Mi Abonyunk - Hamarosan semmi sem marad belőle, élt 185 évet
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

admin - 2015.04.06. 14:59

Évek óta húzódik a képen látható épület ügye, hamarosan semmi sem marad belőle. Bontási engedélyt kapott a tulajdonos, mert az egykori műemlék jellegű cselédlakás a Tószegi úton életveszélyessé vált. Igaza is volt a tulajdonosnak, hiszen már az összedőlés fenyegette az egykoron jóval szebb napokat látott házikót. A szívem azonban abonyiként nagyon fáj érte, mert ez szerves része volt az utcában található két kastélynak vagyis a Vigyázó Kúriáknak. A források szerint az úgynevezett kis Vigyázó kúria 1830. körült épült, a sarkon áll, szemben az óvodával. Jó állapotban van, hányatatott sorsa ellenére, és szépen csendben várja a felújítást. Az Állami Vagyonkezelő tulajdonába került a közelmúltban. A másik Vigyázó kastély a volt Mechanikai Művek udvarán áll, szintén viszonylag jó állapotban.

Épületek galériája IDE kattintva
 

 

 

Abony retro:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Rejtélyes történetek kötődnek a Szapáry-kúria épületéhez

Napi extra retro mára

Mészáros István így kezdte! Ma Abonyban van híres vendéglője

Régen volt, igaz volt: Hét éve, októberben

A Mazsihisz Lázár Jánosnak írt, hogy fel kéne újítani az abonyi Zsinagógát is....

Vajon ezen a télen látunk majd ilyet?

RETROOOOOO

100 éve történt: Fantasztikus olvasóink vannak

Ernő bácsi: A velünk élő történelem

Fantasztikus abonyi retro: Fúvószenekar az MTV-ben, 1994-ben

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok