Mi Abonyunk - Közbiztonság közadakozásból: Példa értékű összefogás Újszilváson
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.07.18. 21:13

Szeretnénk, ha ez az este, amit mi most itt megszerveztünk egy nemes cél érdekében, nem csak a kistérség önkormányzatainak lenne követendő példa, hanem a régió, az ország önkormányzatai számára is azzá válhatna, és az élet más területein is. „- mondta el Petrányi Csaba, Újszilvás község polgármestere, azon a díszvacsorán, melyet június 17-én szerveztek a településen. A rendezvényen ünnepélyes kerekek között adták át a rendőrség vezetőinek azt a járőrautót, valamint kilenc darab számítógépet, melyet önkormányzati és vállalkozói segítséggel vásároltak a rendőrség számára az újszilvásiak és a tápiószőlősiek. A rendezvényen részt vettek az adakozó vállalkozók, akik nélkül ez az est nem jöhetett volna létre.

Nekik mondott köszönetet a szintén résztvevő két település önkormányzatának vezérkara, valamint a megyei rendőri vezetők és a ceglédi kapitányság, valamint az abonyi rendőrőrs vezetősége. Az illusztris vendégek személyes jelenléte példázza, hogy valóban párját ritkító összefogás eredményéről van szó. A pest Megyei rendőr Főkapitány, Mihály István dandártábornok mellett többek között itt volt az esten Dr. Göblyös Péter a Ceglédi Ügyészség vezető ügyésze is, valamint Török Csaba a Ceglédi rendőrkapitányság vezetője. A közadakozásból megvalósult beszerzés ajándékozási szerződéssel került a rendőrség tulajdonába, a közvetítő és főszervező Újszilvás község és annak polgármestere volt, de a nemes kezdeményezés mellé álltak a tápiószőlősiek is. Ennek köszönhetően gyűlhetett össze 3,4 millió forint, mely jelentősen hozzájárulhat a rendőrség technikai felszereltségének pozitív irányú változásához. A teljes összeg java részét a vállalkozók adták össze, összesen 1,9 milliót a tápiószőlősiek, és 300 ezer forinttal Újszilvás község önkormányzata is hozzájárult a fejlesztéshez.

A rendezvényen a Művelődési Ház előtt ünnepélyes keretek között adták át a járőrkocsit, majd az épületben a vacsora előtt jelképesen a számítógépeket, melyből nyolcat már üzembe is helyeztek. Lapinformációink szerint egyébként az újszilvási önkormányzat segített a helyi körzeti megbízott irodájának kialakításában is, és robotzsaru rendszer is rendelkezésére áll. Így a legmodernebb körülmények között van lehetőség a jegyzőkönyvek felvételre is. Az esten a díszvendég Mihály István dandártábornok, Pest Megye Főkapitánya volt, aki ünnepi beszédében elmondta, hogy köszöni a teljes személyi állomány nevében a segítséget. „ Rövid időn belül már másodszor járok a településen, és érzem, hogy a társasági összefogás közös ereje olyan problémákat képes megoldani, melyeket az országos szervezetek nem vagy csak nagyon nehezen lennének képesek abszolválni. Ez mindenképpen bizakodást adhat a gazdaság és társadalom egyéb területein is. Szívesen jövök ilyen helyszínekre, úgy érzem, hogy most a közbiztonság ünnepel. Ez az infrastruktúra azon része, mely előállítható, és egyben megkerülhetetlen feladat. A lakóközösségek és a vállalkozások biztonság nélkül nem működhetnek stabilan. Forduljanak hozzánk továbbra is bizalommal, osszák meg velünk örömüket és bánatukat, ígérem, nem fogunk vele visszaélni. Köszönjük az önzetlen ajándékokat! „

Petrányi Csaba polgármester köszöntőjében elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy most együtt lehetnek újszilvásiak és tápiószőlősiek. „ Köszönjük Főkapitány úrnak a hozzáállást, ő az első pillanattól kezdve nagyon segítőkész volt. A közbiztonság az élethez nagyon fontos, biztos vagyok benne, hogy ezekkel az eszközökkel egy magasabb színvonalú szakmai munka végzése válik lehetővé a rendőrség munkatársai számára. „

Lőrinczy Veronika

 


 

Közbiztonság:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok