!!!..................és?????????????????

Ez kellett?

Ducman -

2012.03.28. 09:20:58

A mi kutyánk kölyke!!!!!!S ez addig így is marad amíg  Orbán másként nem dönt!!!

 

Én úgy gondolom az embere többsége

ketila -

2012.03.28. 09:08:38

nem tekinti lezártnak az ügyet!

Kíváncsi lennék ha az ellenzék soraiból kerülnének plágium gyanúba mikor tekintené lezártnak az ügyet.

Az ember gyomra felfordul hogy ilyen köztársasági elnökünk van!


Szavazás
Önnek milyen tapasztalatai vannak az abonyi orvosi ügyelet működésével kapcsolatban?
   
 Nagyon jó 
 Is- is 
 Nagyon rossz 
 Nincsenek tapasztalataim 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok