Mi Abonyunk - Abony 1919. május
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Markó Ferenc - 2011.05.05. 21:10:51

Az abonyi vörösterror

 

Szamuely Tibor Szolnokról saját különvonatával érkezett Abonyba, ahol 1919 május 3-án délután a helyi ellenforradalmi megmozdulás leveréséhez fogott.

Egy régi-új vörösőr, Csibrán József is színleg a nemzetőrök közé állt, a vöröskatonából avanzsált nemzetőr azonban nem bizonyult állhatatosnak, Szamuely parancsára készségesen összeállította a nemzetőrök névsorát.

Ennek alapján láttak munkához a Lenin-fiúk. Többek között elfogták sarudi Battik Béla orvostanhallgatót és tartalékos főhadnagyot, a fegyveres megmozdulás egyik vezetőjét is.

Egyenesen Szamuely vonatirodájába vitték, ahol öt perc alatt döntöttek sorsáról. Itt vörös parancsnoki tisztséget kínáltak fel neki, ami szinte példa nélküli a vörösterror korszakából. Miután ezt elutasította, kötél általi halálra ítélték. Az ítélet végrehajtását a Debrecenből érkezett, igen aktív Lenin-fiú, bizonyos Stern Mózes vállalta magára.

A Ceglédre vezető országút (a mai 4-es számú főút) szélén álló fához vitték, s mielőtt az áldozat lába alól kirúgták a széket, megkérdezték, hogy van-e utolsó kívánsága. A válasz igen büszke volt: „Úrnak születtem, úrként halok meg!” Miután kiszenvedett, még holtában is ütlegelték, ruháit ellopták, és este tízig hagyták tetemét az akasztófán.

Szamuely különvonata május 4-én is Abonyban, a tározóvágányon állt. Ő innen gépkocsin indult reggel Szolnokra rögtönbíráskodni.

Indulás előtt az abonyi letartóztatottak közül két férfit ítélt még halálra. A hóhér ezúttal is Stern Mózes volt. Piros Jenő 37 éves kereskedőt és K. Molnár István 36 éves földművest akasztották fel ugyanarra a fára, amely előző napon Sarudi Battik Béla vesztőhelye volt.

Miután Piros Jenő kiszenvedett, bajtársával, K. Molnár Istvánnal vétették le a fáról, hogy ő kerüljön a helyére. Ezt követően Stern követte főnökét Szolnokra, hogy ott is ellássa véres munkáját"

 

 

További  áldozatok névsora:

 

1919-ben Abony településen történt katonai jellegű események.
/Katolikus Egyházi-i nyilvántartásban szereplő adatok alapján/


Abonyi vértanúk halálának eseményei és temetésük időpontjai


Sarudi Battik Béla    Élt: 29 év
Abonyi orvostanhallgató és tartalékos főhadnagy
Battik Ármin és Sívó Mária Fia
+1919 05 03 Akasztásos kivégzés következtében /Ceglédi út/
Tem: 1919 05 05   Nyt: 1919/155

K. Molnár József István    Élt: 36 év
Abonyi földműves
+1919 05 04 Akasztásos kivégzés következtében /Ceglédi út/
Tem: 1919 05 06  Nyt: 1919/155

Piros Jenő   Élt: 37 év
Abonyi kereskedő
+1919 05 04 Akasztásos kivégzés következtében /Ceglédi út/
Tem: 1919 05 06  Református Temető Nyt: 1919/373

Dohy Gábor   Élt: 42 év
Jászjákóhalma /Jákóhalma/ jegyzője, tartalékos hadnagy
+1919  05 08  Református Temető. /Temetve is itt/
Saját sírjának megásatása utáni agyonlövés következtében
Temetésének helye jelenleg ismeretlen.
Emlékét kopjafa őrzi a temető bejáratától jobbra Kb. 20m-re.

Telek Fehér Mihály   Élt: 49 év
Abonyi  községi bíró
+1919 07 06 Kivégzéses fejlövés következtében Beliczey Tibor földbirtokán
Tem: 1919 07 07  Nyt: 1919/160

Lajcsák István   Élt: 59 év
Abonyi sertés kereskedő
+1919 07 06 Kivégzéses fejlövés következtében Beliczey Tibor földbirtokán
Tem: 1919 07 07  Nyt: 1919/160

Rejtélyes körülmények közepette kézigránát robbanástól meghalt gyermekek

Telek Katalin   Élt: 11 év
Szül:Tiszavárkony, Lak:Abony Paládicspuszta
Telek Károly és Zelei Mária leánya
+1919 05 05 Kézigránát okozta fejsérülés következtében
Tem: 1919 05 06  Nyt: 1919/156

Telek Károly  Élt: 14 év,
Lak:Abony Paládicspuszta
Telek Károly és Zelei Mária fia
+1919 05 05 Kézigránát okozta fejsérülés következtében
Tem: 1919 05 06  Nyt: 1919/156

Sutus József  Élt: 12 év
Lak:Abony Paládicspuszta
Sutus János és Dányi Mária fia
+1919 05 05 Kézigránát okozta fejsérülés következtében
Tem: 1919 05 06  Nyt: 1919/156

Sutus Erzsébet   Élt: 7 év
Lak:Abony Paládicspuszta
Sutus János és Dányi Mária leánya
+1919 06 09  Később belehalt a  kézigránát okozta fejsérülésébe
Tem: 1919 06 10  Nyt: 1919/158

Rejtélyes körülmények közepette történt  parancsnoki haláleset


Bary József   Élt: kb. 30 év
Szül:Nagyvárad
Császári és Királyi százados
A 4. Bihari gyalogezred parancsnoka
+1919 08 01 Abony Paládicspuszta Hadifogolytábor
Tem: 1919 08 03  Nyt: 1919/162

1919. Polgári áldozatainak névsora

Boros Pál   Élt: 20 év
Abonyi lakos
Boros Pál és Vida Teréz fia
+1919 05 02 Tüdőlövés következtében elhunyt
Tem: 1919 05 04  Nyt. 1919/155

Lendvai Mihály   Élt: 62 év
Abonyi lakos
+1919 05 16 Székesfehérvár
Sebesülés következtében elhunyt
Tem: 1919 05 23  Nyt: 1919/157

Szombathy János  Élt: 27 év
Szül:Zagyvarékas Lak:Abony
+1919 07 08 Lövéstől elvérzett
Tem: 1919 07 10  Nyt: 1919/160

Hegedűs Imréné /Kovács Erzsébet /  Élt: 32 év
Szolnoki lakos
+1919 08 02 Haslövés következtében elhunyt
Tem: 1919 08 03  Nyt: 1919/162

Katona Pál   Élt: 29 év
Szül:Csongrád. Lak:Szolnok
+1919 08 02  Haslövés következtében elhunyt
Tem: 1919 08 03  Nyt: 1919/162

Rostás Jakab   Élt: 70 év
Püspökladányi vándorcigány
+1919 08 28 Abony Közkórház
Kézigránát okozta sérüléseibe belehalt
Tem: 1919 08 30  Nyt: 1919/165

Szabó József   Élt: 15 év
Szabó István és Tóth Ilona fia
+1919 09 05 Kézigránát okozta sérülésbe belehalt
Tem: 1919 09 06  Nyt: 1919/166

M. Molnár János  Élt: 50 év
Abonyi lakos
+1919 09 08 Haslövés következtében elhunyt
Tem: 1919 09 10  Nyt: 1919/166


1919-es Vörös hadsereg katonai áldozatai


Klár Béla   Élt: ? év
Vörös katona
+1919 05 03 Abony.
Fejlövés következtében elhunyt
Tem: 1919 05 05  Nyt: 1919/155

Molitorisz Jenő   Élt: 23 év
Szül: Kassa
Vörös katona
+1919 07 15  Májsorvadásos betegségben
Tem: 1919 07 16  Nyt: 1919/161

Molnár Károly   Élt: 26 év
Vörös katona
+1919 08 01 Haslövés következtében elhunyt
Tem: 1919 08 03  Nyt: 1919/162

Molnár Lajos   Élt: 31 év
Szül:Körösladány.  Lak:Kőtelek
Vörös katona
+1919 08 21 Szervi szívbaj következtében
Tem: 1919 08 22  Nyt: 1919/164

Gebula Imre   Élt: 23 év
Szül:Kunszentmárton
Hadifogoly vörös katona
+1919 09 09 Abony Hadifogolytábor
Agyhártya gyulladásos haláleset
Tem: 1919 09 11  Nyt: 1919/166

Kovács Imre   Élt: 22 év
Szül:Gyöngyös
Hadifogoly vörös katona
+1919 09 10 Abony Hadifogolytábor
Tüdővizenyő betegségben elhunyt
Tem: 1919 09 12 Nyt: 1919/166

Tóth István   Élt: 28 év
Szül:Jászdózsa
Hadifogoly vörös katona
+1919 09 19 Abony Hadifogolytábor
Elhunyt vérhas betegségben
Tem: 1919 09 20  Nyt: 1919/167

Kis Pál Péter   Élt: 22 év
Szül:Jászberény
Hadifogoly vörös katona
+1919 10 12 Abony Hadifogolytábor
Elhunyt szervi hasi baj betegségben
Tem: 1919 10 14  Nyt: 1919/170

Bikszádi István   Élt. ? év
Szül:Pozsony
Hadifogoly vörös katona
+1919 10 13 Elvérzett Abony Hadifogolytábor
Tem: 1919 10 17  Nyt: 1919/170

Lechner János   Élt: 27 év
Szül:Szerencs
Hadifogoly vörös katona
+1919 10 15 Abony Hadifogolytábor
Tem: 1919 10 17  Nyt: 1919/170

Herczeg János   Élt: 20 év
Szül:Kisújszállás
Hadifogoly vörös katona
+1919 09 10  Vérhas betegségben Abony Hadifogolytábor
Tem: 1919 09 23 Református Temető  Nyt: 1919/375

Szenteczki György   Élt. 22 év
Szül:Mezőberény
Hadifogoly vörös katona
+1920 01 14 Abonyi Kórházban máj és epe gyulladásos betegségben
Tem: 1920 01 16 Református Temető  Nyt: 1920/377


     Markó Ferenc












Történelem:
Blogok   
 4 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ókori település romjait találták meg Szolnokon

Évezredes, római kori leleteket találtak Abonyban

Abonyi iratok a British Museumban

Október 23.: Egy nép azt mondta, elég volt!

Bronzkori szoptatóedényt- cumisüveget - találtak Cegléden

Horror: erőszak és vér tapad az abonyi Vigyázó-kastély történetéhez

Jandácsik Pál Hősök napi megemlékező beszéde

Ásatások a 4-es úton

Abonyi focitörténelem egy képen

Napi érdekes: elérhető a ceglédi hadifogoly- és gyűjtőtábort bemutató 3D-s alkalmazás.

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Horthy Abonyban

Markó Ferenc -

2011.05.06. 20:47:44


Nagyítás

Kicsit rossz a képminőség, de nézzétek el nekem.

 

 

"ERR_MB"

Truckman -

2011.05.06. 20:06:44

Ásd elő a képet Roncsvadász!KirĂĄly

hmmmmmmmmmm

pjt -

2011.05.06. 18:22:37

HM-HMMMMMMMMMM, vajon melyik képre gondoltál? :)

Vértanúk szobra

Markó Ferenc -

2011.05.06. 17:45:57

Horthy Miklós kormányzó jelenlétében 1921. május 31-én avatták  fel a Vértanúk szobrát Abonyban a Ceglédi úton történt kivégzések helyén.

A kép az avatáson készült.

                                 


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok