Mi Abonyunk - Nagykőrösnek elege van: Népszavazás lesz megyeváltás ügyben
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.10.30. 16:51

 

Október 30-án Nagykőrösön tartották a megújult Kormányablak ünnepélyes átadását, melyen részt vett Pest megye kormánymegbízottja, és beszélt megyénk hátrányos helyzetéről. Így fogalmazott: „ Pest megye valóban hátrányos helyzetben van a Fővárossal szemben, megyénk a „ szegény kistestvér”. Brüsszelnek is jeleztük, hogy ez igazságtalan, különösen az EU-s forrásokra nézve. Ez technikai kérdés, várjuk, hogy Brüsszel rábólintson arra, hogy önálló régió legyen Pest megye. „ A rendezvényen beszédet mondott Dr. Czira Szabolcs, Nagykőrös Város polgármestere is, aki gyakorlatilag hivatalosan is bejelentette, hogy újból népszavazás kiírását fogják kezdeményezni, mert ők nem szeretnének éveket várni, hogy EU-s forrásokhoz jussanak.

 

Lapunknak a városvezető elmondta, hogy a települést Bács- Kiskun Megyébe szeretnék átvinni, mert nem látnak rá semmiféle garanciát arra, hogy a régió szétválasztása után, a 2020-as évet követően lesznek megfelelő EU-s fejlesztési források Nagykőrös számára, ha egyáltalán lesznek.

 

„ Szeretnénk mi is kihasználni azt a lendületet, melyben most van a Dél- Alföldi Régió! Nagykőrös felkapaszkodhat az oldalvizekre, és a vezérhajó mellett mi is felvehetjük végre a versenyt az ország többi településével. Kénytelenek vagyunk újra népszavazást kiírni a tárgyban a jövő évben a megyeváltásról. Tudom, az a kormányzati szándék, hogy Pest megye váljon le Budapesttől és alkosson önálló régiót, 2020 után. Nekünk viszont erre nincsen időnk! Nem szeretnénk feleslegesen eldobálni négy- öt, vagy még több évet! „- fogalmazott az ünnepélyes Kormányablak átadón Dr. Czira Szabolcs polgármester. A megyeváltás témája egyébként már az egy nappal korábbi képviselő- testületi ülésen is felmerült. Képviselői kérdésre válaszolva Dr. Czira Szabolcs polgármester már itt is elmondta, hogy szorgalmazni fogja a népszavazás kiírását a tárgyban. Immár másodszor. Mint ismeretes, 2013 áprilisában a városvezetés egyszer már írt ki népszavazást a Bács- Kiskun megyéhez való csatlakozásról Ekkor nem lett sem eredményes, sem érvényes a referendum. Igaz, hogy a lakosságnak csak igen kis hányada járult az urnákhoz, de az igenek toronymagasan győztek akkor.


Részletek IDE kattintva

Politika:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok