Mi Abonyunk - Utcai felvilágosítással a drogok ellen
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.11.29. 07:19

Bár egyes jelek csökkenő tendenciára utalnak, különösen azokban az országokban, ahol a nagyarányú előfordulás régóta fennálló jelenség, a kannabiszhasználat Európában történeti szempontból nézve továbbra is magas szintű, és a szernek kiterjedt, viszonylag stabil piaca van. – áll az EMCDDA (Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja) 2013-as kábítószer jelentésében. A jelentés kitér arra is, hogy Magyarországon a 15-16 éves diákok körülbelül 19%-a használt már marihuánát, míg Európában 77 millió felnőtt próbálta ki saját bevallása szerint.

A Drogmentes Magyarországért Maraton a hazánkat érintő kábítószer probléma ellen igyekszik fellépni. A mozgalom tagjai a minden évben megrendezett 42 napos ország körüli futásukról ismertek. Ilyenkor több mint kétezer kilométert futnak településről-településre, iskoláról-iskolára azért, hogy drogfelvilágosító előadásokat tartsanak a jövő generációinak.

A mozgalom önkéntesei az év további részében is tartják a kapcsolatot az iskolákkal, és szívesen eleget tesznek minden meghívásnak. Ezenkívül gyakoriak a múlthéten megrendezett, és a szerdai naphon tartott utcai füzet osztások is. Ilyenkor Az igazság a drogokról című kiadványt kapják az érdeklődők a kezükbe, amelyből hiteles adatokat tudhatnak meg a kábítószerek veszélyeiről.

Az aktivisták a füzetosztást kitartóan végzik alkalomról alkalomra, így minél inkább tudatosítják az emberekkel azt, hogy nincs szükség a drogokra azért, hogy boldogabb életet éljenek. Ellenkezőleg, ahogy azt L. Ron Hubbard amerikai humanitárius, akinek a kutatási eredményeit a mozgalom felhasználja, meg is jegyezte egyszer: „A drogok megfosztanak azoktól az érzésektől és örömöktől, amelyek az élet egyetlen értelmét adják!”

A szétosztott füzetek az ismerősökön, barátokon keresztül eljuthatnak olyan kezekbe is, ahol megelőzhetik a füves cigi, vagy a fecskendő kézbevételét, és megmenthetik a személyt és közvetlen hozzátartozóit, a függőség okozta gyötrelmektől.

További információ: www.drogmentes.hu

Közbiztonság:
Drog   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok