Mi Abonyunk - Fertelem
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.04.07. 14:47:33

Galéria a fertelemről: ITT Fotó: a bátor LŐVE

 

Mint ahogyan a MiAbonyunk rádió hullámhosszán arról már hírt adtunk, Abonyban van több olyan „ lakóingatlan „ is, melyet lelaktak, tönkre tettek, szeméttel borítottak, majd ott hagytak az enyészetnek lakóik. Most egyet megmutatok Önöknek ezek közül. Elképesztő állapotok uralkodnak, az egykoron szebb napokat látott abonyi házban. A szomszédok már többször jelezték azt a település polgármesteri hivatalának, hogy tenni kellene valamit, hiszen a fertőzés veszélye is fent áll.

 

Ennek ellenére a mai napig nem történt semmi ez ügyben. A ház omladozik, lassan életveszélyessé válik. Korábban egy nagyon soktagú család éldegélt is, akik lapinformációink szerint tetemes jelzáloghitelt is felvettek. Ezt nyilván nem tudták visszafizetni. Elköltöztek innen egy másik településre, de egy másik abonyi házba nem régiben visszaköltöztek. Lapunk úgy tudja, hogy sajnos a ház padlását használták mellékhelyiség gyanánt a korábbi lakók. Most a szomszédok elképedve nézik a romhalmazt és a szemetet. Ezúton is szépen kérik az önkormányzat illetékeseit, hogy amennyiben tehetik, intézkedjenek, segítsenek rajtuk!

 

LŐVE

Citrom-díj:
 5 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Benzin

Sovany -

2012.05.04. 19:56:03

{#emotions_dlg.down}Hat nem rosz otlet , de osszekellene szedni akik ezt csinaltak,, bereakni.

'Gyujtani a gyufat"!!

Megoldás???

gandalf -

2012.05.04. 11:41:29

Egy kanna benzin, stb!!

Lehet így élni?

szundi -

2011.04.07. 21:02:57

A képek szerint igen,mert vannak "emberek"akik totálisan igénytelenek!

GusztustalanVehee

Sajnálom a szomszédokat!

Pfff...

Süllő -

2011.04.07. 15:40:29

Amit itt műveltek az undorító, felháborító, nem nevezném embereknek ezeket a férgeket. És mint tudjuk a férgeket el kell taposni! Vejjj

Ez embertelen :@!!!!!

tavitündér -

2011.04.07. 15:08:51

Drága jó istenem!!!!!! Lehet igy élni????


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok