Mi Abonyunk - Követték és kirabolták az idős embereket
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.12.12. 10:36

 A Budaörsi Járási Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három férfival szemben, akik koruk vagy betegségük miatt védtelen embereket raboltak,  fosztottak ki és loptak meg Érden.  A bűnügy vádlottjai, három érdi fiatalember 2014 folyamán elhatározták, hogy azzal  szereznek pénzt, hogy látásból ismert, vagy ismeretlen idősebb, vagy gyengébb fizikumú  emberektől pénzt, értékes tárgyakat szereznek meg, akár erőszak útján. Kitervelték és
megbeszélték az ötletük megvalósításának mozzanatait.


Egyik módszerük az volt, hogy Érden a buszon utazva kiszemeltek egy idős embert, akit
hazáig követtek, majd a kapu előtt kitépték a nyakláncát vagy a kezéből a táskáját. Így lopták
el egy kutyasétáltatásból éppen hazatérő, 73 éves férfi nyakláncát, egy 82 éves asszony, és egy
másik idős, alig 40 kilós nő táskáját. Mivel a törékeny sértett nem engedte el a táskát, a
vádlottak dulakodtak vele, ököllel ütlegelték.
A másik módszerük szerint fekete ruhát, sapkát, símaszkot húztak, becsengettek az előre
megfelelő célpontnak tekintett sértett házába, rátörték az ajtót. A házban a sértettet a földre
teperték, nyakát szorították, pénzét, ékszereit elrabolták.
Előfordult olyan eset is, amikor a három vádlott paprika spray-vel fújt le az utcán egy általuk
ismert, könnyű áldozatnak vélt férfit, akitől a táskáját vették el.
A vádlottak 2014 és 2016 augusztusa között 7 idős embert támadtak meg. Volt olyan 83 éves
asszony, akire hat esetben rontottak rá.
A vádlottak 2016 augusztusában fekete ruhában, arcukat sállal átkötve egy 80 éves nő házába
törtek be. Az asszony pénzét és fülbevalóját akarták elvenni. A sértettet a földre rántották,
kezeit lefogták. A fülbevalót kivették a füléből és a pénzét követelték. Az asszony a dulakodás
közben letépte az egyik vádlott arcát eltakaró sálat, és felismerte a támadóját. A rendőrök ezt
követően azonosították és elfogták a vádlottakat. 
A Budaörsi Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes
személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, kifosztás bűntettével, lopás bűntettével
vádolja a férfiakat, akik előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.

Közbiztonság:
Ügyész   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok