Mi Abonyunk - Nyerő lányok
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.11.29. 19:39

Az ABONETT KC női kézilabda csapatának legutolsó mérkőzésbeszámolóját olvashatják, szerző: GABA, a csapatkapitány- Az elmúlt hétvégén rendezték a 10. fordulót a Dél-Keleti csoportban. Az akkor még második Kistelek érkezett hozzák. Nagyon jó képességű, fiatal csapat ellen tavaly tavasszal vereséget szenvedtünk. A vasárnapi mérkőzésen se tudtunk úgy védekezni ellenük ahogy azt nekünk kellett volna, így a mérkőzés első félidejében csak szaladtunk az eredmény után. Amikor egy kicsit összeállt a védekezésünk, kontrákból gyors gólokat lőttünk, és a félidőben 1 góllal vezettünk. A második félidőre sikerült növelni a két csapat közötti különbséget, és a győzelmünk már nem forgott veszélyben, de a játékunk nem volt olyan meggyőző ami elvárható lenne tőlünk.

ABONETT KC- Kisteleki KK 29-23 (15-14)
Abony: Szilágyi Nikolett- Halasi Réka 9, Sowunmi Mária 2, Hegedűs Gabriella 3, Ducza Adél 2 , Kövér Judit 8, Csáki Edina 2, Mertlik Mónika 3, Mertlik Ildikó, Bíró Hajnalka, Válóczi Tünde , Pászti Edina
Kiállítás: 4perc ill. 8 perc
Hétméteres: 6/5 ill. 5/3

Brandt Tamás:
Az őszi utolsó hazai mérkőzésünkön 2 győzelemmel búcsúztunk. Az eredmények alapján aki a mérkőzéseket nem látta azt is gondolhatná sima volt.
A felnőtt csapatunk 50 percen keresztül nyitott mérkőzést játszott a meglepően felszabadultan kézilabdázó kisteleki lányok ellenében. Sajnos a védekezésünk 25 percen keresztül – 14 gólt kaptunk- nem működött és csak a félidő végén sikerült a hatékonyabban semlegesíteni az ellenfél rohamait, amiből gyors gólokat lőve 15-14-re fordítottuk az eredményt. A 2. félidőben szinte végig vezettünk , viszont az ellenfél jó egyéni játékaiból induló támadásokat sokszor nem tudtuk eredményesen kontrolálni. Sajnos taktikailag sem mertem -a mutatott játék miatt- több variációt kipróbálni. Így viszont maradtak lehetőségeink a visszavágóra.

Az ifi csapatunk nagyon meggyőző játékkal nyert a vendégekkel szemben. Nagyon gratulálok a győzelemhez. Ilyen játékkal, lehet előbbre lépni a tabellán.

ABONETT KC- Kisteleki KK
Abony: Juhász Brigitta- Mertlik Mónika 3, Bíró Hajnalka 2, Molnár Krisztina 5, Mertlik Edina 5, Pászti Edina 1, Válóczi Tünde 7, Lendvai Zsuzsanna 2, Varjú Krisztina 3, Balog Barbara 3, Bokor Cintia, Bajtek Beáta, Kádas Renáta, Tamasi Orsolya
Kiállítás: 4perc ill. 6perc
Hétméteres: 5/5 ill. 7/7

Brandt Tamás:
Az ifi csapatunk végig irányította a rendkívül fiatal ellenféllel szemben a mérkőzést. Az idősebb ifistáink – Mertlik Móni, Válóczi Tünde- mellett a fiatalabbak közül is többen – Mertlik Edina, Balogh Barbara- jó teljesítményt nyújtottak. A sok hiba ellenére a védekezés fegyelmezettségét emelném ki. A most elért helyezésünkön a szezon utolsó mérkőzésén még lehet javítani.

Jelenleg ifi csapatunk a hatodik helye áll. A felnőtt továbbra is veretlenül vezeti a csoportot 6 pontos előnnyel.
Vasárnap rendezik az utolsó fordulót Jászberénybe utazunk.

Sport:
Abony   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok