Az alábbiakban Antalné Nagy Magdolna Hősök napján, a kozorúzási ünnepségen elhangzott beszédét olvashatják:

 Tisztelt Emlékezők!

Május utolsó vasárnapja nemcsak gyereknap, hanem a hősök napja is. Megemlékezések, koszorúzások lesznek az ország több pontján, így tisztelegve azok előtt a magyar katonák előtt, akik az Árpád-kortól kezdve a Hunyadiakon át, az 1848-49-es szabadságharc, az első és a második világháború, valamint az 1956-os forradalom idején és egészen napjainkig megvédték és védik az országot a külső ellenségektől. 

Eleink, akik a kor szellemének megfelelően, ezért különböző indokok alapján létre hozták a mai nap megemlékezésének lehetőségét, három törvényt alkottak.

Az elsőt még 1917-ben, az első világháború végjátéka előtt, a másodikat Trianon után néhány esztendővel 1924-ben, a harmadikat pedig - megerősítendő a korábbi törvénykezést és a rendszerváltás után hamarosan feléledő közakaratot - 2001-ben fogadta el a Magyar Országgyűlés.

A legutóbbi keltezésű, immár 10 éve született törvénycikk kiszélesíti a hős fogalmát és így rendelkezik:

"Mindazokat a nemzet hőseinek kell tekintenünk, akik akár fegyverrel, akár a nélkül, odaadóan szolgálták a hazát a végveszély óráiban, és akár az önkény megtorló intézkedéseit is vállalták. ... A Magyar Hősök Emlékünnepének jelentőségére mutat rá, hogy ez az ünnep is hozzájárulhat a magyar ifjúság erkölcsi neveléséhez, a helyes történelemszemlélet kialakításához, és a múlt értékeit tisztelő, a honért odaadó gyermekek neveléséhez."

A megemlékezések 1925-től váltak rendszeressé: országszerte egyházi szertartásokkal, koszorúzásokkal emlékeztek meg, amelyeken kötelezően részt vettek a honvédség és a rendvédelmi testületek képviselői, a bajtársi egyesületek és a fiatalok szervezetei. 
A Budapesten 1929. május 26-án megtartott központi ünnepség keretében Horthy Miklós, Magyarország kormányzója felavatta a millenniumi emlékmű előterébe elhelyezett Hősök emlékkövét.

A rendezvények 1944-ben öltöttek utoljára nemzeti ünnep jelleget. 1945-ben még megemlékeztek a Hősök Napjáról, de ezt követően a diktatúra végleg eltörölte.
A következő megemlékezésre csak 44 évvel később, 1989-ben, a rendszerváltás évében kerülhetett sor, Szekszárdon.

Egy egész nemzedék került fakeresztek alá, az egész nemzet lett tövig visszavágva...

De lássuk előbb, hogyan alakult ki hazánkban ez az emléknap.

1914 nyarán kitört a Nagy Háború, ami - az elképzelések szerint - valamennyi háború végét kellett, hogy jelentse. A tömegek ünnepelve fogadták, mert bíztak abban, hogy a háború lehetőséget nyújt a valós vagy vélt politikai és gazdasági sérelmek orvoslására.

A hadkötelesek lelkesen tettek eleget a mozgósítási parancsnak: akkor még senki sem számított arra, milyen borzalmasak lesznek majd a küzdelmek.  Persze, azt mindenki sejtette, hogy lesznek majd sebesültek, meg talán halottak is. De abban is bíztak, hogy nem ők esnek áldozatul. Aztán, ha majd kitüntetésekkel dekorálva leszerelnek és hazatérnek, a kandalló előtt ülve - amúgy Háry Jánososan - mesélhetik unokáiknak a háborús történeteket...

A háború - amelyet gyors lefolyásúnak reméltek, befejezését pedig még azon év őszére, "... mire a falevelek lehullanak" jósolták - már az első néhány hónapban olyan óriási emberáldozatokat követelt a hadban álló felektől, amilyenekre az emberiség addig történelme során még nem volt példa.  Ezt tapasztalván Magyarországon már 1914 őszén belátták: a társadalomnak kötelessége, hogy a Hazáért életüket feláldozó katonák emlékét megőrizze. Megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB). Szervezete 1916-ra elérte, hogy a Honvédelmi Minisztérium által felállítandó emlékművekről alkotott véleményét figyelembe vették, 1916 végére pedig saját emlékműterv-gyűjteményt adhatott ki.

De nem csak a hátországban gondolkodtak így: 1915. július 19-én báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy a frontról levelet intézett gróf Tisza István miniszterelnökhöz, melyben szorgalmazta, hogy az országgyűlés mielőbb foglalja törvénybe a hősök emlékének megörökítését. Abele 1916 őszén már biztosra ment: Zita királynéhoz fordult segítségért.

Csak néhány számadat arról, hogy az I. világháború kapcsán tulajdonképpen miről kell megemlékeznünk: az 1914-1918 között vívott Nagy Háborúban az Osztrák-Magyar Monarchia 51 millió lakosából 9 millió katona vonult be hadi szolgálatra, a történelmi Magyarország területéről 3 millió 800 ezer. Magyarország embervesztesége halottakban 660 ezer főre tehető, ehhez még hozzá kell számítani azt a 800 ezer súlyos sebesültet, aki az elszenvedett sérülések következtében munka- és keresőképtelenné vált.

Európának és a világnak a szomorú következmények között szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy az éveken át tartó konfliktus sokmilliónyi elesett és sebesült katonát, sok százezer hadifoglyot, özvegyet és árván maradt gyermeket hagyott hátra maga után.

IV. Károly kezdeményezésére 1917 tavaszán az országgyűlés elfogadta a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló 1917: VIII. törvénycikket. A törvénycikk kimondja:

"... Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel."

Az első Nagy Háború nem csak a csatatereken hagyott maradandó nyomot, hanem odahaza a falvakban és városokban is. A háború áldozatainak emlékére fájdalommal, vegyes büszkeséggel állított emlékművet a hálás utókor. Így történt ez a résztvevő országok mindegyikében - Magyarországon is.

1924-ben újabb törvénnyel kellett megerősíteni a széthullott ország maradékát, hitét, mert Hungária anya valóban siratta országát, siratta fiait.

A törvénycikk megindoklásában a hősi emlékművek rendeltetését a következőképpen ecsetelik:

"... a magyar csapatok által példátlanul álló halálmegvetéssel megvívott diadalmas harcok egész sorozatát; azokat a hősöket, akiknek nevei, azokat a csapatokat, amelyeknek haditettei aranybetűkkel vannak megörökítve a történelem véres lapjain, és amelyek a napnál fényesebben ragyogják be a dicsőség sugarával a múltat és a jövőt."

A II. világháború is nagyon sok emberáldozatot követelt hazánktól.

1945-öt követően a hősök ünnepét idegen elvek alapján tudatosan háttérbe szorították. A diktatúra minden ilyen rendezvényt megszüntetett.

Amikor a II. világháború után az ünnepet megszüntették, kiderült, hogy valami lényegeset elvettek a nehéz terhet hordozó családoktól. Majd minden család gyászolt, s nem volt mód arra, hogy ebben a gyászban osztozzon velük az egész közösség. Ahogy a szabadság ismét ránk virradt, az ünnep ismét élni kezdett. 1989-ben újította fel tiszteletét az első szabadon választott kormány, ekkor már Hősök Napja néven. Az ünnep érvényét kiterjesztette "a haza, a szabadság és az emberi méltóság" valamennyi mártírjára, beleértve a holocaust áldozatait és az 1956-os forradalom hőseit is.

Nem sikerült tehát a feledés homályába borítani. A hősök emléke az emberek szívében - lelkében tovább élt. Emlékművek sorát állították ebben az időben országszerte.

A Hősök napi megemlékezések során az elesettek példájáról, kitartásáról, áldozatvállalásáról esik szó, de ritkán, vagy egyáltalán nem beszélünk az otthon maradt édesanyák soha el nem múló reményéről, titkos, ki nem mondott gondolatáról: "a fiú, a gyermek egyszer hazatér"!
Hányszor látjuk azt hétköznapi helyzetekben is, hogy egy édesanya soha nem adja fel a reményt, ha gyermekéről van szó! Egy édesanya mindig remél és bízik! Az apák, könnyebben engedik el gyermekeiket; vívják csak meg a nekik rendelt harcot, de az édesanyák csaknem belepusztulnak a búcsúzáskor. S ha a harc már reménytelennek tűnik, az apák, inkább feladják, de az édesanyák - soha!

Szent kötelességünk sírjaikat rendben tartani, emlékezni azokra a magyarokra, akik az elmúlt ezredévben vérüket ontották a hazáért, a szabadságért, a nemzeti függetlenségért.

A 2001-ben életbe lépett törvény a haza szolgálatát emelte első helyre, így tágítva a hős fogalmát, mert ez szolgálta azt a célt, hogy enyhítse megosztottságunkat, és esélyt teremtsen a nemzet összefogásához. 

Tisztelt Emlékezők!

Az elesett hősök emlékét Abonyban is őrizzük.

Az 1924-ben állított I. világháborús emlékmű a főtéren Farkas Béla szobrászművész alkotása. Talpazatán 437 elhunyt abonyi katona névsora olvasható.

Igen sokat tett az abonyi háborús hősök és áldozatok felkutatása érdekében Markó Ferenc. Az egyházak halotti anyakönyveit feldolgozó kutatásai szerint az abonyi nagytemetőben 26, a református temetőben 4 első világháborús áldozat nyugszik.

A park másik oldalán, az 1995-ben állított II. világháborús emlékmű, Blaskó Sándor szobrászművész alkotása, közadakozásból épült. Márványtábláin mintegy 1000 abonyi hősi halott neve.

Gondoljunk a harcok, bombázások áldozataira, a holocaust során elhurcoltakra, és a meggyilkoltakra, valamint 1956. hőseire, áldozataira.

A ma élő generációk többsége számára szerencsére már messze került minden háborús borzalom élménye. De emlékeznünk nemcsak az utókor parancsa, hanem kötelességünk is a jövővel szemben. Hiszen az emlékezés az, ami bennünket, embereket megkülönböztet, egyedivé tesz, és csupán az emlékek méltó megőrzése, töretlen ápolása lehet az, ami feloldozást hozhat, békévé oldhatja az egykori konfliktusokat.

A Magyar Hősök Napja legyen: politikamentes megemlékezés a XX. századi világháborúk magyar hősi halottairól.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Galéria ITT (Fotó: Polyák Attila)

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?