Mi Abonyunk - Csak csajok
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

miabonyunk - 2010.10.23. 19:57:41

Bár a Bácsbokod csapata előzetesen latolgatta az esélyeket, hogy hogyan is tudná legyőzni az ABONETT KC női csapatát, a hazaiak egy szemernyi esélyt sem adtak a vendégeknek és gyakorlatilag mind az ifik, mind pedig a felnőtt lányok- asszonyok rajt- cél győzelmet arattak az abonyi szurkolótábor bíztatása mellett. A Bácsbokod volt eddig a fekete ló, hiszen az ABONETT KC eddig nem találkozott velük, és elvileg igen erős játékerőt képviseltek, hiszen a felnőtt a második helyen tanyázott. Eddig. Az abonyi hölgyek elsők voltak és a felnőttek elsők is lesznek ez után a forduló után. A főszponzor, az ABONETT tulajdonosa elismerően, fen és mosolyogva nyilatkozott a látottakról és szerényen csak ennyit mondott: Egyre jobb a csapat! És ez így is van. De ez nagy mértékben a szponzornak is köszönhető…. Brandt Tamás edző pedig mókásan megjegyezte a szurkolók gratulációját követően, hogy az érdem nem az övé, hanem a lányoké, és rá nincs is szükség, csak ott kell álldogálnia a csapat kispadja mellett. Ez persze nem igaz, emberfeletti munka fekszik a háttérben, hiszen a lányok kőkeményen heti négyet edzenek.

Magabiztos, ügyes, fantáziadús, gólerős játék jellemezte az ABONETT felnőtt csapatát. Az elején már hat góllal is elhúztak a lányok és végig versenyfutássá vált a mérkőzés a Bácsbokod számára. Amikor Kövér Juditot kifogta, azaz semlegesítette az ellenfél, Nagy Krisztina lövöldözte az átlövés gólokat. Gaba, azaz Hegedűs Gabriella remek formában bombázta szét az ellenfél hálóját. A mérkőzés kapusa pedig az abonyi Zana Nikoletta volt, aki bravúrosakat hárított, több büntetőt is kifogott. Az ellenfél egyébként sportszerűen, felemelt fővel játszott és egy pillanatig sem adta fel. Ezért is volt nehéz az utolsó negyedóra, amikor a hazaiak kiengedtek, a magabiztos fölény tudatában. Végül 21:14 után győzött az ABONETT KC 38:30-ra.

Felnőtt abonyi gólszerzők:
Kövér Judit 13, Hegedűs Gabriella 10, Nagy Krisztina 7, Mertlik Mónika 3, Csáki Edina 2, Faházi Szabina 2, Lőrinczy Zsófia 1
Hétméteresek: Abony: 6-ból 5, Bácsbokod: 7-ből 4

Az ifistáknál az abonyi ifjoncok kaptak szerepet. Ebben az évben a Somogyi iskola ismét egy kiváló gárdát küldött az ABONETT KC csapatába, mely a biztos jövő záloga lehet. A testnevelő tanár Szabó Linda, aki csakis köszönetet érdemel mindezért. Nos, lássuk mi történt a meccsen. 19:9 után 37:28-ra győztek a lányok. A „ legkisebbek „ megfeleltek az elvárásoknak és sokszor szép és fantáziadús játékkal győztek.

Abonyi gólszerzők: Válóczi Tünde 10, Pászti Edina 5, Mertlik Mónika 4, Bíró Hajnalka 4, Lőrinczy Zsófia 4, Király Klaudia 4, Molnár Krisztina 3, Holló Hajnalka 2, Balog Barbara 1
Hétméteresek: Abony: 2-ből 2, Bácsbokod: 5-ből 4

LŐVE

Sport:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok