Mi Abonyunk - MIX a " Központi programokról "
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.03.15. 19:47:54

 Március 15. „ Központi programok „ – MIX

 
Egymilliót költöttek Orbán beszédére
 
Fizetett statiszták is közreműködtek a Nemzeti Múzeumnál, amikor Orbán Viktor miniszterelnök beszélt. Ötszázan pénzért tapsolták végig a kormányfői szónoklatot, írja az origo. A Miniszterelnökség szerint a lépcsőn álló statiszták a művészi produkció részei voltak.
 
Szervezett statisztákat hívtak a Nemzeti Múzeumhoz a március 15-ei ünnepségre, ahol beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is - állították kedden reggel az origo-nak a helyszínen magukat statisztának mondó fiatalok. Az egyik fiatal szerint ötszázuknak fizetett egy meg nem nevezett cég azért, hogy részt vegyenek a megemlékezésen.
 
Az egyik résztvevő az origo-nak azt nyilatkozta: "nem igazán érdekli őket Orbán beszéde" és egyébként a politika sem, de fejenként 1500-2000 forintot kapnak a részvételért. Egyikük szerint nem kell mást tenniük, mint állni és nézni, más szerint tapsolniuk is kell. 
 
"Ismereteim szerint a művészeti produkció, vagyis az ünnepi műsor része volt a lépcsőn álló emberek látványa" - mondta Havasi Bertalan,a Miniszterelnökség helyettes államtitkára az origo-nak annak kapcsán, ki és miért fizetett a statisztáknak. 
 
Vágatlanul Orbán Viktor Miniszterelnök teljes beszédének szövege:
 
 
Legyen béke, szabadság és egyetértés - mondta március 15-i ünnepi beszédében több tízezer ember előtt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki külön köszöntötte a határon túli magyarokat is. A kormányfő beszédében felhívta a figyelmet: eskünkhöz híven, mi magyarok sem 48-ban, sem 56-ban, sem a rendszerváltáskor nem tűrtük el, hogy bárki is diktáljon nekünk. Mi, magyarok nem engedünk a 48-ból - emelte ki a miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta: az új alkotmányt közösen kell létrehoznunk, ezért fontos, hogy részt vegyen benne mindenki, aki elkötelezettséget érez azért, hogy hazánknak végre valóban magyar alkotmánya legyen.
 
A kormányfő emlékeztetett, minden év március 15-én ide, a Nemzeti Múzeum lépcsőjéhez húz a szívünk. Engedelmeskedünk egy ősi parancsnak, egy történelmi mágnes vonzásának, a lábunk engedelmeskedik a szív hangjainak - fogalmazott. Magyarázatképpen hozzátette: a magyar legendárium szerint itt kezdődött minden. Hangsúlyozta, itt tettünk esküt egymásnak: rabok tovább nem leszünk. A március 15-i eskü olyan fogadalom, amely 1848 óta minden magyar tartozik minden magyarnak.
 
 
„ Rendkívül népszerűek a március 15-i programok a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság közleménye szerint. A délelőtti, hagyományos zászlófelvonást több mint 3 ezren kísérték figyelemmel a Kossuth Lajos téren és csaknem ugyanennyien részt vettek a Múzeumkerthez tartó ünnepi menetben is. A Nemzeti Múzeum előtt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott körülbelül 10 ezer ember gyűlt össze. A Budai Várban zajló családi programokon már csaknem 40 ezren fordultak meg. Sikeres volt a Nyitott Parlament is, hiszen a délutáni órákig már 6 ezer ember látogatott el az Országházba. A mentők a programokon napközben 23 embert láttak el, közülük 4-et kórházba szállítottak. Az esetek döntő többségében ájulások miatt volt szükség az orvosi segítségre. „
 
Politika:
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Volt már

gab79 -

2011.03.15. 22:38:01

ilyen,egy magyargyűlölő a szomszédból. Ha chauchesku beszédet mondott,vagy átment egy városon, statiszták tapsoltak neki az első sorokban! Csak így tovább viktor,jó példa!


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok