Mi Abonyunk - Évzáró a lovasoknál
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

admin - 2010.12.14. 12:04:12

Az Abonyi Lovas Klub Egyesület december 11-én tartotta évzáró rendezvényét, melyen Jandácsik István elnök arról számolt be, hogy a sportszervezet eredményes évet tudhat maga mögött. Remekül sikerült a hagyományos nyári lovas nap, összesen 36 fogatos és 105 díjugrató vett részt az immár hagyományos közkedvelt versenyen. A közönségsiker sem maradt el. Tavaly több abonyi sportoló is indult rangos versenyeken, így Bálint András kettős fogattal versenyzett, Habony Sándor kettes pónifogattal és Eckbauer Anita egyes fogattal. Ők szép eredményeket is elértek. Krupincza Csaba sikeres vizsgát tett, jövőre már ő is az Abonyi Lovas Klub színeiben versenyezhet díjugratásban és fogathajtásban is.

A Lovas Klubnak 32 tagja van jelenleg, ebből az évzárón újabb négy taggal bővült a létszám. Köztük van Dr. Magyar Gábor KDNP-s önkormányzati képviselő is. Tőle sokat remélnek helyben, többek között azt is, hogy segít nekik az eddigieknél több pénzt kilobbizni a szervezet számára pályázatokon és támogatóktól is. Neve jól cseng a lovasok körében. Jövőre, ha minden igaz, akkor több újabb programelemmel bővül majd a Lovas napok rendezvény.

Jandácsik István elnök lapunknak elmondta, hogy sokan nem értik, mire kell most egymillió forint önkormányzati támogatás. Ennyit kértek a versenyre. Tavaly 800 ezer forintra pályáztak és 400 ezret kaptak. Idén szeretnének éjszakai fogathajtást is szervezni, lámpafény mellett, ami nagyon látványos, továbbá úgynevezett hucul fajtájú lovak versenyét is rendeznek. A tervek szerint az Abonyi Fúvószenekari Egyesülettel közösen kerül megrendezésre a zenés ébresztő kürtökkel a város több pontján.

Jandácsik István elnök ezúton hálásan köszöni minden támogatónak és segítőnek, valamint az egyesületi tagoknak az egész éves munkáját.

Galéria: Katt IDE

LŐVE

Sport:
Buli   
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Hol a "főlovas"?

jobb -

2010.12.15. 13:39:05

Nem látom a képeken Olivért, aki a Lovasklub egyik oszlopos tagja?Kilépett?Vagy átadta a kantárt Magyarnak?
Abonynak van...

Truckman -

2010.12.14. 12:22:58

...lovasklubja?! :S

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok