Mi Abonyunk - Repülő tankot találtak Seregélyes határában
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Roncskutató - 2013.09.06. 11:34

Markó Ferenc abonyi roncskutató is részt vett a feltárásban!- Ismét egy második világháborús repülőgéproncs került felszínre Magyarországon, és ezáltal a háború egy újabb áldozata lelhet hazájában végső nyughelyre az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis által üzemeltetett Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhely roncskutatóinak köszönhetően, akiknek kiemelt feladatuk a magyar katonai repülés történetének és tárgyi emlékeinek kutatása. Képgaléria IDE kattintva elérhető


A szolnoki roncskutatóknak a közelmúltban Seregélyes külterületén, egy szemtanú bejelentése alapján sikerült detektorral kimérniük egy, a második világháborúban lezuhant, szovjet Il−2 típusú csatarepülőgép becsapódási helyét. Seregélyes környékén súlyos légi harcok voltak, amelyek során a szovjet légierő több repülőgépet is elvesztett.

Az Il−2 a második világháború leghíresebb szovjet csatarepülőgépe volt, rendeltetésének megfelelően elsősorban a szárazföldi, mozgó célpontok − például teherautók, harckocsik − ellen alkalmazták, de a háború későbbi éveiben nagyobb bombázások előkészítésében is használták. A „repülő tankból” − ahogy akkor nevezték − több mint 36 ezer darabot gyártottak, ennek ellenére mindössze néhány maradt meg belőle a múzeumokban.

A cikk ITT folytatódik 

A képen jobbra Markó Ferenc, abonyi roncskutató, elöl áll Kisfia, a kettes számú abonyi Roncskutató, az " utánpótlás "

Történelem:
Blogok   
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ókori település romjait találták meg Szolnokon

Évezredes, római kori leleteket találtak Abonyban

Abonyi iratok a British Museumban

Október 23.: Egy nép azt mondta, elég volt!

Bronzkori szoptatóedényt- cumisüveget - találtak Cegléden

Horror: erőszak és vér tapad az abonyi Vigyázó-kastély történetéhez

Jandácsik Pál Hősök napi megemlékező beszéde

Ásatások a 4-es úton

Abonyi focitörténelem egy képen

Napi érdekes: elérhető a ceglédi hadifogoly- és gyűjtőtábort bemutató 3D-s alkalmazás.

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Videó az ásatásról

Markó Ferenc -

2013.09.06. 16:17:05


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok