Mi Abonyunk - Velünk élő sporthőseink
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8084, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.08.09. 18:31

 

Csodálattal vegyes áhítattal, tisztelettel, és nagy- nagy szeretettel tettem eleget az idős labdarúgók meghívásának. Tóth Pál, az Abony egykori remek kapusa augusztus 1-én a labdarúgó pályán nem mindennapos rendezvényt szervezett, ahol egykori csapattársai gyűltek össze egy feledhetetlen rendezvényre. Megkoszorúzták az elhunytak emléktábláját, és a programon az özvegyek is részt vettek. Sokan nem lehettek már jelen, elhunytak az egykori nagy csapatok tagjai közül. Tóth Pál saját elmondása szerint ebben az évben utoljára szervezte meg ezt a fajta összejövetelt, de én és a többiek is titkon reménykedünk abban, hogy ez nem igaz. A rendezvényen boldogan anekdotáztak a régi szép időkről a jelenlévők. Képgaléria IDE kattintva

Feledhetetlen mérkőzések, gólok, kivédett büntetők, értékesített és kihagyott helyzetek elevenedtek meg. A szervezők meghívására részt vett a rendezvényen Tóth Ernő nyugdíjas testnevelő tanár is, aki Abonyban immáron legenda, maga a történelem. Nem csak korából adódóan, hiszen csak nem egyidős az abonyi focival, hanem azért is, mert sok mindenre kiválóan emlékszik, és mesél a régen volt korok abonyi focijáról. Fénykép gyűjteménye értékes darabjait is bemutatta a többieknek. Megtudhattuk, hogy 94 éves az abonyi foci, és csak egy év volt, amikor nem indult csapat a bajnokságban, mintegy bő tíz évvel ezelőtt.

Tóth Pál főszervező szokás szerint igen csak kitett magáért, életem egyik, ha nem a legfinomabb pörköltjét kóstolhattam meg. Sütemény, és itóka is került persze az asztalra, no meg az elmaradhatatlan prímás is színre lépett, aki remek színvonalon húzta a talp alá valót. Az idős labdarúgók, akik 60- 80 évesek, bebizonyították, hogy milyen szépen tudnak mulatni. Remek nótaszóval ünnepelték a jeles alkalmat, majd a kedvemért, és a fénykép miatt kicsit fociztak is. Megmutatom Önöknek képekkel, hogy milyen is volt velük. Köszönöm szépen, hogy velük lehettem, és bízom benne, hogy jövőre Velük, mindannyiukkal ismét találkozhatok! Élő legendák ők, akiket megfertőzött a sport szeretete, legyen példa mindez az utókor számára.

Lőrinczy Veronika

Támogatók:

Lila akác panzió:Pető Tamás,  Újszilvás? Tóth László., Szilváshús,  Pintér József vállalkozó,  Abony: Makai Béla vállalkozó, Kozmáné Andrea kft.Abony. Kazinczyné Mártika néni vállalkozó. Abony, médiatámogató: MiAbonyunk
 

Sport:
Foci   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok