Mi Abonyunk - Polgármesterünk Nagykőrösön már bemutatkozott, mint MSZP-s jelölt
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8086, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.09.20. 15:11

Múlt héten szerda délután a nagykőrösi MSZP vendége volt Romhányiné dr. Balogh Edit, az MSZP – Együtt- PM összefogás országgyűlési képviselőjelöltje, Abony jelenlegi polgármestere. Az MSZP-n belül a demokratikus döntéshozatal keretében először a helyi közösségeknek kell rábólintaniuk a két pártelnök megállapodására, majd a választmány és legvégül a kongresszus hozza meg végső döntését.


Mint ahogy azt más lapok megírták, Romhányiné neve már tavaly felmerült az MSZP-n belül, jelölését nem csak László Ferenc nagykőrösi, hanem Nagy Tamás ceglédi pártelnök is támogatta. Úgy gondolták, hogy mivel mind a ketten indultak a 2010-es választáson, így most az összevont körzetben célszerű lenne egy pártonkívüli jelöltet indítani, aki sokkal hatékonyabban tudja majd megszólítani a bizonytalan választókat. Romhányiné már akkor a baloldali összefogás létrejöttétől tette függővé jelöltségét, és amikor úgy látta, hogy ez nem fog létrejönni, akkor visszalépett. Ekkor, mivel Nagy Tamás ceglédi pártelnöknek polgármesteri ambíciói vannak, László Ferencet kérték fel jelöltnek, aki ezt azzal a feltétellel vállalta el, hogy ha létrejön a baloldali összefogás, akkor visszalép Romhányiné javára. Így jutottunk el a Mesterházy-Bajnai megállapodáshoz, amelynek keretében az Együtt-PM az időközben részükről is megkeresett Romhányinét javasolta jelöltnek a választókerületünkben. Ezért semmiféle meglepetés nem született a szerdai taggyűlésen, egy több mint kétórás beszélgetés után a kőrösi szocialisták egyhangú szavazással támogatták Romhányiné jelölését.

 

László Ferenc lapunknak elmondta, hogy sajnálattal vették tudomásul a Demokratikus Koalícióval folytatott tárgyalások kudarcát, de továbbra is bíznak abban, hogy a tavaszi választásokig létrejön velük is a megállapodás és ők is támogatják Romhányinét. Az MSZP szombati választmányi üléséről László Ferenc annyit mondott, hogy a szokatlanul rövid ülésen nem volt komolyabb vita az egyezségről, amely szerint az MSZP és Bajnai Gordon pártja külön listán indul, de a 106 egyéni választókerületben közösen állítanak jelöltet. Az MSZP október 19-én tart kongresszust, ahol elfogadják választási programjukat, és végleges döntést hoznak az országgyűlési és az európai parlamenti választási listáról. Ez azt jelenti – folytatta -, hogy október közepére befejezik a választási felkészülést, december 10-ig pedig kiválasztják az őszi önkormányzati választáson induló jelöltjeiket. Így addig megnevezik az MSZP nagykőrösi polgármester-jelöltjét is. László Ferenc megismételte Mesterházy Attila szavait, miszerint az MSZP az egyetlen párt, amelynek – választási szövetségesével egyeztetett – programja van arra, hogyan lehet segíteni a négymillió szegény ember helyzetén, hogyan lehet megszüntetni a gyermekéhezést, és képviseli a nők, a fiatalok, a nyugdíjasok, a munkavállalók és a kis-, és közepes vállalkozók érdekeit. – nagyi -

Politika:
MSZP   
 3 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna a 6-os választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 4-es választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 2-es választókerületben?

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 7-es választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 5-ös választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna a 3-as választókerületben?

Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 1-es választókerületben?

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Megmozdultak

ellike51 -

2013.09.24. 01:21:44

tegnap a szavazók és mára fordult a kocka.

 

Ez a mai két "szavazat" előny itt a MiAbonyunk - ami ugye egyébként is Jobbikos(?) beállítottságú - olvasói körében nem jelent semmit még akkor sem, ha ma lennének a választások. 

Úgy tűnik,

ellike51 -

2013.09.22. 22:25:15

hogy Edit asszony itt a honlapon szavazásra feltett jelöltek között már meg is előzte Volner Jánost, (aki pedig szerintem ismertebb név) de hogy 2014-ben MSZP-s színekben fog-e nyerni ...?

 

Ami tény lehet, valamiért csak népszerűbb a honlap szavazói körében!

Egy a kuckó a kemencében.

hapcika -

2013.09.20. 17:25:11

Node - Összefogás? Milyen összefogás az ahol nincs közös jelölt állítás? Nincs miniszterelnök-jelölt? Hatalomra éhezők között dúl a harc?Nincs program, semmi nincs csupán a minden napos hazug kitalációk felvázolása történik.


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok