Mi Abonyunk - 12 milliárdos fiktív számla: Elkapták a nagykőrösi cég vezetőit is.... 10 évet is kaphatnak
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.06.19. 20:40

(MTI) - Költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), miután egy szegedi gazdasági társaság egy több mint 12 milliárd forint értékű fiktív számlával próbált általános forgalmi adót visszaigényelni - közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel. Barnáné Horváth Melinda elmondta: a nyomozók ezzel megakadályozták, hogy többmilliárdos kár érje az állami költségvetést. A felderítés adatai szerint egy szegedi és egy nagykőrösi gazdasági társaság Bács-Kiskun megyei ügyvezetői jegyezték azt a szerződést, amelyben a nagykőrösi kft. vállalta, hogy a szegedi cégnek olyan partnert szerez, amely nagyon kedvező feltételek mellett értékesít cukrot.

Az ígéretben az ország éves cukorfogyasztását meghaladó mennyiségű kristálycukorról, 2010-es árról és tonnánként további száz euró kereskedelmi árelőnyről volt szó. Ez alapján a szegedi cég egy szlovák társasággal kötött szerződést. Összesen 480 ezer tonna kristálycukor adásvételéről állapodtak meg a felek. A nagykőrösi közvetítő kiállította a közvetítői díjról szóló számlát, amelynek végösszege 12 milliárd 65 millió forint volt. A szegedi kft. az adóbevallásában ennek alapján 2 milliárd 565 millió forint általános forgalmi adót próbált visszaigényelni, azonban a kísérlet fennakadt az ellenőrzésen. Az adóellenőrök és a pénzügyi nyomozók megállapították, hogy az ügyletben feltüntetett szlovák gazdasági társaság kristálycukorral nem rendelkezik, sőt valójában nem is működik. Az is kiderült, hogy az ügyletben szereplő cégek nem szándékoztak kristálycukorral kereskedni. A NAV pénzügyi nyomozói több helyszínen házkutatást tartottak, a szerződő ügyvezetőket költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság a gyanúsítottakat akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti.

Közbiztonság:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok