Mi Abonyunk - Aranyosak voltak és azok is lettek!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.05.09. 17:33:25

Galéria ITT található a Kicsinyek kórusáról!

 

 Aranyosak” lettek a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és AMI Kicsinyek Kórusa

 

2011.május 7-én szombaton a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola és AMI Kicsinyek Kórusa Érden járt, hogy megmérettesse magát a XVII. Regionális és II. Országos Kórusfesztiválon. A kórus Január óta készül az eseményre, energiát, időt, plusz énekkari próbákat nem kímélve. Az utazó kórus létszáma 50 fő volt. Nagy segítségünkre volt Polyákné Györe Nelli néni, aki felvállalta az énekkar zongorakíséretét. Virág Anett, és az utazó kísérők - többek között társintézményünk igazgatója Bakosné Kocsi Judit-. A csapat szombat reggel 7 órakor indult neki az útnak. A szervezők igen nagy szeretettel fogadtak minket, drukkoltak nekünk és mindenben a segítségünkre voltak. Az Érdiek 500 főt fogadtak és láttak vendégül.

A fesztiválon Szeged, Debrecen, Miskolc, Győr, Gödöllő, Fót, Érd és Abony képviseltette magát, többen 2kórussal is neveztek. A fesztivál verseny jellegű volt, hiszen kötelezővé tettek egy Kodály Zoltán vagy egy Bartók Béla művet, a műsoridő pedig nem haladhatta meg a 6-8 percet.

A mi repertoárunk így a következők voltak: Bárdos Lajos: Labdázó

Kodály Zoltán: A juhász

Balázs Árpád: Bodzavirág

Hans Sandig: Pony Hopp

 

A Fesztivál Fináléja a kórusok értékelése, az eredményhirdetés volt szakmai zsűri által.

A Mi kórusunk a KÓTA ARANY oklevelét, arany minősítését kapta meg, amely a legmagasabb elismerésnek számít az országos kórusok körében. E mellett a zsűri megjegyezte, hogy igen nagyon örültek jelentkezésünknek, hiszen hosszú idő után képviseltette magát egy vidéki kis város, Abony.   

Köszönjük a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola vezetőségének, nevelő testületének a támogatást és Abony városnak, hogy lehetővé tehette utazásunkat.

Várunk mindenkit nagy szeretettel legközelebbi fellépésünkre, év végi hangversenyünkre, amely május 27-én lesz 17:00-kor a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola aulájában. 

 

                                                                                              Bakos Melinda

                                                                                                    Karvezető

 

Oktatás:
Gyulai   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A pedagógusnap margójára

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
jól látom???

veroniq -

2011.05.09. 17:40:23

Úgy látom, ismét "Polyák Anyuka" volt a zongorakísérő:) Mindenhol ott van, akárcsak nagyobbik gyermeke. Legalábbis ott, ahol én.... Milyen érdekes! Bleeee


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok