Az alábbi kisfilmen a nagykőrösi mentőállomás dolgozóinak " munkáját " láthatjuk. Azt, ahogyan igyekeznek eljutni egy lakoshoz az iszonyatos állapotban lévő sáros földúton, de elakadnak. Közben nyilvánvalóan nagyon várják már őket, hiszen ők azok, akik naponta emberéletek százait mentik meg a gyors érkezéssel. Gyakorlatilag ez a fajta út " minőség " embertársaink halálát okozhatja.
Nyilvánvaló, hogy a tehetetlenség azon érzése, amit a mentőszolgálat munkatársai ilyenkor átélnek, iszonyatos teher. Közben nagyon szép a városközpont, de a sáros utak környékén lakók nincsenek biztonságban, ha mentőre lenne szükségük. Én személy szerint majdnem elsírtam magam, amikor megláttam ezt a felvételt! Nézzék meg, milyen embertelen körülmények között próbálnak életeket menteni a nagykőrösi tűzoltóság munkatársai!
Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.
A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?
A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.
A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.