Mi Abonyunk - Ketten nem szerepelnek a kötelező köztartozásmentes adatbázisban
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8023, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.12.15. 20:29

A NAV honlapján december 10-ig kellett legkésőbb megjelenniük a települési polgármestereknek, külsős bizottsági tagoknak, no és persze a települései képviselőknek. A határidő lejárt, két abonyi érintett nem szerepel a köztartozásmentes adatbázisban. Az egyik a köztiszteletben álló Korbély Csabáné nyugalmazott művelődési ház igazgató, külsős bizottsági tag, aki egy családi örökségből eredően részletfizetést kért és kapott az adóhatóságtól. Ennek ellenére nem tették bele a köztartozásmentes adatbázisba, mely meglehetősen méltánytalannak tűnik. Ő méltánytalanul nem szerepel a listában, lapinformációink szerint ezzel kapcsolatban már jelzéssel élt a NAV felé.

 

Korbély Csabáné lapunknak elmondta, hogy az eseten mélységesen fel van háborodva, mert:

" Gyakorlatilag a határozat végleges meghozatala előtt felrakják az embert a köztartozással rendelkezők listájára. Konkrétan az első részletem december 16-ára esik, de én már november elején szerepeltem a NAV-os listán. Személyesen is bementem a NAV kirendeltséghez, de még a fellebbezési jogomról is csak Pesten lehetett volna lemondanom, Cegléden nem!

Komolyan mondom, hogy felháborító ez az eljárás. Én, aki kínosan ügyeltem mindig arra, hogy nehogy egy fillérrel is tartozzam a városnak és az államnak, pont én kerültem ilyen méltánytalan helyzetbe!  "

Korbély Csabáné szerint ez az eljárás hitelrontás!

A másik „ renitens „ Szökrön László listán bejutott MSZP-s képviselő. Ő szintén nem szerepel a NAV listájában. Az okot egyelőre nem tudjuk, csak reméljük, hogy mindez a véletlen műve, vagy valami félreértés lehet. Ha mégsem, akkor a törvény szerint „ méltánytalan „ a tisztség betöltésére, akár a képviselői helyet is elveszítheti.

A NAV közleménye szerint :

„ A november vagy december hónapra vonatkozóan közzétett adatbázisban való szereplés különös jelentőséggel bír a megválasztott önkormányzati képviselők
szempontjából. Az önkormányzati, illetve nemzetiségi önkormányzati képviselő ugyanis megválasztásától számított harminc napon belül köteles kérelmezni felvételét a köztartozásmentes adózói adatbázisba. A képviselő az adatbázisba történő felvételére irányuló kérelme benyújtásának hónapját követő hónap utolsó napjáig köteles a képviselő- testületnél (közgyűlésnél) igazolni az adatbázisba való felvételének megtörténtét.
.
A megválasztott képviselőknek tehát legkésőbb a december 10-én közzétett adatbázisban szerepelniük kell (onnantól kezdve pedig megbízatásuk alatt folyamatosan). „

LŐVE


 

Közélet:
NAV   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megbízható szivargyújtó márkát keres? Mi tudunk egyet!

Állati jó dolgok vannak előkészületben Abonyban

Tisztítókúra támogatása matcha teával

Figyeljünk a riasztórendszer és a sziréna akkumulátorára!

Ismét Tarka Tér!

Ételek, amiket egész évben elkészíthetsz a kertben, ha van egy jó kemencéd

Katarzis

Városi családi és gyereknap

Erős emberek versenye

Abonyi Vágta

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok