Mi Abonyunk - A Jobbik elutasítja, hogy Maliban harcoljanak magyar katonák, köztük egy mesterlövész is
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.02.14. 18:36

A Jobbik elutasítja a Maliban folyó háborúban való magyar részvételt- A Jobbik már a francia beavatkozás elején leszögezte, hogy nem támogat egy, a Maliban folyó háborúban való esetleges magyar katonai szerepvállalást, hiszen az semmilyen nemzeti érdeket nem szolgál. Ma reggel Hende Csaba honvédelmi miniszter kijelentette, hogy 10 fővel (köztük hat fő mesterlövésszel) támogatjuk a franciák megkérdőjelezhető beavatkozását, amely egyes vélemények szerint inkább az országban megtalálható uránium-, illetve aranylelőhelyek feletti francia ellenőrzést szolgálja. Úgy gondoljuk, hogy Magyarország nem vehet részt az újabb észak-afrikai gyarmatosítási törekvésekben.

Fontos leszögezni, hogy a mostani háborús válságot elsősorban a Líbiába történő nyugati katonai beavatkozás indukálta, amikor a bombázások után teremtett fejetlenségben az ott felhalmozott fegyverarzenál szétterjedt a térségben. Ez is jól mutatja, hogy a nyugati bombázások, katonai akciók egy-egy független, éppen az amerikai érdekkel szembehelyezkedő állam ellen még soha nem sem teremtettek rendet, sem demokráciát (lásd Irak és Afganisztán), hanem csak több szenvedést és káoszt hoztak az adott ország lakossága számára.

Az ügyben való pontosabb tisztánlátás végett a Jobbik kezdeményezte a Külügyminisztérium tisztségviselőinek meghallgatását a Külügyi és Honvédelmi Bizottságok való együttes ülése keretein belül.

Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes és Németh Zsolt országgyűlési képviselő

Közélet:
JOBBIK   
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Csak nem a Fidesz?

tyb -

2013.02.18. 00:18:38

Mintha rémlene valami erről... De régebbről is... Konkrétan a 12 pont, 1848. március 15.-én... 

"Mit kíván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság, egyetértés.

1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését.
2. Felelos ministériumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyulést Pesten.
4. Törvény elotti egyenloséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti orsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenloség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, a magyar katonákat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tolünk.
11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsátassanak.
12. Unió Erdélylyel.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!"

 

 

Nagy igéretek

Markó Ferenc -

2013.02.16. 11:07:08

A szovjet kivonulás után nem is tudom ki hangoztatta:

"Idegen katona ne állomásozzon többet Magyarországon és a magyarokat se vigyék külföldre"

NATO

tyb -

2013.02.14. 22:59:38

Szóval, a kölcsönös segítségnyújtás és szerepvállalás, bizonyos állami (?) üzleti érdekek érvényesítésére is igénybe vehető... Bizonyos legalizáló köntösben. Tehát, ha a revizionista területi követeléseink érvényesítése végett segítünk Erdély autonomiájának katonai erőkkel történő megteremtésében, akkor számíthatunk az Észak-atlanti Szövetség támogatására? Szerintem, akkor tétovázásnak nincs helye.

 

Másrészt. Szerintem keressünk olyan fejlődő országot, ahol a részünkre biztosított össznemzeti katonai támogatással tudunk segíteni bizonyos határviták rendezésében, persze némi természeti kincsekért cserébe...

 

Természetesen még anyagi hozzájárulásunkkal is segítjük "fegyver-barátaink" kéretlen és korántsem önzetlen beavatkozását. Tagdíj címén. Komolyan kíváncsi lennék arra, hogy milyen pozitívumot (anyagi aktívumot) tudunk felmutatni 1999. március 12. óta... Persze, a biztonságunk megfizethetetlen.

 

Egyes vélemények szerint a honvédség valóban hadrafogható létszáma alig néhány ezer főt tesz ki a 25.400 főt számláló állománytáblából. Pl.: 4300 fő a katonai nemzetbiztonsági szolgálatot és a honvédkórház állományát erősíti, 4900 fő a minisztériumot és a vezérkart erősíti, s 16000 fő dolgozik a végeken, melyből 6000 fő a civil alkalmazott. A végeken dolgozók parancsnokok és más szükséges hivatásosok a kiképzéshez, szintén több ezres létszámot jelentenek. Egyes - talán kissé túlzó - vélemények szerint ez konkrétan azt jelenti, hogy 1000 fő külszolgálatot teljesít - ez biztos! - , 1000 fő kipiheni a külszolgálatot és 1000 fő felkészül a külszolgálatra. E háromezres harcoló létszám miatt tartunk fent 234 milliárd (!) forint költségen valamivel több mint 25.000 fős honvédséget? Természetesen adóforintokból.

 

Hazugság lenne állítani, hogy ez mind a katonára fordítódik, hiszen ebben benne van a NATO hozzájárulás (8 milliárd!) és a tagságból fakadó kötelező fejlesztések ára is. Ld.: rendszerkompatibilitás megteremtése, valamint a nekünk elengedhetetlenül szükséges Grippenek bérlete is.

 

A NATO pofátlansága szerintem ott csúcsosodik ki, hogy a külhonban szolgáló katonák nem lényegtelen összegű ott tartózkodásának költségeit, magasabb bérezését is az "anyaország"-nak kell állnia... Más "erősebb" tagok mindenféle érdekeinek közös támogatása érdekében... 

 

Nos, ezért és ilyen áron küldjünk magyar katonákat harcolni és meghalni Maliba? Költői a kérdés... 

 

 A témában érdemes tájékozódni itt.

 

                


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok