Mi Abonyunk - FIDESZ: Indulnak a rezsifórumok
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.01.15. 14:23

Arra biztatunk mindenkit, hogy jöjjenek el a rezsifórumokra, és legyenek tagjai annak a Magyar Csapatnak, amely kész megvédeni a rezsicsökkentést – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján. Nyitrai Zsolt emlékeztetett, Orbán Viktor január első napjaiban levélben kereste meg azokat a polgárokat, akik korábban aláírásukkal támogatták a rezsicsökkentést, és egy újabb találkozóra, a Magyar Csapat megalakítására hívta meg őket.

A levélben a Fidesz elnöke hangsúlyozta, az eddigi – 20 százalékos – rezsicsökkentés közös siker, melyet meg kell védeni, mivel több ellenzéki párt politikusa is megfogalmazta azt, hogy eltörölnék a rezsicsökkentést – tette hozzá a fideszes képviselő.

"LEGYENEK TAGJAI A MAGYAR CSAPATNAK!"
A mai napon elindulnak a rezsifórumok, melyek február 15-ig tartanak. Az első helyszín Putnok. Országszerte 119 helyen lesz fórum, melyeken a Fidesz vezető politikusai és a kormánytagok is részt vesznek – közölte Nyitrai Zsolt. A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta azt is, hogy a megadott telefonszámon eddig több mint 17 ezer önkéntes jelentkezett. A politikus arra számít, hogy a jelentkezők száma az elkövetkező napokban megugrik, és rövidesen meghaladja a százezres számot is.

A Magyar Csapatba a rezsifórumok helyszínein, illetve telefonon lehet jelentkezni. A jelentkezők irodai ügyelettel, személyes megkeresésekkel, plakátozással, szórólapozással és telefonos munkákkal, ügyelettel segíthetik a rezsicsökkentés megvédését.

 

Nyitrai Zsolt aláhúzta, szükség is van ezekre a fórumokra, hiszen tegnap összeállt újra a rezsicsökkentés-ellenes Gyurcsány-koalíció, melynek egyértelmű célja, hogy megszüntesse a rezsicsökkentést. Kimondhatjuk: a következő választás tétje az, hogy folytatódik-e a rezsicsökkentés, vagy sem – szögezte le.

Nyitrai Zsolt arra is kitért, hogy a Fidesz a rezsicsökkentés megvédése mellett annak folytatásán is gondolkodik, és tesz is érte. A Fidesz és a KDNP január 24-én tartja közös frakcióülését, melynek fő témája a harmadik rezsicsökkentés lesz.

(fidesz.hu) 

Politika:
FIDESZ   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok