Mi Abonyunk - Rózsaszín séta a Városunk Fejlődéséért Egyesülettől, immár ötödször
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.09.30. 16:35

A Városunk Fejlődéséért Egyesület szeptember 27-én ötödik alkalommal rendezte meg a mellrák megelőzésével kapcsolatos figyelemfelkeltő rendezvényét.
Vendégünk volt többek között Szalai Márta az Országos Onkológiai Intézet főnővére, aki előadást tartott Aktívan a gyógyulás útján címmel. Felhívta a figyelmet az önellenőrzés fontosságára, a rendszeres orvosi vizsgálatokra, az egészséges táplálkozásra, a rendszeres mozgásra, tornára. Mindezeknek a hiánya ugyanis megakadályozhatja a betegség kialakulását.

Az előadást követően „A tudomány az életért van, és a mi életünk legyen a tudományért.” láthattuk a Százszorszép Hastánc Klub műsorát, melynek keretében a kedves Vendégein is meg lettek „táncoltatva”.

 

 


 

 


A Klubról megtudtuk, hogy 2005. március 8-án, egyéni kezdeményezéssel jött létre, melynek kezdeti célja a daganatos nőbetegek testi- és lelki rehabilitációja volt. A betegség ugyanis negatívan befolyásolja az életminőséget, a megjelenő fizikai tünetek – mint fáradtság, alvásproblémák, étvágytalanság, koncentrációs nehézség, fájdalom – lehetnek a betegség, illetve az azt kísérő kezelés következményei, de megjelenhetnek a depressziós állapot jelei is. A pszichés sérülés, pedig visszahat az élettani tünetekre.


Egy közösség fokozza a pozitív önértékelést és a kontrollérzetet, valamint csökkenti a szorongást. Együttérző és empatikus érzelmi megnyilvánulások saját fontosságának tudatát erősítik a betegben azt az érzést, hogy érdemes meggyógyulnia. Ennek a támogatásformának a jelentősége, hogy általa a beteg elkerülheti a tehetetlenség állapotát, az esetleges depresszív tünetek kialakulását.


És megtudtunk a csoport tagjaitól még egy nagyon fontos dolgot, mégpedig azt, hogy az Őket összetartó erő nem más, mint a SZERETET.
A Kultúra Házában megtartott műsort követően a rózsaszínbe „borult” főtéren folytatódott a délután. Itt a Kisfúvósok műsora fogadta a vendégeket, majd a Pingvines Óvoda Hagyományőrző Csoportjának és az Óvónéniknek táncos énekét láthattuk, hallhattuk. Ezt követően a Fúvószenekari Egyesület és a Mazsorett Csoport vezetésével lufikkal, zászlókkal sétáltunk kb. fél órát a Főtérről indulva a Kálvin u., Hunyadi u. és a Kossuth szobor érintésével vissza a Főtérre.
Visszaérkezéskor Dr. Szabó Éva radiológus főorvos, Abony város díszpolgára felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára, az önvizsgálatra. Elmondta, hogy mindig szeretettel jön Abonyba, hiszen innen indult pályafutása, jelenleg is itt él Édesanyja és Testvére is a családjával. Ezt követően kötetlen beszélgetés, majd a kéréseknek megfelelően négyszemközti beszélgetés következett.


A rendezvényt az ANNO Rt. Zenekar műsora zárta, akiktől nagyon szép dallamokat, énekeket hallhattunk.
Ezen a napsütéses hétvégén közel háromszázan jöttünk össze, hogy együtt tölthessünk egy kellemes délutánt. Mindenkinek köszönjük, hogy eljöttek, velünk voltak és együtt sétálhattunk.

 


Rendezvényünket támogatta:
Dr. Szabó Éva Abony város díszpolgára
Százszorszép Hastánc Klub Szalai Márta Főnővér vezetésével
Mészáros Vendéglő
ABOKOM Kft. .
Pintér és Társa Kft.
Pingvines Óvoda
Fúvószenekari Egyesület és a Mazsorett Csoport
Kisfúvósok Petrucz György Tanár Úr vezetésével
Rendőrség és Polgárőrség
Gimnázium önkéntes Diákjai

Városunk Fejlődéséért Egyesület

 

Képek. Borsányi János

 

 

 


 

 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok