Mi Abonyunk - MSZP: Fel vannak háborodva az M 4-es ügyén, követelik a folytatást
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

admin - 2015.05.08. 19:16

A mai napon 17 órakor az MSZP Pest megyei területi szervezete valamint az abonyi MSZP szervezete nyílt sajtótájékoztatót tartott az M4-es autópálya építésének leállításáról. Ennek helyszínéül a Mária Terézia és a 40-es főút találkozását választották. A sajtótájékoztatót Habony István nyitotta meg, aki megköszönte a sajtó és az érdeklődő polgároknak a jelenlétét illetve üdvözölte köreiben Trenka Istvánt, aki az MSZP Pest megyei Szövetségének elnöke. Elmondta, hogy ez a sajtótájékoztató a leállított M4-es építése miatt jött össze, és úgy érzik, hogy az érintett települések ezzel csak veszítettek. Hangjukat kívánják felemelni annak érdekében, hogy ez a beruházás időben minden féleképpen folytatódjék.

  

 

Ezután átadta a szót Trenka Istvánnak.


Első mondata: Bár ne kellene itt állni! Említette, hogy amikor beléptünk az UNIO-ba akkor úgy gondolta, hogy sokat fogunk ebből profitálni, hiszen az infrastruktúrának a fejlődése nagyon fontos az országnak és azoknak a régióknak, ahova még nem jutott el az autópálya. Azt megjegyezte, hogy az elmúlt kormányok időszakait tekintve a Fidesz kormány az előző ciklusaiban szinte egyáltalán, vagy csak néhány kilométernyi autópályát épített és többnyire a szocialista időszak alatt épített utak átadásával akart babérokat aratni. Az első autópálya, ami nem UNIOS pénzből, hanem a magyar állam pénzéből épülne meg, az az M4 es autópálya, amit nagy dirrel- dúrral harangoztak be, és az ember kezdett örülni, hogy végre az M4-es is szélesebb teret ad mind a fejlődésnek, mind a közlekedésnek. 

 

 

Kicsit elszörnyülködtünk azon, hogy az M6-os autópályához képest ahol alagutakat meg völgyhidakat kellett építeni a 2,4 milliárd helyett közel 4 milliárd/ kilométerért építi meg a nyertes konzorcium ezt az autópályát. A kormány bebizonyítja a saját korrupcióját, azzal hogy Lázár úr kijelentette, hogy ez a 4 milliárd nem is olyan sok. Simicskának megváltozott véleménye és durva szóval illette országunk miniszterelnökét, megjegyezte „lehet, igaza van”. 

Ezzel maga alatt is elvágta a fát, mert ő sem jól jött ki ebből a háborúból, de ez is a korrupciót bizonyítja. Nem hiszi, hogy Simicska cége után nem egy olyan cég fogja megnyerni a pályázatot, akit éppen nem Mészáros Lőrincnek vagy esetleg nem Garancsi Istvánnak fognak hívni, hiszen az elmúlt időszakban ezek az emberkék hihetetlen vagyonra tettek szert és ez nem másból adódik, mint a korrupcióból. Állandó megrendeléseket csak ők nyernek. Lázár úr be is ismerte, hogy a korrupció folytatódni fog, hiszen nem mindig az olcsóbb pályázók fognak nyerni a tenderen. Sajnos ezzel a vidék is veszít. Kiemelte, hogy egy ez a dél - pest megyei régió ahol Önök laknak, egy kezdeti jó hangulat után most letargiába került, hiszen megakadályozzák a fejlesztését a fejlődését. Vállalkozások mennek tönkre és egy csomó munkahely szűnik meg akár az út építésének felfüggesztésével is. Több lehetősége lenne a régió fejlődésének, ha könnyebben megközelíthetőbb lenne. Tisztában van vele, hogy tervezik az autópálya építését, de azt mondja, hogy minden elvesztegetett nap minden elvesztegetett perc ennek a térségnek a hátrányát jelenti. Ezért egy közleményt fognak kiadni, amiben felszólítják a kormányt, hogy minél előbb haladéktalanul kezdje meg az M4 -es autópálya továbbépítését. 
Pár elhangzott kérdés után megköszönte a sajtó és lakosok jelenlétét.

 

 

 

 


  

Politika:
MSZP   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Hiteltelen politika

ortega -

2015.05.09. 10:28:16

Nagy aljasság az egész. Mármint az, ahogy a letűnt idők emberei vergődnek. Ezt írnám, ha bármelyik párt tartott volna sajtótájékoztatót. Egyik sem tudott volna több embert megmozgatni. 

Az, hogy be kell fejezni az M4-nek ezt a szakaszát, az tény. Hogy miért kellett abbahagyni? Sok az ismeretlen az egyenlet megfejtésében, de az EU-nak semmi köze hozzá. Ez kormány pénzből épül, és az EU hétszázmilliárdot zárolt korrupció gyanúja miatt. Az M4 nincs a listán. Csak az a pénz máshonnan hiányzik, így ezt jegelik. És adott a lehetőség, hogy a folytatás újrakezdésénél a klientúra újonan kedvesebb tagjai kerülnek kedvező helyzetbe.

Mert már a látványos rész van hátra. 


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok