Mi Abonyunk - Bizonytalan megítélésű írók
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7051, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.03.22. 12:39

Takaró Mihály irodalomtörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy egyetlen olyan magyar író sem szerepel a Nemzeti Alaptanterv tervében, aki a XX. század első fele nemzeti konzervatív polgári irodalmának képviselője lenne. Így kimaradt többek között Wass Albert is, de hiányzik a listáról Herczeg Ferenc, Reményik Sándor, Kós Károly, Nyírő Dezső és még sokan mások.

 

Ez ellen a JOBBIK is tiltakozását fejezte ki. Hoffman Rózsa szerint a hiányzókat a szabadon választható kategóriába kell sorolni.

LŐVE
 

Kultúra:
   
 17 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Szép este volt: Abonyiak csodálatos szereplése a Szolnoki Szimfonikusok Újévi Koncertjén

Kivonulással fenyeget a SPAR

KIrály Izabella szerint kevés abonyi vevő a kultúrára

ESZENYI ENIKŐ: TAHI TÓTH LÁSZLÓ A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK KÖZÉ TARTOZOTT

Nótások találkoztak Abonyban

Pető Zsolt, Abony Város polgármestere nyitotta meg az országos rendezvényt

Nagykőrös: Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell

Előkészületben a Nagyabonyi Színkör újabb előadása

Kedvenc abonyi rapperünk ismét beindult :)

Remek tanszaki hangverseny a Bihariban

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Tényleg!

ketila -

2012.03.26. 09:04:17

Lehessen "lájkóóni"!

Kedvelni, tecceni, lájkóóni...

Süllő -

2012.03.25. 19:53:32

Nem tudom avult-e a felvetés, de mint a f@szbúkon lehetséges, majdan jelezni lehet-e a honlapon, hogy az aktuélis hozzászóló szövege bejön-e vagy sem?...{#emotions_dlg.facewithglasses}Taurust és a főnökasszonyt bejelöltem volna...{#emotions_dlg.boss}

Nem tudhatom...

ellike51 -

2012.03.24. 19:24:08

már azt sem, hogy kell még ezek után ebben a témában komment?

 

Már csak a csont maradt - szerintem... de egye meg a kutya, hacsak nem szorulás lesz a vége, akkor meg elő a ricinust....

Ha már ott tartunk

ellike51 -

2012.03.24. 19:18:35

hogy irodalomóra; azért nézzük már meg, hogy az említett költők hány százaléka is köthető a Nyugathoz?

Ezzel kapcsolatos kommentemben írtakat továbbra is tartom.

 

Megérné azt is megnézni, kik és mikor végezték tanulmányaikat (érettségiztek) a szavazók közül?

Netán a Nyugatosokat nyomatták nekik is? Akkor nincs miről beszélni.

Szép versek tényleg, nálam is dobogósak.

 

Persze, ha nem tanulhatták Wass Albert verseit, de azért a kő marad! 

Radnóti

veroniq -

2012.03.24. 16:39:35

Nos, akkor álljon itt egy kis irodalomóra, ha már itt tartunk! Sőt, jó ötletem támadt. LESZ irodalomóra rovt ezek után. Na, akkor íme az első:

Radnóti Miklós 1944-ben írt, Nem tudhatom című versét választották az Ország Versének. Forradalmi hangulatú, istenes és szerelmes költemények egyaránt indultak a megmérettetésen, összesen 168 vers kapott szavazatot a legnagyobb közösségi oldal felhasználóitól. Az élmezőny érdekesen alakult: az első tíz helyezett között van két-két József Attila és Ady Endre-költemény (Tiszta szívvel, Óda, Őrizem a szemed, Karácsonyi rege), egy-egy vers Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc tollából (Akarsz-e játszani, Lélektől lélekig, Semmiért egészen), az élen viszont egészen egyértelműen Radnóti Miklós végzett, mindhárom dobogós hely az övé. A Két karodban és a Tétova óda című szerelmes költeményei a második és a harmadik helyen végeztek. Olvassa el az ország versét ITT

Nyugi, nem ciki!

taurus -

2012.03.24. 14:46:06

De mikor én elkezdtem egy verset hangosan, többek füle hallatára a következőképpen: József Attila: Nem tudhatom... Na, az ciki volt.
Elírások már pedig vannak

ketila -

2012.03.24. 10:17:37

Én vagyok az élő példa aki sokszor kihagy betűket, de amint most is "összecsavarodott" Veronika két újja, "árma".

a legnagyobb ciki

veroniq -

2012.03.24. 08:13:31

Az a ciki, hogy DE ismerem mindkettőjüket, csak egyszerűen félsötétben elírtam.... Nem volt árma és aztán nem vettem észre. No, de ezért vannak szemfüles, okos Olvasóink, hogy a butaságaimat észrevegyék: V {#emotions_dlg.ghostsmiley}

Én megdicsérem

ellike51 -

2012.03.23. 22:58:47

inkább, de Neked sem kell mentegetőznöd... biztos nem tanultad és nem hallottál róla annak idején ugyanúgy ahogy én sem.

 

Ez nem a Te bűnöd és nem bűne senkinek. Ez a valós világ szégyene - lehetne akár a ValóVilágé is.

 

Ahol számomra értéktelen emberek nagyobb reklámmal jobban látótérbe tudnak kerülni - ha vannak őrült emberek, akik nem sajnálva az emelt díjas SMS-t - mint megismerhetnénk magyar eddig kevésbé ismert írók műveit.

 

Ez pedig nem érdeke a kereskedelmi televíziózásnak.

piros pont taurus

veroniq -

2012.03.23. 22:37:38

Természetesen Nyírő József és Szabó Dezső.... nem tudd, meg, milyen körülmények között született a  cikk! Másolta, újságból, szemléztem. A két név egymás mellett volt. Nem volt áram.... Ugyanis kigyulladt a vezeték a falban! Saját aksiról vergődött a gépem.... Köszi a segítséget! Veronika

Honnan is tudnánk?

ellike51 -

2012.03.23. 22:17:02

tudhatnánk, hiszen nem tanultuk - mondhatnánk tényleg sokan.

 

Mehetnénk ezért az állampolgári jogok biztosához? Nem valószínű, hogy igazat adnának... 

 

talán ott sem tudnák(?), amit taurus feldobott e témában, hogy nem Dezső, hanem József - ha már Nyírő.

 

Egyébként megéri utánanézni a keresőben... érdekes; keresni fogom írásait, az Úz név már ismerős.

De ki az a Nyírő Dezső?

taurus -

2012.03.23. 20:44:47

Talán Nyírő Józsefről van szó? Vagy Szabó Dezsőről?

Felelőség?

ellike51 -

2012.03.23. 14:06:07

A Te tanárod akkor egy ideális tanár volt, gondolom tájékozottságát nem csak az akkori kötelező hírcsatornákbók szerezte.

 

Ma úgy fogalmaznék, nem csak csak Barikádot, meg Kurucinfót olvasna, vagy helyesebben olvasna azt is!

Mert szerintem a sokféleségből jobban kiszűrhető a valóság.

 

A matematikával szerintem nem lesznek ilyen gondok!

 

 

iszonyatos felelősség

veroniq -

2012.03.23. 10:09:55

Éppen ezért van iszonyatos felelőssége a magyar tanároknak. Remélem, hogy átérzik munkájuk súlyát, hiszen ez most nagy kihívás, sőt még több, küldetés. Nekem szerencsém volt, hiszon olyan magyar irodalom tanárom volt, aki nem csak a tananyagben lévő írókkal és költőkkel ismertetett meg bennünket..... 

Érdekes

ellike51 -

2012.03.23. 09:00:41

a megközelítés, hogy miszerint tanították velünk a XX. századi magyar irodalmat?

 

A mi időnkben azokat a Nyugatosokat nyomatták akiknek írásainak a egy-két ezres példányszámú akkori irodalmi lapba bekerültek valami oknál fogva.

 

Azokkal az Új idők lapban publikált írókéval szemben, akik a 30 ezres példányszámban hetente megjelenhettek és sokuknak nagysága csak az utóbbi évtizedekeben került jobban látótérbe előttünk.

 

Lehet, hogy már akkor is politikai/világnézeti alapon tanítottak bennünket? 

 

Számomra a szabadon választható kategória sem egészséges megoldás.

 

De vajon van valaki aki tudja mi a helyes ebben az országban? 

En is

Sovany -

2012.03.22. 19:50:03

Kivancsi   lennek,    kik    hoztak    ezt   a   dontest,    es   kik   kerultek,   oda  Wass   Albert  es   a     tobbiek     hejett ??

Kedves   Veronika,     elkuldom   ujra   a   fotot,    ami   a   Wass   Haz    elott    csinaltam !

El mentunk,   megnezni,    a   Wass   Albert   Hazat,   (  eleg  messze   van  tolunk ),   de   azt,

az   erzest    nem   lehet   el mondani,   amit   ott  ereztunk.    Akkor   meg   azt   gondoltuk,

hogy    ez  a   kormany,   majd   rendbe   hozatja,  a  kozel   szaz   eves   hazat,   es   meg  tartja,  muzeumnak.   Ugy    latjuk,   nem  csak  a  hazat  haggyak   tonkre   menni,  de   a  szemleletet,   sem   akarjak    hogy   tovabb    eljen,   ez   nagyon    szomoru !!!

Nem ismerem kik szerepelnek a NAT.ben

ketila -

2012.03.22. 16:36:41

de kíváncsi lennék a a "beválogatás" kritériumaira.


Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok