Mi Abonyunk - Különleges, egyedi tervek szerint épült meg a funkcionálisan is a kereskedők, őstermelők, vásárlók minden igényét kiszolgáló nagykőrösi piaccsarnok
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2019.03.10. 10:10

 

Március 8-án 12 óra 30 perckor ünnepélyes keretek közt adták át Nagykőrös legújabb büszkeségét, a fedett piaccsarnokot a Kálvin téren. Köszöntötte a jelenlévőket Kis Miklós Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke, valamint Dr. Czira Szabolcs Nagykőrös Város polgármestere. Áldást mondott Szabó Gábor református lelkész- elnök, a piaccsarnokot megáldotta Hernádi László katolikus esperes- plébános.

 

A beruházásra a forrást Nagykőrös Városa egy kormányhatározatban rögzített döntés alapján a Belügyminisztériummal megkötött támogatási okiratnak megfelelően kapta meg, vissza nem térítendő támogatás formájában. A Kálvin téri Piac csarnoképületének és környezetrendezésének kivitelezésére 415 millió forint támogatásban részesült a város. E mellé Nagykőrös Város Önkormányzat önerőként saját költségvetésében jelentős önerőt is biztosított, melyet saját bevételeiből fedezett.


Nagykőrös Város Önkormányzat és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara együttműködésének eredményeképpen az egyetem hallgatói több tervet is készítettek korábban az új nagykőrösi piaccsarnokról. A végső változatot széleskörű társadalmi egyeztetés után választották ki. Ennek megfelelően épült meg a mostani létesítmény, melynek tervezője a Kiss Járomi Építészeti és Belsőépítészeti Iroda Kft. és Prof. Dr. Kiss Gyula DLA egyetemi tanár YBL és ICOMOS - díjas építészmérnök, építész szakvezető, dékánhelyettes. Az épület teljesen egyedi arculatú, egyedülálló az országban. A főhomlokzaton a bejárati nyílászárók a nagyméretű PIAC szót formázzák távolabbról szemlélve.


A kivitelező egy helyi vállalkozás, az EU-ÉPÍTŐ Kft volt, mely sok nagykőrösi munkavállalónak biztosított munkalehetőséget. Határidőben elkészült és átadásra került a létesítmény. A korábban több ütemben fejlesztett népszerű nagykőrösi piac a kormány döntésével támogatott, mérföldkőnek tekinthető 21. századi megújítása valósulhatott meg.


Az új létesítmény, a nagykőrösi fedett piacsarnok teljesen egyedi kivitelezésű, hasznos alapterülete 963 m2. Összesen 13 pavilon került elhelyezésre a beltérben, melyek mindegyike négy elárusítóhely kialakítására alkalmas. Ezen kívül négy nagyobb pavilon áll a kereskedők és őstermelők rendelkezésére a főhomlokzati részen. Már jóval az átadó időpontja előtt minden elárusítóhely gazdára talált. A belső térben két galéria is helyet kapott. A valós kereskedői és őstermelői, valamint a lakossági igények indukálták a fedett piaccsarnok létesítésének igényét, tekintettel arra, hogy Nagykőrösön igen népszerűek a helyben megtermelt minőségi mezőgazdasági termékek.

Az épület teljes alapterületében akadálymentes. Az áruszállítási és mozgatási útvonalak gondtalan biztosítása fő szempont volt a tervezés során. A modern gépészeti megoldásoknak megfelelően fűtést nem tervezett a tervező, a csarnok temperálási lehetőségének igénybevételével minimális energiafelhasználásra kerülhet sor. Napelemes rendszer került kiépítésre, ennek köszönhetően az épület alapvető energiaellátása nem jár kiadással. Megvalósult a piac környezetrendezése is, összesen 785 m2 térburkolat újult meg az épület körül.


Március 8-tól tehát minden vásárlót sok szeretettel várnak a teljesen megújult nagykőrösi piacon a kereskedők, és őstermelők, kibővült, mindig friss, remek áron kínált áruválasztékkal!


Polgármesteri Kabinet Nagykőrös

Közélet:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok