Mi Abonyunk - Szeles Petiék harmadik helyen a nagy rally versenyen
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.11.20. 10:26

 2016.11.18. – Grafenegg, Ausztria
Harmadik helyen Botkáék az első napi sárdagasztás után

Botka Dávidék jól szerepeltek a Waldviertel Rallye első versenynapján. A páros az abszolút harmadik helyen várhatja a folyatást négy szakasz után. Az autó tökéletesen működik, most a fiúk betegek kicsit, de összeszorított foggal küzdenek az osztrák szezonzárón. Csak 4.1 másodperc a lemaradás, de a Botka Rally Team pilótáját inspirálja az is, hogy a helyi örökös bajnok előtt tudnak autózni.
„Teljesen új volt számunkra a mai két szakasz.” – kezdte el hevesen mesélni a Waldviertel Rallye pénteki történéseit a pilóta. „Az első gyorson - pedig nem szeretem az első gyorsokat – meglepően jó időt autóztunk. Még sárban mentünk, mi takarítottuk a pályát. Második időt mentünk, de tudtam, hogy sok maradt még benne, ennél tudok gyorsabban is menni ezen a szakaszon. Azon a gyorsaságin - amit élőben közvetített a TV - azon harmadik időt sikerült autóznunk. Nem volt hosszú szakasz, könnyen be lehetett kamerázni, és remélem élvezték a nézők.” A TV közvetítés miatt másfél órát kellett a st.pölteni koncerthall-ban tölteni a csapatoknak. A rendezők igazi népünnepélyt varázsoltak a hatalmas teremben várakozó publikumnak, akik kivetítőkön nézhették az épület körül zajló eseményeket.

A második körben az első gyors etap lett, mert beesett az előfutó… „Nagyon sajnáltam, már épp a rajtprogramot kapcsoltam volna fel, amikor szóltak, hogy kiveszik a gyorsaságit.”
Nem volt eseménytelen a nap végi záró szakasz sem, ami újra a szinkronpálya került megrendezésre. „Gryazinnal együtt rajtoltunk el, párban. Nagyon élveztem, jól mentünk. Aztán egy szűk részen odaverte a futóművét, majdnem az út közepén állt keresztben. Mikor nagy tempóval odaértünk, már nem tudtam megállni előtte, próbáltam elsuhanni mellette, de sajnos a padkán át kellett mennünk, azonnal defektet kaptunk és a futóművünk is megsérült. Legurultunk, és egy megállapított idővel a harmadik helyen zártuk a napot.”

Sajnos itt nincs olyan szabály, mint az ERC-ben, hogy másnap az első tíz fordított sorrendben rajtoljon, így a fiúk a harmadik helyen indulnak a második nap. „A szombati négy különböző pályából három már ismerős a korábbi évekből. Egy új szakasz van. Sikerült jól feldolgoznunk azt is, bízom benne, hogy meg lesz az eredménye. Az autónk erős, jó. A futóművet sikerült jól beállítani, a lehető legjobb tapadást biztosítja és a gumiválasztásunk is tökéletes volt a saras, csúszós, az aszfaltos részeken erősen felhordásos pályára.”

A szervizparkban az autón túl mindenki a fiúkat kérdezgette, hogy vannak. „Petit - már amikor kijöttünk a pályabejárásra, akkor - megtámadta valamilyen vírus. A tréningen folyamatosan rosszul volt, nem tudta önmagát adni. Összeszorította a fogát és tökéletesen levezényelte a mai napot. Reggel még kicsit én is éreztem, hogy lappang bennem valami, de annyira jól éreztem magam az autóban, hogy ez az öröm elnyomott mindent a nap végére és remélem szombaton is tudjuk a száz százalékot nyújtani.”

Ahogy a pilóta szavaiból is kiderült, 4 különböző szakaszt kell kétszer-kétszer teljesíteni a második nap. 

Sport:
Alvás   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok