Mi Abonyunk - Busók Mohácson!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.02.20. 23:02

Vannak olyanok is sajnos, akiknek a Mohácsi Busójárás nem jelent semmit.... Azt sem tudják már, mi ez. Én viszont gyermekkoromból emlékszem arra, hogy vidáman néztem minden évben a fergeteges kavalkádot és szerettem volna magam is ott lenni, részt venni ezen az eseményen. Ez nem művi, ez valódi, igazi hamisítatlan magyar népszokás. Ellike nevű törzsolvasónk volt olyan szerencsés, és ott volt az idei rendezvényen, ahonnan képeket is hozott magával. Fogadják ezeket olyan szeretettel, ahogyan ő készítette és küldte nekünk! Képgaléria ITT megtekinhető!

 

Kevés olyan néphagyomány van a Kárpátmedencében, mely annyi látogatót vonz, mint a Mohácsi Busójárás. Több alkalommal voltam már egyénileg - kétszer csoporttal is - de mióta felvette az UNESCO az emberiség Szellemi Kulturális Örökségek listájára 2009-ben, azóta csak most volt lehetőségem ismét elmenni.
Nem bántam meg; nagyon jól összejött a közlekedés a Volánbusz mentesítő expresszjárataival a 90%-os utazási kedvezménnyel megfizethető volt még az eljutás is Farsang vasárnapján.
A Busójárás történetét leghitelesebben a www.mohacsibusojaras.hu oldal ismerteti. A városban hosszú évek óta már hatnapos a rendezvény, mely kisfarsangtól (csütörtöktől)- húshagyó keddig tart. A legnagyobb rendezvény farsangvasárnap szokott lenni, ilyenkor több ezer látogató érkezik a városba, hogy legalább a busók felvonulását megnézze. Ezt követően a főtéren zajlottak az események a színpadon... a busók táncát követően pedig a kürt jelére történt a tűzgyujtás. A tűz körül busók táncoltak, majd a közönséget is bevonták a kóló-táncba. A tűz még javában égett, mikor mentesítő járatunk fél hét után elindult Budapestre követte az M6-osig a többszáz gépkocsit.
A www.mohacs.hu oldalon jobboldalon a Busójárás 2013 - élő közvetítésen nyomon követhetők voltak az események. 

 

Közélet:
Busók   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
A böjt előtti

ellike51 -

2013.02.20. 22:26:03

időszak vége vot és köszönöm. hogy közreadtad.

 

Ez egy annyira egyedi rendezvény, hogy ma nincsmás hasonló csak a "nemzeti"-nek írt és mondott ünnepeink.

Egyedi és hamisítatlan, amit a ma élő ifjúságnak is életében legalább egyszer meg kell élni és tapasztalni (és nemcsak azért, mert az UNESCO Világörökségek - Szellemi és Kulturális Örökségének része)...

Annyira egyedi hagyomány, mintha mindeninek Ópusztaszert ajánlanám.

 

Találkozzunk akár itt vagy akár ott, üdv: ellike51


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok