Mi Abonyunk - NEM
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8038, belépett felhasználók: 0.
NEM

veroniq - 2011.01.05. 15:07:23

 

Kara nemet mondott az abonyi centrumra

 

Jászkarajenő először egy olyan képviselő testületi határozatot hozott, Romhányiné Dr. Balogh Edit faxon megküldött levele után, melyben azt nyilatkozták, hogy ha a lakosság óhajtja, akkor természetesen lehetőségük lesz igénybe venni az abonyi Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet szolgáltatásait. De ezt csak úgy vállalták be, hogy nem kötelezték volna a karaiakat arra, hogy ne az eddigi Ceglédre járjanak rendelőintézetbe. Vagyis a területi ellátási kötelezettséget nem szerették volna Abonynak adni. Mint azt Palya István polgármester lapunknak elmondta, sajnos ezt a vagylagosságot a szakhatóság igennek vette. De erről szó nincs.

 

„ Hogyan kényszeríthetnénk a lakosságot arra, hogy egy olyan településre járjanak át, amely még tömegközlekedéssel sem elérhető. Hiába épült meg az új út, nincs buszjárat. Ezért most egy olyan határozatot voltunk kénytelenek hozni, amelyben egyértelműen leírtuk, hogy NEM. Nem értem én ezt az egészet. Miért nem történt kell egyeztetés az ügyben? „- mondta Palya István.

 

Lapunk úgy tudja, hogy az abonyi egészségügyi centrum jelenleg ideiglenes működési engedélyt kapott. Ha igaz, hogy nem sikerül a környező települések lakosainak átcsábítása, és újabb óraszámok kiharcolása a szakhatóságnál, akkor a Dr. Kostyán Andor rendelőintézet drága pénzbe kerül majd Abonynak. Becslések szerint havi másfél millió forinttal kell a településnek hozzájárulnia a működéshez. Ez éves szinten 18 millió forint, kétszer annyi, mint az összes civileknek szánt önkormányzati támogatás, de jóval több a belvíz elleni védekezésre költött összegnél is…..

 

LŐVE

 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Abony is csatlakozott az Élelmiszerbank karácsonyi adománygyűjtéséhez

Málenkij Robot

Dalok estje

Boldog születésnapot!

Megjött a végzés: A hetedik bírósági ügyét is elbukta Antal- Láng Edina

Magyar állampolgári eskü

Tirpák Madonna

Falka Advent

Október 23

Idén hét városmarketing gyémánt díjat nyert Abony

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Úgy láccik Mr. Sanamed...

Truckman -

2011.01.05. 15:39:11

...a karaikat (is) "elfelejtheted"! :P Polginé Faxon küldte? Ejha! Szép tett tőle! Gratulácijóm!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok