Mi Abonyunk - FIDESZ: Bajnai fájni fog programja az adóemelésre épül
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7170, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.12.06. 18:46

 

Bajnai Gordon adóemelést akar végrehajtani Magyarországon. Fájni fog programja a bérek csökkenésére, az adók emelésére és a minimálbér megvágására alapul – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, az Együtt-PM vezetőjének nyilatkozatára reagálva. Szomorúan kell konstatálnunk, hogy Bajnai Gordon a mai sajtótájékoztatóján ismét nem volt őszinte a magyar emberekkel, hiszen megint nem a lényegről beszélt. Bajnai Gordonnak az elhangzottakkal szemben a Fájni fog programjával kapcsolatban kellett volna őszintén megnyilvánulnia, hiszen a magyar emberek nagyon is megérdemelnék az őszinte beszédet – fogalmazott Hoppál Péter.

A fideszes politikus elmondása szerint „az elmúlt három évben a magyar emberek kemény munkájával, bizakodásával volt képes arra Magyarország, hogy - az európai országok átlagát meghaladva - kilábaljon abból a kilátástalan gazdasági helyzetből, amelybe éppen Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon időszakában zuhantunk bele”.

A magyar emberek munkája és bizakodása az, amely segített túllennünk a nehézségeken és amely megalapozta azt, hogy egy markáns gazdasági fordulatot tudott végrehajtani Magyarország. Mára ennek a fordulatnak a következménye az a tartós gazdasági növekedés, amit Magyarország fel tudott mutatni. Ezek a gazdasági eredmények minden elemző által tartós növekedést vetítenek elő, sőt az európai átlagot is meghaladják.

 

 A szóvivő felidézte, Bajnai Gordon kormányzása idején a gazdasági teljesítmény mínusz 7 százalékos zuhanórepülésben volt. A magyar emberek igenis megérdemelnék, hogy őszinte szóval elismerését fejezze ki számukra annak a kormánynak a volt miniszterelnöke, aki a legrosszabb helyzetbe sodorta Magyarországot. Ezek az emberek azok, akik kihúzták a bukott baloldal által ásott gödörből az országot – hangsúlyozta Hoppál Péter, aki szerint „a mai napon őszinte szó helyett megint sumákolást kaptunk Bajnai Gordontól”.

Úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon továbbra is hallgat és takargatja a valós szándékait a bérből és fizetésből élő emberek milliói előtt. Bajnai Gordon adóemelést akar végrehajtani Magyarországon. Fájni fog programja a bérek csökkenésére, az adók emelésére és a minimálbér megvágására alapul – húzta alá a Fidesz szóvivője, rámutatva, a baloldal programjában a bankadó szándékozott kivezetése az emberek kárára történne.

 

Hoppál Péter arról beszélt, a baloldal ugyanazt a kudarcos adórendszert állítaná vissza, amely 2010 előtt volt Magyarországon és amely a munkavállalók fizetésének felét elvitte. A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy 40 százalékos adókulcs bevezetésére lehetne számítani, amennyiben Bajnai Gordon kerülne kormányra.

Képesek lennének csökkenteni vagy akár el is törölni családi adókedvezményt, amely sok százezer magyar családnak plusz jövedelmet hagy a zsebében, mint ahogy azt egyszer már megtették. Ezzel már az átlagos keresetűek, vagy az átlag alatti jövedelemmel rendelkező családok is csökkentenék a bevételét. Mi ezzel nem tudunk egyetérteni – mondta Hoppál Péter.

(fidesz.hu) 

Politika:
FIDESZ   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Egyedülálló eredmény a város történelmében, ezzel együtt hatalmas a felelősségünk is!- Interjú Pető Zsolt polgármesterrel

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek milyen tapasztalatai vannak az abonyi orvosi ügyelet működésével kapcsolatban?
   
 Nagyon jó 
 Is- is 
 Nagyon rossz 
 Nincsenek tapasztalataim 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok