Mi Abonyunk - A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8086, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2019.10.25. 17:15

Ahogyan lapunk arról beszámolt, az abonyi Fidesz nem várt, nagyarányú vereséget szenvedett az októberi önkormányzati választásokon. Egyetlen körzetet sem voltak képesek megnyerni, és polgármestert sem tudtak adni a Városnak, a szavazók akaratának megfelelően. Mindösszesen három listás helyet tudtak elcsípni. E szerint Balangó Lászlónak be kellett volna ülnie a testületbe. Lapunk úgy értesült, hogy ezt Balangó nem fogja megtenni. A választásokat követően sértetten gratulált a győztes Kókai- Dudinszky Mónikának, aki a körzetben nyert, és jelezte, hogy a választók ezek után ügyes- bajos dolgaikkal ne őt, hanem a VFE képviselőjét, Kókai - Dudinszky Mónikát keressék. Balangó már az idei október 23-i rendezvényen sem volt hajlandó a  helyi Fidesz színeiben koszorúzni, ott is már Vincze Antal állt helyt.

Az abonyi Fidesz- KDNP listájáról többen nem vállalták a képviselőséget, így a lista utolsó helyén lévő Vincze Antal fog Balangó helyett beülni a testületbe. Rajta kívül két Fideszes, aki listán bejutott, vállalta a képviselőséget. Egyikük Dévainé Kazinczy Sára, a másik képviselő, a korábban MIÉP színekben is politizáló Szűcs Sándor lesz, aki évekkel ezelőtt volt települési képviselő. A képviselő- testület tagjai és a polgármester, Pető Zsolt hivatalosan hétfőn teszi le esküjét. LV- Fotó: Balangó László facebook oldala, a szavazás napján.... Akkor még biztos volt benne, hogy beül a képviselők közé, és győznek. A feliratot a MiAbonyunk szerkesztette.

Politika:
 5 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna a 6-os választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 4-es választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 2-es választókerületben?

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 7-es választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 5-ös választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna a 3-as választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 1-es választókerületben?

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Mi van TATU?

buboDrr -

2019.10.30. 19:49:35

Ha olvastál már tőlem kommentet, akkor nem feltételezheted, hogy sárga trafikos vagyok. De köpönyeget a Felcsúti Pszichopat szokott forgatni. Liberális pártvezér, ex KISZ titkár, egy párttitkár házában felnőve kommunistázik. Pávát táncol "oszt jónapot!" Most meg éppen Putyint kényezteti (kitudja hogyan?), miközben azt híreszteli hogy ő zavarta ki az oroszokat. De hát ő akkor (1989) anyit számított mint bolha seggén a pörsenés.

buboDrr

TATU -

2019.10.30. 04:51:47

Oursz csak egyszer tett eskut és csak a valóságot igyekszik tükrözni Te fityeszes vagy mert sokunk nem az. Ha be kattan valami azt magadba keresd.

ours, ours

buboDrr -

2019.10.29. 06:24:48

ours-nak meg valami be akadt. Rettenetes csapás érhette a Felcsúti Pszichopata bandájának vereségével. Félti a trafikját? Egyébként meg adjunk már az új csapatnak pár hónapot, aztán gagyogjunk.

Ja! Ha lopni nem lehet.

buboDrr -

2019.10.29. 06:21:15

Eddig tartott a KERESZTYÉNY HAZAFISÁG.

Miért is NEM?

ours -

2019.10.26. 04:56:40

A vereséget el kell viselni a lehetőséget meg ki használni. Nem idegenek közé kell beűlni csak a volt klub társak közé kik közben nevet és klubbot váltottak.


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok