Mi Abonyunk - Megint nem nyert az Abony KC férfi csapata
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.02.22. 16:37

Pont nélküli hétvége, de bíztató játék a listavezető ellen

Az Abonyi Kézilabda Klub férfi csapatai február 20-án szombaton, hazai pályán játszották a
2015/16-os bajnoki éved tavaszi szezonjának első mérkőzését. Felnőtt csapat az utolsó helyről várta a mérkőzést a listavezető ellen. A 8. helyen álló junior csapat, pedig az 5. helyen álló ellenfelével játszott.
A felnőtt mérkőzés pikantériája az volt, hogy az előző bajnoki évadban, mikor az FTC csapata látogatott el az abonyi csarnokba, pont nélkül távozott, holott mint idén, akkor is szintén a bajnoki címért küzdöttek. Bizakodtunk idén is valami hasonló meglepetésben.

Immár két új játékossal kibővült és Kocsis Lajos által vezényelt felnőtt alakulat az első félidőben méltó ellenfélnek bizonyult. Támadásaink ötletesek, gyorsak voltak. Védekezésben odaértünk és bátran leütköztünk a Fradi gyors, dinamikus játékosaival. Igyekeztünk pontosan, technikai hiba nélkül játszani, hiszen ellenfelünk fiatal, gyors játékosai minden bizonnyal könyörtelenül kihasználták volna hibáink és könnyű gólokat tudtak volna szerezni. Sajnos azonban erre volt is példa. A mérkőzés elején a vezetést magához ragadta a Fradi. 1:4-es majd 3:5 állás után sikerült kiegyenlítenünk és a 14. percig tartottuk is a döntetlen állást (7:7). Ezt követően néhány bírói döntés által a vendégcsapat újabb, több gólos előnyt szerzett (16. perc 7:10 és 21. perc 9:13). Ezt Kocsis edző sem hagyhatta szó nélkül, de elsősorban a csapatidőkéréssel igyekezett megváltoztatni a játék képét. Sikerült is 12:13-ra felzárkózni csapatának. A félidő végére kicsit elfáradtunk és a Fradi még két gólt tudott szerezni. 30 perc játékot követően 12:15 lett az eredmény.
A második játékrész elején ellenfelünk sokkal frissebben jött ki az öltözőből. Előnyét a 37. percre 7 gólosra növelte (12:19) emberhátrányos játékunkat kihasználva. Csapatunk igyekezett felzárkózni, de sajnos ez hibákhoz vezettek. Néhány rossz és pontatlan passzt ellenfelünk góllal büntette. Védekezésünk fellazult és kapusaink sem tudták az első félidőben nyújtott teljesítményüket tartani. A mérkőzés a 45. percben 14:24, 54. percben 17:27 volt. Az utolsó negyed órát döntetlenre hoztuk, de ez nagyon kevés volt már a győzelemhez és az FTC Daignosticum II. csapata 21:30-as eredménnyel megérdemelten vittel el a két pontot és menetelhet tovább a bajnoki címért.

Csapatunk végig elszántan küzdött egy remek hangulatú, sportszerű mérkőzésen, ahol mindenki kitett magáért. Viszont a játékvezetők sokszor vitatható és nem egy esetben inkább téves ítélete befolyásolta az eredmény alakulását, részünkre negatívan. Bosszantó, hogy „Dávid és Góliát csatáját” olyan személyek befolyásolják, akiknek a sportszerűséget, a részrehajlás nélküli döntéshozatalt, a tisztességes versenyhelyzet megteremtését kellene képviselni. Bízunk benne, hogy a jövőben legalább hazai pályán a fair play szellemében léphetünk pályára.


Játékosok: Almási A. (1), Bagi S., Bajtek T., Benkucs Z.(5), Dobos O. (3), Juhász I. (2), Gulyás P., Gulyás Zs., Matócsi I.(2), Mészáros L. (4), Nagy A., Prunner A., Varga R. (3), Veres P. (1)
Kapusok: Medgyes G., Pallér P.

A junior mérkőzés egy igen kemény és izgalmas csatát hozott, annak ellenére, hogy végig a Fradi vezetett. Fiataljaink végig küzdöttek és igyekeztek megnehezíteni ellenfelük dolgát. A végeredmény ellenére, ezen a napon két azonos játéktudású csapat találkozott, de pontot nem tudtunk szerezni.
Eredmény alakulása:
10. perc 1:4
15. perc 6:7
20. perc 7:11
30. perc 10:14
40. perc 14:20
52. perc 21:23
Végeredmény: 23.28

Játékosok: Bagi N., Bagi S.(10), Duka K., Komáromi Z.(3), Kovács A., Majoros L., Prunner A. (2), Szabó K., Újhelyi T. (6), Újhelyi Z. (2), Varga A., Varga M.,
Kapus: Bugyi G., Pintér L.

Ezen a napon is rengeteg néző látogatott ki a Varga István Városi Sportcsarnokba. Nagy-nagy köszönet jár nekik és szurkolóinknak, akik ezúttal is példa értékűt tettek. Transzparenssel köszöntötték Kocsis Lajos edzőt, és a szurkolótábor összes erejét küldték Tóth Zoltán játékos társunknak sikeres műtétjéhez.
Következő mérkőzésünk a Hort SE ellen lesz, ahol a kötelező 4 pontért lépünk pályára. Az őszi vereséget elfelejtve, meg kell mutatni, hogy jobb csapat vagyunk. Legközelebb pedig március 5-én lépünk újra a hazai parkettára, mikor újabb nehéz feladat vár ránk. Ellenfeleink, a szintén bajnok esélyes Pénzügyőr SE csapati lesznek.
Hajrá Abony!

Mádi Csaba
Abonyi KC
Férfiszakosztály vezető
 

Sajnos mostanában rájár a rúd a férfi kézilabdásokra. Csak egy pontot sikerült a bajnokságban begyűjteniük. Ezek számát a hát végi mérkőzésen sem sikerült ygarapítaniuk, mert vereséget szenvedtek a 

FTC-DIAGNOSTICUM II -től. A meccs vége 21 - 30 lett, az ifi szintén kikapott, 23 - 28-ra. 

Képgaléria IDE kattintva

Sport:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok