Mi Abonyunk - Rémálom az oktatásban
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.11.11. 12:52

Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester olyan dologba fogott, mely heves ellenállást váltott ki mind a szülők, mind a pedagógusok, mind pedig a testületi tagok részéről. Kétségbeesett szülő hívott fel, aki levegőt is alig tudott venni elképedésében és arra kért, ha lehet, akkor állítsuk meg a polgármestert, aki egészen egyszerűen összevonná a Somogyi és Gyulai iskolákat, és azt hiszi, hogy így elkerülhető lenne az államnak, mint fenntartónak az intézmények átadása. A hab a tortán az, hogy a két nagy múltú intézmény közül a Somogyi iskolában csak alsó tagozat, a Gyulai iskolában csak felső tagozat működne.

Gulykáné Gál Erzsébetet, az illetékes önkormányzati szakbizottság elnökét kerestem meg és megkérdeztem tőle, hogy a hír igaz-e. Az elnök asszony elmondta, hogy igaz, de ez egyelőre csak beszélgetés szintjén jelent meg. A polgármesternek tényleg szándékában áll a fenti módon összevonatni a két általános iskolát. Gulykáné ezt az ötletet NEM tudja támogatni, többet nem kívánt mondani a dologról. Lapunk azonban más forrásból viszont úgy tudja, hogy az ügy nem csak gondolati síkon motoszkál a város polgármesterének fejében, hanem elkezdett már konzultálni külsős szakértőkkel, tapasztalatokat gyűjt, hogy hogyan is kivitelezhető az összevonás.

Lapinformációink szerint nem csak Gulykáné Gál Erzsébet nem támogatja a „ nagy „ ötletet. Például Habony István sem, de a FIDESZ-es képviselők is sokkot kaptak a szakmailag teljesen megalapozatlan tervektől. Lapunk úgy tudja, hogy Romhányiné „ vegytiszta „ iskolákat akarna, értse ezt mindenki úgy, ahogyan szeretné.

Ráadásul a Montágh Imre Általános Iskolával is baja van a település első asszonyának. Mint ahogyan utalást tett rá, legszívesebben bezáratná, arra való hivatkozással, hogy az ottani létszám csekély, mintegy 69 fő. Csak azt felejti el a polgármester, hogy az intézmény dolgozói nem csupán ezt a 69 sajátos nevelési igényű gyermeket látják el, hanem Abonyban és környékén még mintegy 500 diákon segítenek, különböző fejlesztésekkel. Ilyen fontos szakterület például a logopédia is. Amennyiben ezeket a szolgáltatásokat meg kellene rendelni külsős óraadóktól, akkor sokkal többe kerülne mindez Abony számára.

Lapunk beszámolt arról, hogy a kistérség polgármesterei és jegyzői a közelmúltban tanácskoztak, egyik fő téma pontosan az oktatás volt. Ezen nem vett részt Abonyból senki. Úgy látszik, Romhányiné Dr. Balogh Edit egyedül akarja megoldani ezt a problémát is. Nyilván ő ért hozzá a legjobban.

Lőrinczy Veronika
 

Oktatás:
Abony   
Somogyi   
Gyulai   
 7 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

A pedagógusnap margójára

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
ahamm...

tommy11 -

2011.11.16. 10:26:01

Lehet, hogy az ötlet nem jó, de az mitől lesz/lenne jobb, amikor a "kiskirály/né" fentről leszól, hogy a Gyulait és a Somogyit összevonni, a zeneiskolát megszüntetni, a Montághot létszámcsökkenteni.!.! Talán jobb megelőzni, mint akkor sírni...?! Szerintem az ötlet nem lenne rossz ( nem teljesen ebben a formában ), de mivel a képviselők többsége Fideszes, így az ötlet halálra van ítélve. Majd utána úgyis jön az ukáz, hogy mit is kell pontosan csinálni. De úgy legyen ám!!!{#emotions_dlg.smiley119}

Ritka mikor...

Truckman -

2011.11.11. 18:51:12

...DUC mellett vagyok! Ez olyan!Király

Hitetlenek!!!!

Ducman -

2011.11.11. 18:42:57

Azt hiszitek, hogy az ilyen dolgok itt lent fognak eldőlni??? 

Fentről majd jön az utasítás, és kész! Vagy végrehajtod , vagy jön másnap a selyemzsinór.

Pedig a java még csak ezután jön majd, csak úgy kapkodjátok majd a fejeteket!!

nem gondolnak végig

veroniq -

2011.11.11. 15:41:59

Ez a baj Svoboda, egyetértek... mindent fenekestöl felforgatnak és nem gondolják át alaposan, mit is tesznek!

Szonda

Svoboda -

2011.11.11. 15:03:44

Olvastam olyan következtetést a köznevelési törvény koncepciójának megismertetése után, mely szerint az átalakítással a pedagógusok 30%-a állástalanná válna....lehet, hogy aki mélyebben belásta már magát az új köznevelésbe, az látja, hogy ez nem feltételezés, hanem valóság? Lehet....Sajnos én nem tudom ilyen mélységében átlátni a helyzetet és csak remélem, hogy a gondolkodás a hogyan is tovább-on, ezen munkahelyek megmentése miatti...Azt azért leszögezhetjük, sok mindenben fenekestül felforgatják az eddigi rendet. De valóban végiggondolnak minden aspektust egy-egy törvény, rendelet meghozatalakor? Hát ezen már lehet vitatkozni....mert van már pár tény amellett, hogy nem mindig....

Ez csak ötletelés...

tyb -

2011.11.11. 14:45:02

vagy egy "lakmuszpapír", mely megmutatja egy ilyen, vagy hasonló elképzelés politikai támogatottságát. Lehet egyébként, hogy ennek segítségével elindul a költségkímélőbb intézmény-fenntartás kidolgozása a helyi szakmai fórumok előtt.

 

Az alapötlet a gyógyítás helyetti amputálásra emlékeztet. Nem inkább a működtetési források bővítése után kellene nézni? 

 

 

Kizárt hogy meglehessen "állítani"...

Truckman -

2011.11.11. 13:54:12

...ugyanis kikötötték rajta a vészféket! (direct)Zavarban van Majd kisiklik Ő hamarosan magától...


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok