Mi Abonyunk - Tébolyda: Összekeverték a Szőlőt a Piszkével
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.07.19. 13:09:51

 Jót akartak, pluszt vállaltak, összekeverték, kijavítják….. 

 

Nagy a baj Abonyban, az egyik kis eldugott utcában. Amit a lakosok pár éve 350 ezer forintért megcsináltattak, az most a tévedések áldozatává vált. Nem más, mint a drága jó út. A címben szereplő nagybetűk, tehát nem helyesírási hiba okán kerültek oda, az utak karbantartását végző vállalkozó ugyanis összekeverte a Szőlő utcát a Piszke utcával. A gréder megjelent és a tolólap a Piszke utcát hazavágta. A lakosok elkeseredésükben elkezdtek telefonálgatni és kihívták ide többek között azt a vállalkozót is, aki elkövette a hibát. Tanúk állítása szerint első alkalommal ő ígértet tett arra, hogy majd aszfaltréteget kap cserébe az utca. Ezt először elégedetten nyugtázták a lakók, majd az örömük hamar szertefoszlott, amikor ismételten felhívták az önkormányzat által szerződtetett vállalkozót, azt mondta, most vidéken dolgoznak, de majd hoznak az egész tetejére homokot. Na, ekkor szakadt el az a bizonyos cérna csak igazán a lakóknál, akik médianyilvánosságot kértek tőlem.

Természetesen felhívtam az érintett vállalkozót is a helyszínről, aki elnézést kért a lakosoktól és ígértet tett arra, hogy rendbe hozzák azt, amit elrontottak, vagyis visszaállítják az eredeti állapotot. Megkerestem ez ügyben Gulykáné Gál Erzsébetet, a körzet képviselőjét is, aki tőlem értesült a történtekről és pár percen belül a helyszínre érkezett. „ Ez tényleg tökéletesen jó út volt! „ - mondta hüledezve a képviselő asszony, aki a helyszíni bejárás után utánajárt annak a Hivatalban, hogy mi történt.

 

Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester is volt már korábban a helyszínen az önkormányzati hivatal egyik munkatársával együtt, miután az egyik lakó nem éppen udvarias hangnemben kihívta oda. Lapunk úgy tudja, hogy a vállalkozó neki is ígéretet tett arra, hogy helyre fogják állítani, amit tönkretettek, de erről a lakókat elfelejtették tájékoztatni. Gulykáné Gál Erzsébet képviselő miután utánajárt az esetnek felhívott és tájékoztatott a fejleményekről:

„ A vállalkozó plusz vállalásként szerette volna a Szőlő utcát is járhatóbbá tenni, letolólapozni a lakosság kérésének megfelelően, de sajnos összekeverték azt a Piszke utcával. A vállalkozó elmondta, hogy jelenleg minden gépük messze, az ország más településén dolgozik, július 30-án jönnek haza és akkor kijavítják a Piszke utcát. Ide az előzetes ígéretekkel ellentétben nem homokot fognak hozni, hanem vagy mart aszfaltot, vagy úgynevezett keszegi követ, melyet útalapokba szoktak tenni. Természetesen fokozottan figyelni fogok arra, hogy mi történik, és tájékoztatni fogom a lakosságot és a MiAbonyunk olvasóit is. „

Ha minden igaz, akkor talán megnyugtatóan zárulhat a Piszke út története.

 

LŐVE

Citrom-díj:
Utak   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Mik tortenek!

andrew -

2011.07.19. 16:35:44

Ezt nem nagyon ertem a fenykepek egyiken latszik az iras Piszke utca ,csak az illetekes szemely nem tudott olvasni minden bizonyal!!!Szomorú


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok