Mi Abonyunk - Magabiztos győzelem, nem várt vereség
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.09.29. 11:35

A bajnokság 2. fordulójában, hazai pályán a csoportunk egyik újoncát, a Hort SE csapatait fogadtuk.  A mérkőzést megelőzőleg, azt gondoltuk kétség nem fér a 4 pont megszerzéséhez, azonban ezen a napon junior csapatunk akarta igazán a győzelmet. A junior mérkőzésen, fiatal játékosaink szinte lehetőséget sem adtak ellenfelüknek a gólszerzésre. Végig fegyelmezetten védekeztek, támadásban pedig türelmesen, gólhelyzetekig játszottak.

 

Már az első félidőben lehetett tudni, hogy ezt a mérkőzést az Abony nyeri. Lényeges különbség alakult már ki az első 30 perc után, 19:4.
A második félidőben kitartott a hazai csapat uralma és tovább növeltük előnyünket. A mérkőzés folyamán minden játékos lehetőséget kapott és minden mezőnyjátékos gólt is szerzett. A mérkőzés végeredménye 39:14 lett.
Játékosok: Bagi N.(2), Bakos I. (1), Duka K.(2), Komáromi Z.(6), Kovács A. (1), Majoros L.(6), Prunner A. (3), Szabó K.(4), Újhelyi T. (3), Újhelyi Z.(3), Varga A.(4), Varga M.(4),


Kapus: Bugyi G., Pintér L.
A felnőtt mérkőzés minden bizonnyal sokakban nyomot hagyott. Egy nem várt és elfogadhatatlan eredményű mérkőzést játszottunk.
Az első félidőben, mondhatjuk mi irányítottuk a mérkőzést. Védekezés csak-csak működött egy elfogadható kapusteljesítménnyel, de támadásban nem voltunk elég határozottak. Sikerült ugyan 5 góllal is vezetni (16. perc), de a félidő végére ez kettőre csökkent. A vendégcsapat rendre megadta a lehetőséget számunkra, hogy gólt, könnyű gólokat tudjunk szerezni, de ez sokszor pontatlanság miatt meghiúsult. Ennek ellenére bíztunk a jobb folytatásban, illetve azt hittük, hogy jókor jött a szünet.
10:8-as vezetéssel kezdtük a második játékrészt. Ellenfelünk azonban rögtön ki is egyenlített. Sikerült ismét 3 gólos előnyt szerezni, de a 46. percben megint döntetlen volt az állás. Csapatunknak az időkérés sem segített és hagytuk a Hort SE-nek, hogy megnyerje a mérkőzést. Az utolsó percekben meg volt minden esély, hogy legalább egy döntetlent harcoljunk ki, de nem voltunk rá képesek ezen a napon. Játékunk nem volt olyan, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést, ráadásul több ziccer kimaradt. Hiányzott a fiúkból a lelkesedés, a küzdés és így nehéz mérkőzést nyerni. Ellenfelünk, pedig ezt látva vérszemet kapott és elszántan játszott, aminek meg is lett az eredménye. Ugyanis, a Hort SE megnyerte a mérkőzést 21:24-re.
Játékosok: Almási A., Bagi S.(2), Bajtek T., Benkucs Z., Csőke R. (5), Duka K., Gulyás P.(1), Gulyás Zs.(1), Juhász I.(1), Matócsi I., Mészáros L. (10), Tóth Z.(1), Újhelyi T., Újhelyi Z., Vígh J.
Kapusok: Medgyes G., Pallér P.
Köszönjük szurkolóinknak a kitartó bíztatást és köszönjük az igen szép számmal kilátogató nézőknek a jelenlétet. Reméljük ez erőt ad csapatunknak és a következő hazai mérkőzésen biztosan az igazi abonyi csapatot láthatják majd a BP. Honvéd ellen.
Ezen a hétvégén a Pénzügyőr otthonában lépünk pályára. Kijelenthető, hogy nem könnyű mérkőzés lesz, de csapatunk sokszor megrángatta már az oroszlán bajszát.
Hajrá Abony!
 

Sport:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok