Mi Abonyunk - Sportbál tizenhetedszer- Polgármesterünk szerint is az év legnagyobb társadalmi eseménye
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2017.02.26. 15:32

 

 

Február 25-én ismét megtelt Abony Város Sportcsarnoka a sportolókkal, családtagjaikkal, és mindazokkal, akik egy hatalmas bál keretében, önfeledt szórakozással egybekötve szerették volna támogatni Abony sportját. Az elmúlt évekhez hasonlóan nagy közönségsikert aratott a program, melyre más településekről is szép számban érkeztek a sportrajongók, és a színvonalas szórakozás kedvelői. Ezen a napon a legkiválóbb teljesítményt nyújtókat is jutalmazták. A bálon idén is személyesen vett részt Földi László országgyűlési képviselő, és segített a díjak átadásában. Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester mondott ünnepi beszédet, megnyitva a sportbált. Képek IDE kattintva Borsányi Jánostól

 

Hansúlyozta, hogy ez az immár 17. alkalommal megrendezett program az évek alatt Abony legrangosabb társadalmi eseményévé nőtte ki magát. Köszönetet mondott a sportszakosztályoknak, egyesületeknek, amiért megrendezik maguknak a Sportbált, és sajnálatát fejezte ki, hogy Abony városa szinte egyáltalán nem tud anyagi forrásokat biztosítani az egyesületek támogatására, és így a bálra sem. A Sportcsarnok térítésmentes biztsításával azonban hozzájárulnak a rangos rendezvényhez. Földi Lászlón és Abony város polgármesterén kívül két szakbizottsági tag, Korbély Csabáné és Fehér Endre adta át a díjakat.

 

Lassan, de biztosan, a jövő évben már nagykorú, azaz 18 éves lesz a Sportbál.

 

 

Sajnálatos haláleset történt a közelmúltban, Tóth Ernő nyugalmazott testnevelő tanár, aki diákok ezreivel foglalkozott, ezen a napon már nem lehetett jelen. Tóth Ernő emléke örökre az abonyiak szívében él. A Sportbál résztvevői egy perces néma gyásszal tisztelegtek előtte, emléke előtt.


Díjazottak, méltatások, 2017. Városi Sportbál, beszéd elhangzott szövege

 

Sportakrobatika

Az Abony TAK idei díjazottjai, két leány páros egység. Az első, serdülő korosztályban versenyről- versenyre küzdötte egyre feljebb magát. Rengeteg munkával, és még több kitartással, egészen a dobogó legfelső fokáig jutottak  a Magyar Bajnokságon, és bronz minősítést értek el.  Ők Szabados Brigitta és Kormos Kata.

 

A másik két díjazott bár még nagyon fiatal, de már rutinos versenyzőnek számítanak. A tavalyi évben, precizitásuk és magabiztosságuk eredményeként az egyik l egnépesebb kategóriában az újoncok között, mind a hét versenyt megnyerték ahol elindultak és az egész éves eredményeik alapján arany minősítést szereztek. Ők Diószegi Csenge és S. Tóth Dorka. Dorka mindemellett leány hármasban egy Magyar Bajnoki ezüstöt is nyert. 

 

Triatlon


Az egyesület legszorgalmasabb junior versenyzője, szinte minden edzésen ott van, és tanulmányaiban is ez jellemzi. Jelenleg a Verseghy Ferenc Gimnázium 11. osztályos tanulója. A tavalyi évben is megkapta a Köztársasági Jó tanuló, jó sportoló kitüntetést, valamint Abony Város Önkormányzatától az „ Abony Város Sportolója” címet.


Tavalyi eredményei: az év nagyon jól indult, hiszen a Mezei Futó OB-on ezüstérmes lett, így bekerült a magyar válogatott csapatba és az ISF Mezei Világbajnokságon a 6. helyen végeztek. A nyári triatlonos szezonban már a nemzetközi versenyeken való megmérettetés került előtérbe a Junior Európa Kupák, és az Ifjúsági Európa Bajnokság (amelyen szintén a magyar válogatott színeiben indult) Tiszaújvárosban. Az EB-n az előkelő 12. helyet szerezte meg, Triatlon Mix Váltó Eb-on, ahol ezüstérmesek lettek.
A Junior Európa Kupasorozat végleges eredménye: Európai ranglista 12. hely, Magyarország lánycsapata megnyerte az Európai nemzetek versenyét, amelynek Soós Fanni is tagja volt.

Fergeteg Triatlon Se díjazott sportolója: Soós Fanni Kinga

 

Szintén a Fergeteg csapatának legszorgalmasabb tagja, mind sportbeli, mind pedig tanulmányi munkája kiemelkedő. Testvérét követve Ő is több sportágban sikeres: úszásban, öttusában, triatlonban, duatlonban, aquatlonban és atlétikában.


Eredményei: 2016-ban került fel gyermek korcsoportba, tavasszal a Duatlon OB-on a 3. helyen végzett. A Tereptriatlon OB-on Felsőtárkányon aranyérmes, Balassagyarmati Triatlonon ezüstérmes, Aquatlon OB-on szintén ezüstérmes lett. Az öttusán belül kéttusa versenyeken indult, ahol az OB-on 4. lett, így bekerülve az Elit bajnokságba, szintén az előkelő 4. helyet szerezte meg. A megyei Úszó Diákolimpián 100m gyorson 2., míg 100m háton az 1. helyet szerezte meg, így márciusban az Országos Döntőn mérheti össze tudását a legjobbakkal.

Fergeteg Triatlon Se díjazott sportolója: Soós Gergő


Fogathajtás- Abonyi Lovas Klub Egyesület

 

Az abonyi lovas klub díjazottja 1987-ben kezdett el versenyezni Póni 2-es fogat kategóriában
Számos városban mutatta meg tehetségét például Abonyban Ujszilváson Tápiószőlősön Tószegen Jászágón és Nagykátán is. Szinte mindig dobogós helyezést ért el legutóbbi eredményei:
Újszilás első és harmadik
Abony második és negyedik helyezés
Idén jubiláló 30éves kitartó és eredményes sportpályafutásának elismerése ként kapja ezt a díjat póni 2- es fogat kategóriájában Habony Sándor fogathajtó az Abonyi Lovas Klub versenyzője.

 

Somogyi DSE


A Somogyi Imre Általános Iskola sportolói minden tanévben kimagasló eredményt érnek el a megyei és az országos diákolimpián kézilabda és atlétika sportágakban. 2016-ban a 4. korcsoportos lányok főként atlétikában remekeltek. A többpróba csapatversenyben megyei harmadik helyezést értek el. A mezei futóversenyen a megyében második, az országban 16. legjobbak lettek. A Somogyi Iskola ebben az évben olyan diákját jutalmazza, aki már alsó tagozatos kora óta Atlétika és Kézilabda sportágban is kiemelkedő teljesítményt nyújt. Munkához való hozzá állása példaértékű a többiek számára. Rendkívül tehetséges és szorgalmas. A2015/16-os évet végig versenyezte a kézilabda gyermekbajnokságban ahol csapatával a felsőház mérkőzéseit lejátszva az ötödik helyen végeztek. A díjazott versenyzőt Szegő Szabinának hívják. Az éves felkészítését segítette és segíti testnevelő tanára : Mayer- Nagy Zsuzsanna. Gratulálunk Szegő Szabina!

 

Gyulai DSE


A Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és A.M.I. 8. osztályos tanulója. Kisiskolás kora óta a Gyulai DSE torna-fitness csoportjának sportolója volt. Számos diákolimpiai versenyen vett részt az egyesület torna csapatának tagjaként. Az elmúlt években a Diákolimpia Torna Megyei versenyen szerepelt csapatával II., III., V. ,helyezéseket elérve. Diákolimpia Torna Országos Területi versenyen IX. helyezést ért el. Gúlatornaversenyen több alkalommal I. helyezést ért el csapatának tagjaként. Sok iskolai , városi rendezvényen szerepelt eredményesen csapattársaival. Viktória más sportágakban is jeleskedik.
Aktív tagja és versenyzője
az Abonyi Birkózó Egyesületnek valamint
az Abonyi Torna és Akrobatika Klubnak is.
Tehetséges, kitartó, elszánt, nagy munkabírású sportszerű versenyző.
Kovács Viktória


 Kinizsi DSE

Nagy Olívia, a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 9. c osztályos tanulója. Olívia Szolnokon született 2001. május 15-én. Általános iskolai tanulmányait a Somogyi Imre Általános Iskola testnevelés tagozatos osztályában folytatta. Jelenleg 9. évfolyamos tanuló a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola négy évfolyamos gimnáziumi osztályában. A triatlon sportágat 8 éves korában kezdte a Fergeteg Triatlon SE színeiben, melynek a mai napig tagja.
Eredményei:
2016. év
Pest Megyei Atlétikai Diákolimpia (Albertirsa): 1500 m futás 2. helyezés
Duatlon Országos Ranglista (Balatonboglár): 9. hely
Duatlon Országos Ranglista (Veresegyháza): 10. hely
Országos Aquatlon Bajnokság (Balassagyarmat): 14. hely
Sport XXI. Aquatlon Pest Megyei Regionális Döntő (Százhalombatta): 2. hely
Duatlon Országos Bajnokság (Kaszó): 17. hely
Pest Megyei Mezei Futó Diákolimpia (Tápiószecső): 5. hely
Újszászi Futóverseny (Újszász): 2,5 km: 1. hely; 10 km: 1. hely
2017. év
Pest Megyei Úszó Diákolimpia (Százhalombatta): 100 m gyors: 2. hely, 100 m hát: 4. hely
Futapest (Csobánka): 1. hely
Futapest (Pomáz): 1. hely

A Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 9. Ny osztályos tanulója. Zalán Szolnokon született 2001. június 14-én. Általános iskolai tanulmányait a Somogyi Imre Általános Iskola testnevelés tagozatos osztályában folytatta. Jelenleg 9. évfolyamos tanuló a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola öt évfolyamos gimnáziumi osztályában. A triatlon sportágat 10 éves korában kezdte a Fergeteg Triatlon SE színeiben, melynek a mai napig tagja.


Eredményei:
2015. év
Futapest – terepfutóverseny: 2. hely
Fergeteges Terepfutóverseny: 2. hely
2016. év
XVII. FUTAbony futóverseny (Abony): 3. hely
2017. év
Pest Megyei Diákolimpia (Albertirsa): 1500 m síkfutás: 3. hely
Pest Megyei Úszó Diákolimpia (Százhalombatta): 100 m gyors: 1. hely
Pest Megyei Atlétika Diákolimpia csapatverseny: 2. hely
Szikszay Zalán György
Karate POWER SE

Dankó Gabriella
I. Kiskun kupa (Kiskunfélegyháza) I. helyezett
IV. Tadashi kupa (Kiskunmajsa) III. helyezett
19. J&S Speed kupa (Tarján) II. helyezett
20. J&S Speed kupa II. helyezett
III. Balmaz kupa (Balmazújváros) III. helyezett
III. Nyíradony kupa I. helyezett
II. Halas kupa (Kiskunhalas) I. helyezett
Bushido kupa Utánpótlás Magyar Bajnokság (Vác) I. helyezett
Budapest I. helyezett
Magyar Bajnokság (Debrecen) II. helyezett
Mikulás Kupa (Budapest) I. helyezett

Csajbók Attila
Kiskun Kupa III. helyezett
Diákolimpia elődöntő II. helyezett
Diákolimpia Döntő II. helyezett Kvalifikáció Grúziába az Európa bajnokságra
Tadashi kupa I. helyezett
Balmaz kupa II. helyezett
Erőmű kupa II. helyezett
Hinamoto kupa II. helyezett
Debrecen kupa II. helyezett

Birkózás

Mind három szakágban ( női szabadfogás, férfi kötött és szabadfogásban)  kiváló eredményeket értek el az Abonyi Birkózó Club versenyzői.

Molnár Nikoletta Kadet Európa Bajnokságon 7.helyezés  Világ Bajnokságon 11.helyezés Magyar Bajnokságon aranyérmet nyert. Valamint számos nemzetközi versenyen ért el még kiváló eredményt.
 
Terék Fruzsina Országos Diákolimpián aranyérmet , Magyar Bajnokságon  ezüstérmet nyert.
 
Terék Gerda Országos Diákolimpián és Magyar Bajnokságon is bronzérmet nyert.
 
Baksa Bence Diák II. korosztály  szabad és kötöttfogású Országos Diákolimpián  ezüstérmet,
Magyar Bajnokságon kötöttfogásban bronz,  szabadfogásban ezüstérmet nyert.
 
Kiss Máté 69 kg-ban a  serdülő korosztály legnépesebb  súlycsoportjában  szabad és kötöttfogású Országos Diákolimpián bronzérmet,
Magyar Bajnokságon szintén mindkét fogásnemben  bronzérmet nyert.
 
2016. év legeredményesebb birkózónk Molnár József aki hetedik  alkalommal védte meg felnőtt magyar bajnoki címét. Felnőtt Európa  Bajnokságon VIII. , Olimpiai Kvalifikációs és számos nemzetközi versenyen ért el még  kiváló helyezését.

Erős emberek

Strong man ( Erős emberek ) csoportunk 2016 elején alakult ismerősökből,baráti társaságból .Szabad időnkben koffert cipelünk,gumit forgatunk, hordót pakolunk,és autót húzunk de ez csak pár szám a kb 100 feladat közül. Első évet sikeresnek mondhatjuk több országos versenyen részt tudunk venni és döntőbe bejutni. Junior Erős ember -95 kg-os Döntőben, Junior döntőben , és Bothúzó döntőben is részt tudtunk venni. Csoportunkból idén Jancsovics Tivadar vett részt legtöbb versenyen és ért el legjobb eredményeket. Városunkat képviselte még Habara Sándor és Kovács István erősember és bothúzó számokban, Batta Zoltán pedig bothúzásban . Legtöbb versenyző Orján Attila edzőtermében készül akinek köszönik az edzés lehetőséget.


Jancsovics Tivadar eredményei 2016-os évből:
Csárdaszállás Országos Fekve nyomó verseny : 8. hely
Csárdaszállás Strong man Talent: 2. hely
Abony Erős Emberek verseny : 1 hely
Abony Erős Emberek verseny gumiborítás: 1 hely
Budapest Bothúzó Ezüst Kupa -90 kg : 4 hely
Alattyán Erős Emberek verseny: 2 hely
Ipolyvisk ( Szlovákia) Nemzetközi Erős Emberek verseny: 8 hely
Csárdaszállás Strong Day: -Erős Emberek verseny : 7.hely
-Grip Challange ( fogás erő) verseny: 5 hely
- Bothúzó Kupa : 2 hely.
Budapest Országos Döntő Erős Emberek -95 kg : 9 hely
Budakalász Junior Országos Erős Emberek Döntő : 5 hely
Hordó tartás Junior: 2 hely
Budakalász Kiemelt Magyar Bothúzó Kupa Döntő – 110kg : 9.hely
Budapest: Bothúzó Ezüst kupa -90kg : 5 hely
Kerekegyháza: Fekvenyomó verseny -90kg : 5 hely

Abonyi Erőemelő csapat (RAW POWER TEAM Abony ) kevesen tudják de Abonyban van erő emelő csapat is. 2016.-ban nagyon sikeresen szerepeltek többek között részt vettek hazai, és nemzetközi versenyeken is. Erő emelés 3 gyakorlatból áll, fekvenyomás,guggolás,felhúzás. Csapat versenyzői közül idén Kiss Gábor szerepelt a legjobban de a csapat tagja Kosaras József és Ungvári Richárd Abonyi lakos és Kovács Zoltán Szolnoki versenyző. Mindannyian Orján Attila termében készülnek akinek köszönik az edzés lehetőséget.

Kiss Gábor:
2016.03.15. XX. Csárdaszállási kupa
- EQ erőemelés +90kg-os súlycsoport 1. hely
2016. május 1. Fitbalance - Scitec RAW FelhúzóKupa
-Felhúzásban 110kg-os súlycsoportban 1. hely, abszolút értékelésben 2. helyezés
2016. május 21-22. - WPC Erőemelő, Fekvenyomó és Felhúzó Profi Liga Kupa
-Erőemelésben 110kg-os súlycsoport 1. hely
-Felhúzásban 110kg-os súlycsoport 1. hely, abszolút értékelésben 3. helyezés
2016. június 15-18. - WUAP Európabajnokság 2016
-Erőemelésben 110-kg-os súlycsoport 1.hely
2016. július 2. - Palóckupa
- Felhúzásban 110kg-os súlycsoport 1. hely, abszolút értékelésben 1. hely
2016. november 6. - Scitec RAW PowerFekvenyomó és Felhúzó Kupa - döntők
- Felhúzásban 100kg-os súlycsoport 1. hely, abszolút értékelésben 2. hely

Kézilabda női

Az Utánpótlás lány Kézilabdázók közül egy nagyon tehetséges sportolót illet a jutalom. Kézilabda Gyermekbajnokságban versenyez, ahol ő a csapat egyik mozgatórugója. Gyorsaságával és igen magasfokú technikai képzettségével a régió góllövő listáján az ötödik helyen áll jelenleg. Balátlövő pozíciót tölt be, de máshova is könnyedén beforgatható. Szorgalma és lelkesedése rendkívüli. A Somogyi Imre Általános Iskola kivállósága, akinek a sportolás mellett tanulmányi eredménye is kimagasló. Távlati céljai között van, hogy minél magasabb szinten szeretné ezt a sportágat űzni. Eredményes munkáját segítik edzői Farkas-Földi Anikó és Mayer-Nagy Zsuzsanna testnevelők. Szeretettel gratulálunk Juhász Evelin hetedik t- osztályos tanulónak.

junior
 
A Somogyi Imre általános iskolában sajátította el a kézilabdázás alapjait. Már ott is kitűnt az a tehetsége amit a későbbiekben a pályán meg is mutatott.
Gulyás Péter testnevelő által irányított serdülő csapat hasznos tagja volt. Az általános iskolai tanulmányai után csatlakozott az Abonyi Kézilabda Club junior csapatához.Itt szintén a csapat egyik húzóemberévé nőtte ki magát.Majd rövid idő elteltével már a felnőtt keretbe is bekerült.
2016-ban a junior csapatban  86 lót góljával az egyik legeredményesebb játékos volt.
Jelenleg sérülésből lábadozik. De ennek ellenére a 2016 legjobb junior játékosa Tóth Mónika

felnőtt
Az idei év sportolója díjat egy olyan játékos kapja aki, önzetlenül tud játszani egy 6+1 főből álló csapatban. 1,5 éve viseli az Abony kc mezét. Posztját illetően bal szélen kezdett játszani majd megtalálvaigazi helyét a jobb szélen lövi góljait. Mint több játékos, Ő is munka mellett szakít időt az imádott sportágra. Több mint 15éve hódol a kézilabdának. Nyaranta amikor holt idő van részt vesz strandkézilabda tornákon is,ahol csapatával jó eredményeket érnek el. Csapattársaival és edzőjével mindig tisztelettudó. A pályán alázattal viszonyul a sporthoz. Patkós Gabriella

Férfi kézilabda
utánpótlás

Három éve tagja az Abonyi Kézilabda Club utánpótlás bázisának. Kezdeti bátortalansága után gyorsan megmutatta mennyire alázatosan áll a kézilabdázáshoz. Szível lélekkel dolgozott edzésről edzésre.Közben nem csak a bátorsága nőt hanem a tehetsége is kezdett kibontakozni.A tavaji évben az U12-es gyerekbajnokságban szerepelt az Abonyi Kézilabda Club szineiben.
Idén pedig már az U14-es csapat tagjaként is számítanak rá edzői. .Lépésről lépésre halad ahogyan ezt ilyenkor tenni kell.Reméljük pár éven belül már a junior és a felnőtt csapat erőssége lehet.
2016-ban a legjobb utánpótlás játékos:Fábián Gábor.
Edzői:Nagy Attila és Gulyás Péter

Junior
Mint tudjuk a helyi kézilabda utánpótlás nevelésében nagy szerepet játszik a Somogyi Imre Általános Iskola. Így nem véletlen, hogy az elmúlt év legjobb junior játékosa is az iskola egykori diákja volt. 14 évesen kézilabda pályafutása kezdetén, Nagy Attila testnevelő tanára és edzője kezei alatt bontogatta szárnyait. Először a Somogyi DSE , majd az Abonyi Kézilabda Club színeiben lépett pályára az Országos Gyermekbajnokság mérkőzésein. Edzője szavára az általános tanulmányai befejezését követően sem hagyott fel a kézilabdával és folytatta a játékot az abonyi clubnál. A neki való posztot a 2015/16 évi NB/II-es junior bajnokság során foglalta el, azaz a beálló posztot. Egy év alatt megtanulta a beállós poszt sok-sok rafinériáját és termete ellenére igen jól tud érvényesülni a falban. Mind amellett, hogy igazi csapat ember, középiskolás tanulmányai is kiválóak. Jelenlegi bajnokságban csapatával a Pest megyében mérettetnek meg hétről hétre, ahol egyre sikeresebb mérkőzéseket tudtat már maga mögött, sőt az elmúlt mérkőzéseken a leg több gólt lövő játékos. Kitartásával, fegyelmével példamutató korosztálya játékosai számára, ami játékos tudásával bővülve méltó a 2016. évi legjobb férfi junior kézilabdázó címre. Ő pedig Szabó Károly!

Felnőtt
A kézilabda egyik íratlan szabálya, hogy egy csapatépítés ott kezdődik, hogy végy egy jó kapust. Az Abonyi Kézilabda Clubnál már sok-sok remek kapus megfordult. Természetesen voltak olyanok is, akik később más csapatoknál próbáltak szerencsét. De volt olyan is, aki visszatért az abonyi csapathoz, hisz igazán itt érezte jól magát. Törökszentmiklósi, Algyői kisebb kitérő után 2015-ben újra magára vette az abonyi mezt. A hazai légkör igazán jót tett neki és biztos pontja lett csapatának. Az elmúlt bajnoki szezonokban nagyban támogatta a kapuból játékostársait. Több fontos és győztes mérkőzést is eldöntött védéseivel. A remek védések mellett, gólszerzések is fűződnek nevéhez. Elszántságához, igazi kapus észjárás párosul, amivel igen sok kellemetlen percet okoz ellenfeleinek. 2016-os évben a kapuban végzett munkája kiemelkedett a csapatból, ezért méltó tulajdonosa a 2016. év legjobb felnőtt kézilabdázó címre Pallér Péter.


LABDARÚGÁS

Az Abonyi KID Football Club díjazottjai:

U14
Az Abonyi KiD FC serdülő U14-es csapatának legjobbja
A csapat gólfelelőse, rugdossa a gólokat, de nincs is más választása, hiszen ő csatár, ez a feladata. Vezérletével a fiúk Budapesten a Grund kupán bronzérmet szereztek és a Torna gólkirálya lett. Tagja volt a Majális Kupát és a Barátság Tornát nyert csapatnak. A KiD Kupán III. hely és a Torna gólkirálya. Legnagyobb eredménye, hogy a csapattal megnyerte az U14-es bajnokság II. osztályát és 14 mérkőzésen 45 gólt rúgva elnyerte a gólkirályi címet. Meghívást kapott Budapestre a Gólkirályok Gálája elnevezésű eseményre, ahol többek között a világválogatott Détári Lajostól vehetett át díjat. Némedi Tivadar edzője szép jövőt jósol neki, de sokat kell még fejlődnie, hogy a legmagasabb szinten is képes legyen kiemelkedő teljesítményre. Ebben a szezonban az U14-es csapat mellett bemutatkozhatott a Boros Zsolt edzette U16-os csapatban is. Jelenleg mind a két korosztályban vezeti a góllövőlistát. De nem csak gólokat tud lőni, hanem példamutató ahogyan edzéseken dolgozik, igazi vezéregyéniség a pályán és az öltözőben is. Ő nem más mint: Kelemen László.

U16
Az idei évben volt a legnehezebb választani de összeségében nézve és az egész évben nyújtott játéka miatt egy középpályás játékosra esett a választásom!
Ez a játékos a középpálya egyik legfontosabb tagja! Posztján a korosztálya egyik legtehetségesebb akakja! Jól lát a pályán és remekül oldja meg a feladatát ami elsősorban a védekezés!
A tavalyi évben nagy szerepe volt abban hogy csapata harmadik helyen végzett a bajnokságban!
Az ide bajnokságba pedig már egyik vezérévé nőtte ki magát csapatába amelyik első helyen telel a tabellán!
Képesége és adottsága miatt az abonyi labdarúgás egyik meghatározó alakja lehet a jövőben! Ez a játékos pedig nem más mint Angyal László!!

Az év felfedezettje:

Ez viszont nem volt kérdés. 2015 nyarán jött vissza a Szolnoki MÁV –tól. 2016 végig a felnőtt kapuban állt, és az ifi csapatban is ő védett. Neki sikerült egy meccsen 3 tizenegyest kivédenie, ami nem mindennapi dolog. Stabil és magabiztos kapus, olykor talán kicsit túl magabiztos is,tehát van még hova fejlődni,de még csak 18 éves,előtte az élet: Szabó Bence


U19
Az Ifi csapatban sajnos kevesen érdemelnék meg ezt a címet. Nem a tehetség miatt mondom ezt, ugyanis megint vezetünk a tabellán, 10 győzelem mellett egy döntetlent játszottunk csupán. A felnőttel ellentétben itt a hozzáállással vannak gondok.Tavasszal is sikerült elbuknunk a bajnokságot, és végül másodikok lettünk.Azonban mégis van egy-két játékos, akikre mindig lehet számítani, Ő az egyik , aki példát mutat a többieknek ezért választottam idén őt év sportolójának: Szűcs Bence


Felnőtt
Az idei évben nem volt olyan nehéz választani, mivel elég gyengén szerepeltünk. Összegségében nézve csak kettő játékos között kellene választanom. Végül az egyik mellett kellene döntenem! A kiváló hozzáállása miatt döntöttem mellette! Meccsen nem félti magát,szívvel-lélekkel játszik és mindent megtesz a csapat sikeréért. Talán ebben az osztályban ő a legjobb középhátvéd. Régóta vagyok az edzője, és mindig megbízható tag volt a KID FC csapatában, ami ezt igazolja 2006 óta 369 meccset játszott ebből 170 mérkőzést a felnőtt csapatban: Szabó Tamás

Az év legeredményesebb csapata 2016-ban Bármikő- Strand Kisvendéglő

Az év kispályás csapata az Imperiál

Különdíjat adott át Molnár Éva, az Abonyi Kézilada Club elnökségi tagja azoknak, akik minden évben korrekt módon szavatolják Abony városában a sportrendezvények biztonságát, teszi ezt minden helyi sportegyesület vezetősége, sportolói és szurkolói nevében. Ők pedgi kik is lehetnének mások, mint az

ABONYI RENDŐRŐRS CSAPATA

Még egy különdíj várt kiosztásra ezt pedig egy abonyi vállalkozás kapta, nem másért, mint a sportrendezvények biztosításáért. A díjat az abonyi sportegyesületek vezetősége, sportolói, valamint szurkolói nevében átadta Bárány József az Abonyi Kézilabda Klub elnöke, nem másnak, mint az ABOPOL Kft-nek.

Az ÉV EDZŐJE kitüntető címet több kiváló megszállott abonyi sportszakember is megérdemelné minden esztendőben. Így van ez idén is, sok szeretettel adjuk át ezt a díjat annak a kiváló sportembernek, aki évről évre szebb eredményekre vezényli sportolóit, akik példásan helyt állnak országos versenyeken is. Ő pedig nem más, mint a közmegbecsülésnek örvendő, Szalinka Szilvia, az Abonyi Torna és Sportakrobatika Klub edzője.

Egy abszolút kategória győztest is jutalmaztak. Ő a magyar nemzeti válogatott tagja, válogatott labdarúgó kapus. Különdíjat ajánlott fel számára Földi László országgyűlési képviselő. Ő pedig nem más, mint a KID FC által nevelt játékos Nagy Gergely 

Sport:
Sportbál   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok