Mi Abonyunk - Válassza Ön is az igazi alternatívát! Szavazzon a Haza Nem Eladó Mozgalom jelöltjére!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.03.25. 18:25

Tisztelt 12. választókerületi lakosok!

Kovács László vagyok, a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt Pest megyei 12. OEVK országgyűlési képviselőjelöltje. 1993 óta élek Abonyban. Gépészmérnök a szakmám. A MÁV Zrt.-nél dolgozom 1992-óta. Végigjártam a szakmai ranglétrát, és több mint 10 éve műszaki vezetői beosztásban dolgozok. Eddig semmilyen politikai pártnak nem voltam tagja, de a megválasztott vezetőink eddigi ”teljesítménye” arra késztetett, hogy feladjam eddigi semleges álláspontomat, és kiálljak az mellett, amit jónak gondolok. Most már a tét nem kevesebb, mint a Magyar Nemzet, Magyarország megmaradása.

Magam is érintett vagyok a ” deviza alapúnak ” mondott hitelszerződések okozta problémában.


Rá kellet jönnöm, hogy hiába várok arra, hogy a vezetőink, – akiket kineveztünk, hogy képviseljenek bennünket a parlamentben – elfeledkeztek rólunk, és arról, hogy miért is lettek a parlamentbe küldve.

Ma Magyarországon 3-4 millió embert érint valamilyen szinten a bankok eddigi forinthitel – devizahitel kihelyezési tevékenysége (adós, adóstárs, kezes, családtag, stb.). A többi Magyar állampolgárt azért érinti, mert az előbb említettek a pénzüket a bankokhoz hordják, ez miatt nincs vásárlóerő, panganak a vállalkozások, az üzletek.

Eddig Magyarországon több mint 3000 magyar állampolgár öngyilkos lett a reménytelenség, a megaláztatás miatt. Több mint félmillió magyar állampolgár elhagyta az országot – hogy tudja fizetni a banki uzsorát, hogy emberi módon tudjon élni, és mert elege lett az országban lévő állapotból.

Nem igaz, amit a bankok és a politikai vezetőink próbálnak a köztudatba sulykolni – hogy mi tehetünk róla, mert felelőtlenek voltunk. Az viszont igaz, hogy bíztunk a hitelintézetek korrekt eljárásában, azt hittük, hogy tisztességes szerződést kapunk, elvégre pénzügyekben ők a szakértők. Nem számítottunk arra, hogy becsapnak bennünket. Az elmúlt években a látszólagos szabadság mögött valójában adósrabszolgaságot és a külföld feltétel nélküli kiszolgálását teremtették meg politikusaink

De egyvalamit tudnunk kell. Már a létszámunknál fogva jelentős erőt képviselünk. Olyan erőt, amely összefogás esetén képes komoly változásokat előidézni. Az erő velünk van – sokan vagyunk. Éppen az köt össze bennünket, – és tehet még erősebbé – , ami eddig tönkretett.

 

A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt Álláspontja a következő:


- Mi nem kérjük, hogy más fizesse ki helyettünk a tartozásokat.
- Mi nem kérünk árfolyamgátat, sem vagyonkezelőt.

Mi csak azt kérjük, hogy a hatályos magyar törvényeket tartsák be és tartassák be a pénzintézetekkel is, és a probléma máris megoldódik.
A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt a felelősöket megbünteti. Eltörli azon pénzintézetek jogtalan követeléseit, amelyek részt vettek a devizacsalásban. Felére csökkentjük az adókat (egy magyar állampolgár négyszer több adót fizet, mint egy amerikai). Minden vélt vagy valós adótartozást egyszeri alkalommal eltörlünk, ezáltal biztosítjuk az újrakezdés lehetőségét. A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt Magyarország ma is élő (csak nem alkalmazott) alkotmányának a Szentkorona alkotmányának helyreállításával olyan törvényi hátteret teremt, hogy többet sem külföldi érdek, sem saját kinevezett vezetőink nem tudnak bennünket becsapni, kirabolni, elárulni.

Csak az összefogásunk esetén van esélyünk, de akkor falakat tudunk dönteni.
Fogjunk össze és április 6.-án döntsünk. Szavazzon – A Haza Nem Eladó Mozgalom Pártra.

Aki nem él a jogaival, az ne csodálkozzon, ha azokat elveszik tőle.

A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT 13 PONTJA

1. A Haza Nem Eladó

2. Az ország és az emberek kifosztásáért felelős személyeket törvényszék elé kell állítani

3. A történelmi alkotmány jogfolytonosságát helyre kell állítani.

4. Kétkamarás parlamentet kell létrehozni Alsó és Felső Házzal, visszahívható és felelősségre vonható képviselőkkel.

5. Az ország alapellátását és túlélését garantáló élelmiszertermelés nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági kérdés kell, hogy legyen. Éppen ezért nem alapulhat külföldi behozatalon.

6. Az ország vérkeringésének számító infrastruktúrák és ágazatok állami kézben kell hogy legyenek. (ivóvízhálózat, elektromos áram hálózat, gázelosztó hálózat, szennyvíz hálózat, úthálózat, fegyveripar, stb.…)

7. Közvagyont érintő szerződések nem lehetnek titkosak. (kivétel katonai és nemzetbiztonsági szempontok alapján.)

8. Be kell vezetni a politikai döntésekért a politikusok kötelező felelősség vállalását.

9. A pénzkibocsátás joga a magyar államé kell hogy legyen és a pénz fedezete pedig a munka.

10. A történelmi Alkotmány jogfolytonosságának a helyreállításával visszatérhetünk őseink államformájához, így megnyílik a lehetőség mindazon szerződések felülvizsgálatára, amely szerződések következtében szolgasorba került az ország.

11. Magyarországon mindenkinek meg kell tudni élni, aki dolgozik, valamint azoknak a nyugdíjasoknak akik életük aktív részét becsületes munkával végezték, biztosítani kell a nyugodt öregkor lehetőségét! A társadalmi egyensúlyt helyre kell állítani és ez akkor tekinthető helyreállítottnak, ha már újra érdemes lesz itt jövőt tervezni a fiataloknak és nem külföldön.

12. Az oktatás színvonalát vissza kell állítani, az emberi értékekre alapozva az életre kell nevelni a felnövekvő nemzedéket

13. A nemzeti-népi kultúránkat meg kell őriznünk, mert az a Magyarság fennmaradásának egyetlen lehetősége.

 / Önök fent fizetett politikai hirdetést olvashattak, az ÁSZ listájában közzétett módon megjelentetve. /

Politika:
Blogok   
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
László Andrea - A haza nem eladó

Kovács Péter -

2014.04.01. 14:16:52

Dönts a saját és az ország kifosztásáról!

Kovács Péter -

2014.03.28. 22:26:58


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok