Mi Abonyunk - Remekül szerepeltek zeneiskolásaink
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7051, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.10.29. 16:42

 

III. Országos Bihari János Hegedű- és Vonós Kamarazenei Fesztivál
2016.október 19.


 Idén már hagyományszerűen, szám szerint harmadik alkalommal rendezte meg zeneiskolánk az egyre népszerűbb és mind inkább ismerté váló vonós találkozóját, a Bihari Fesztivált. A szóló hegedűs versenyzők és vonós kamarazenei csoportok létszáma a tavalyihoz képest nagy örömünkre megduplázódott (80 fő), az ország 23 zeneiskolájából érkeztek hozzánk szépen felkészült növendékek szüleikkel, tanáraikkal együtt.

 

 


A versenyprodukciókat kétfős, nemzetközi és országos viszonylatban is elismert szakemberekből álló zsűri értékelte: Dr Ittzés Tamás hegedűművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense, az eMeRTon – díjas Bohém Ragtime Jazz Band alapítója, művészeti vezetője és szóló zongoristája, valamint Ácsné Szily Éva, a budapesti Tóth Aladár zeneiskola tanára, fővárosi szaktanácsadó, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetének gyakorlatvezetője és didaktika tanára, Eötvös József díjas pedagógus.

 

 


A zsűri minden produkciót értékelt: szóló kategóriában arany, ezüst vagy bronz minősítést, kamara kategóriában pedig kiemelt nívódíjat, nívódíjat, valamint dicséretet osztott ki.

 

 

 

Iskolánk elért eredményei:

Szóló kategória:
Sánta Luca – Arany minősítés
Felkészítő tanár: Búzás Dóra, zongorán közreműködött: Dóra Hajnalka

Bevíz Fruzsina – Bronz minősítés
Felkészítő tanár: Szekeresné Berta Edit, zongorán közreműködött: Nálhi Éva

Kamara kategória:
Ballók Luca Ágnes, Kovács Petra Alexandra, Sánta Luca, Habony Virág, Tóth Lili – Nívó díj
Felkészítő tanárok: Búzás Dóra, Polyákné Györe Éva

Bíró Nóra, Rácz Olga Erzsébet, Bevíz Fruzsina, Török Anna – Dicséret
Felkészítő tanárok: Szekeresné Berta Edit, Sörös Éva

Fekete Fanni, Virág Dór: Dicséret
Felkészítő tanár: Sörös Éva

Seres Lujza Panna, Abonyi Kata, Kovács Ildikó Réka, Török Anna Borbála, S.Tóth Izabella, Búzás Dóra: Kiemelt nívódíj
Felkészítő tanárok: Búzás Dóra és Dóra Hajnalka


Úgy érzem, nemcsak a magam részéről, hanem a szervezők és támogatók, felkészítők és versenyzők, vendégek és a szakmai zsűri szemszögéből szemlélve egyaránt elmondható, hogy a verseny jó színvonalú, kellemes légkörű és mindnyájunkat gazdagító rendezvény volt, melynek – mint eddig is – már most várjuk a folytatását!

Búzás Dóra hegedűtanár

 


 

Kultúra:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Szép este volt: Abonyiak csodálatos szereplése a Szolnoki Szimfonikusok Újévi Koncertjén

Kivonulással fenyeget a SPAR

KIrály Izabella szerint kevés abonyi vevő a kultúrára

ESZENYI ENIKŐ: TAHI TÓTH LÁSZLÓ A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK KÖZÉ TARTOZOTT

Nótások találkoztak Abonyban

Pető Zsolt, Abony Város polgármestere nyitotta meg az országos rendezvényt

Nagykőrös: Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell

Előkészületben a Nagyabonyi Színkör újabb előadása

Kedvenc abonyi rapperünk ismét beindult :)

Remek tanszaki hangverseny a Bihariban

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok