Mi Abonyunk - Abonyban járt a HIT gyülekezete
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.05.14. 11:02

A múlt héten egyik nap este 18 óra 30 perctől a HIT Gyülekezete Gyógyító kéz címmel rendezett programot a Kossuth téren. Már délelőtt járták a térítők a várost. Engem és páromat Tyb-et is próbáltak jobb útra téríteni. Kicsit nehéz volt elválnunk tőlük, de mindenesetre jót beszélgettünk a roma származású térítővel, aki elmondta, hogy korábban nagyvilági életet élt, de most jó úton jár.

Cegléden vannak, a Csemői úton, az úgynevezett Hangárban, ahol istentiszteletet is tartanak. Különösen vasárnap vannak sokan. Egy dologban egyet értettünk, mégpedig abban, hogy mindenben a HIT ereje a lényeg, igaz, ők azt mondták, hogy nem mindegy, miben hiszünk. Én és Párom, Tyb viszont azt valljuk, hogy a gyógyuláshoz és az egész élethez a HIT ereje szükséges, persze nem feltétlenül a gyülekezeté… Én mondtam, hogy nem értek velük egyet, de természetesen tiszteletben tartom őket és írok belőle cikket is.

Megkérdezte tőlem a fiatalember, hogy hányszor hallottam már, hogy az ördögöt szidja valaki és hányszor azt, hogy az Istent. Én azt feleltem, hogy mindkettőt hallottam már. A Gyógyító kéz szabadtéri programon az ígéretek szerint bárki megtapasztalhatta a gyógyulás csodáját. Várták ide azokat akik szerettek volna megszabadulnia kínzó fájdalmaktól, daganatos, mozgásszervi, szív- és érrendszeri, pszichoszomatikus, allergiás és egyéb betegségektől. Én nem tudom, hogy hány embernek hozták el a gyógyulást. Tyb elmesélt nekik még egy történetet. Jelesül azt, hogy egy idős nénit hónapokon keresztül gyógyszereztek különféle fájdalmakkal, amikor a kezelőorvos gondolt egyet és kipróbálta, hogy nem pszichoszomatikus eredetű problémáról van-e szó. Adott neki desztillált vizet és elmondta neki, hogy ez egy drága csodaszer. A néninek elmúltak a fájdalmai.

Mindent lehet, csak akarni kell, minden sikerülhet, csak hinni kell benne. Gondoljanak erre a legnehezebb pillanatokban is. Semmi sem történik véletlenül, a rosszra jó jön, az átok visszaszáll. Ilyen az élet, egy örök körforgás.

LŐVE és TYB, kép forrása ITT
 

Közélet:
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
A Hit Gyülekezete elüldözi az ajkai diákokat

magyarharcos -

2012.05.15. 19:48:04

Ajkán a Hit Gyülekezete venné át az összes középiskolát. A diákok, szülők és a tanárok is fel vannak háborodva. Tömegesen hagyhatják el az iskolákat emiatt.

Több tucat diák, szülő és szimpatizáns tiltakozott kedd délután az ajkai városháza előtt, az ellen, hogy a Hit Gyülekezete átvegye a város három középiskolájának- Bródy Imre Gimnázium és a Bercsényi Miklós és a Bánki Donát összevonásával létrejött Ajkai Szakközépiskola- fenntartását. Igaz, az ATV egy konferencián bejelentette, hogy szándékosan nem közvetít jobbikos eseményekről, mert attól tartanak, a végén szimpatikus lesz a nemzeti radikális párt, most érintettség okán- mint a Hit Gyülekezete házi csatornája- ezt az eseményt nyilván nem hagyhatták ki.

http://barikad.hu/a_hit_gyuelekezete_elueldoezi_az_ajkai_diakokat-20120515

A cikkben szereplő idős néni...

Alkesz -

2012.05.14. 21:22:17

feleségem apai nagymamája volt.. Bár nyilván lehet több hasonló eset is. Valóban működött a desztillált vizes injekciókúra... A hit ereje..


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok