Mi Abonyunk - Itt az igazság fúrt kút ügyben- Lehet, hogy 2020-ig meghosszabbítják a bejelentési kötelezettséget
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2018.10.24. 18:56

A Magyar Távirati Iroda közlése szerint a jegyzőtől, illetve a katasztrófavédelmi igazgatóságtól lehet megtudni, hogy egy már létező fúrt kútnak van-e engedélye, ha nincs, akkor el kell végezni a kút utólagos állapotfelmérését és legalizálását – mondta Rózsa Attila, a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatornán kedden. Az érdekvédelmi egyesület elnökét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az engedély nélkül fúrt kutak fennmaradásához vízjogi engedély szükséges, és a jelenleg hatályos jogszabály szerint azon kutak után, amelyekre 2018. december 31-ig megkérik ezt az engedélyt, nem kell vízgazdálkodási bírságot, valamint igazgatási és szolgáltatási díjat fizetni. Egy kormányjavaslat meghosszabbítaná a fúrt kutak bejelentésének türelmi idejét 2020. december 31-ig.

Rózsa Attila elmondta: becslések szerint akár egymillió ilyen illegálisan fúrt kút is lehet az országban, az engedéllyel rendelkező kutak száma egy nagyságrenddel kisebb.

Hozzátette: akinek a telkén van fúrt kút, amelynél nem tisztázott, hogy van-e engedélye, a tulajdonos a helyi jegyzőtől, vagy ha öntözési célú kútról van szó, a területileg illetékes katasztrófavédelmi igazgatóságtól kérhet tájékoztatást. Amennyiben nincs engedély a kútra, be kell jelenteni.

Közélet:
Abony   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Megint egy nem végrehajtható tőrvény!

TATU -

2018.10.25. 07:45:03

Csak egy példa szemét: minden háztartás lakóingatlan és lakáscélú zártkerti ingatlan részére kötelező, ugyanmár ott a sok illegális szemétlerakás pont azért mert nem hajtható végre. Ásott és fúrt kút, veszel egy ingatlant ami azon illegálisan épűlt vagy létesítettek, vásárlás után nem terhel a felelőség és amit megvettél legalizáltá vált. Több ezer  létesítmény létezik amit soha senki nem ellenőriz és nem is teheti meg.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok