Mi Abonyunk - JÖN a VÁC!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.11.17. 12:12

Az Abonyi Kézilabda Club férfi csapatai ezen a héten vasárnap sorsdöntő mérkőzést játszanak Abonyban a Városi Sportcsarnokban. Minden érdeklődőt és szurkolót szeretettel várnak. Mérkőzés kezdete: 2011. 11. 20. ABONY KC-VÁC KSE II., Ifi: 16 óra, Felnőtt 18 óra. Íme, az előző mérkőzések összefoglalója. 

Tápiószele 2011. 11. 12.

A hétvégén kis csapatunk Tápiószelére látogatott. Az ifista kézis fiúk ismét vitték a pálmát és 22-31-re legyőzték Tápiószelét. Ügyesen, fürgén játszottak, és talán mondhatnánk, hogy egyre összeszedettebb a játékuk, taktikusan játszanak. Majd érkeztek felnőtt játékosaink. Igen hideg volt a csarnokban, úgyhogy igen be kellett melegítenünk. Az első félidőben semmi gond nem volt, a félidőt 5 gól előnnyel zártuk.

Valami törés történt, és megrekedt a csapat, a második félidőben semmi nem jött össze. Sajnos a gólkülönbség csak nőtt a hazai csapat számára. Ezt szurkolóink igen nehezen viselték és a hazai csapat kapusa ezt kihasználva még inzultálta is őket. De hála istennek komoly probléma nem történt. Az igen jó hangulatú meccset sajnos vereséggel zártuk, 27-21-re nyert Tápiószele. De nem csüggednek a fiúk, vasárnap annál nagyobb nyerési akarással várjuk a VÁC csapatát.

Fel a fejjel fiúk!!!

Hajrá Abony KC…tudjátok a fiúk is azt énekelték.
 

Sport:
Abony   
 5 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
.

MiNE -

2011.11.17. 21:01:00

http://www.youtube.com/watch?v=Yn1f3ZLFI_c&feature=channel_video_title

Truckman! Tekerj 9.45re a videón és rakd fel a minőségét 720p-re.. Ők is mind Führer papa utódjai lennének? Ne beszélj butaságot! :)) Többit meg mindenki döntse el maga.. 
De a smiley választás a mondandód végén tetszett! :D  

Truckman

Markó Ferenc -

2011.11.17. 19:57:38

Nem is te lennél, ha nem erre gondoltál volna a kép láttán!

Jó a kép!

Truckman -

2011.11.17. 18:55:19

A Führer örülne ha látnhatná!Ártatlan

Szelei kapus

abonyi fradista -

2011.11.17. 16:11:39

Szelei kapus bekaphatja az össze abonyinak hogy ott helyszinen nemlett összeverve !! Gyerünk srácok vasárnap ismét veletek !!!Hajrá Fiúk !!!

.

MiNE -

2011.11.17. 12:32:06

HOOLIGANS!!! 


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok