Mi Abonyunk - Botrány! Kiskorú nagykőrösi lányok erotikus közegben
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.10.28. 12:48

 Az oldal IDE kattintva elérhető. Olvasónk értesített minderről engem és megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy először viszonylagosan konszolidáltnak induló, máshonnan csinos lányok képeit begyűjtő oldal gondolt egy nagyot és elkezdett csemegézni szűkebb környezetében. Nagykőrösi lányok saját maguk által közzétett szexi fotóit kezdte felpakolászni. Ez kicsapta az érintetteknél a biztosítékot és elkezdték követelni, hogy a nem ismert szerző szedje le onnan képeiket. A RoMaNcE oldalnak azonban egyelőre ezt esze ágában sincs megtenni, hiába háborodott fel egyre jobban a lakosság. Csak nyelvnyújtogató jelekkel válaszol, még tovább hergelve a nagyközönséget. Egyesek már azt írják, hogy szóltak a rendőröknek. Én nem tudom, hogy ez fenyegetés-e vagy sem, egy biztos, én jeleztem az illetékes hatóságok felé a történteket és ennek megfelelően már szemüket rajtatartják az oldalon. Valószínű, hogy hivatalos közlemény is lesz az ügyben. Szóltam az országos sajtónak is.

Ebben véleményem szerint célszerű lenne leírni, hogy csakis olyan képeket közöljenek magukról a felhasználók, melyeket máshol is szívesen viszontlátnának, hiszen elvileg az ezen a közösségi oldalon megjelent képek máshol is kommunikálhatók. Az már más kérdés, hogy nem valószínű, hogy egy ártatlan, baráti lányos puszis kép megjelentetése alapvetően szexuális töltettel bíró lapon normális dolog, hiszen félreértések sorozatára adhat okot. Nem beszélve arról, hogy úgy tudom, kiskorúak is vannak az oldal repertoárjában, ami szintén törvénysértő. Tehát igaza is van annak, aki azt mondja, hogy a csajok így jártak, mert előbb kellett volna gondolkodni rajta, hogy mit szeretnének látni máshol is, meg nem is. Egy biztos, ha ebben az ügyben lesz tényleges feljelentés, nyomozás is indul és precedens ügy lehet belőle. Próbáltam utánanézni az interneten, hogy mi ebben a gyakorlat, de egyértelmű állásfoglalás nincs a tárgyban. 

Talán azonban mankónak jók lesznek az alábbi kis kiemelések:


A közösségépítőkön megosztott tartalmak nem megfelelő módon történő publikálása sok kellemetlenséget okozhat a felhasználók számára. Ha ugyanis például egy fénykép rossz kezekbe kerül, akkor azzal könnyedén vissza lehet élni. Nyilvánvalóan a Facebook fejlesztői és üzemeltetői is tisztában voltak mindezzel, ezért folyamatosan újabb és újabb biztonsági lehetőségeket építettek be a rendszerbe annak érdekében, hogy a megosztott tartalmakkal összefüggő jogosultságokat minél pontosabban lehessen szabályozni. A közösségépítőn jelenleg is lehet bizonyos szinten állítani, hogy egy-egy fényképhez kik férhetnek hozzá, azonban a McAfee szerint ezek a lehetőségek önmagukban még nem oldanak meg minden problémát. Ezért a biztonsági cég egy új megoldás kifejlesztésébe fogott.

A biztonsági cég úgy látja, hogy az új biztonsági bővítményre azért is szükség van, mert a rossz kezekbe került fényképekkel nemcsak online környezetben lehet visszaélni, hanem azok kinyomtatásával a való világban is. Ráadásul úgy, hogy ebből a kép tulajdonosa mit sem sejt. Ezért a cég az új eszközt úgy tervezte meg, hogy az az illetéktelen másolás, nyomtatás és megosztás ellen is védelmet biztosítson. A McAfee szerint a bővítmény a képernyőkép (print screen) készítést is tiltja.

…. Megesik, hogy valaki a saját adatlapján publikál olyan képet, amely más számára kellemetlen: ilyen esetben az iWiW-vel kell felvenni a kapcsolatot, megadni az illető adatlap linkjét, akinél a rólunk készült fotó szerepel és a kifogásolt kép címét, ami alapján a szolgáltató eltávolításra szólíthatja fel a felhasználót.
Fontos megjegyezni, hogy bárkiről csak saját hozzájárulásával lehet publikálni fotót a közösségi oldalakon, kiskorú személy esetében pedig mindkét szülő hozzájárulása szükséges, még családtag sem tölthet fel e nélkül publikus albumba fotót a gyermekről. Ez utóbbi azért fontos, mert elvált szülők esetén előfordul, hogy a képek körül vitás helyzet kerekedhet. Megesik az is, hogy valaki más nevében ad fel apróhirdetést vagy mocskolódó üzeneteket terjeszt levélben vagy a hírfolyamon másokról. „


Tisztelt Fórumozók!
Olyan kérdésem lenne, hogy az egyik ismerősöm egy saját honlapon szerepeltetett egy olyan fényképet (nem közszereplő) ami egy másik honlapon (nyilvánosan megjelent) és ez lehet e személyes adattal való visszaélés.

Jogász:
Nem. De személyhez fűződő jog megsértése.


www.biztonsagosinternet.hu levele hasonló jogsértéskor

Ebben az esetben azonban nem a facebook –ról facebook-ra történt kép átvétele…..

Tájékoztatom, hogy az egyes fényképpel megjelenített személyekkel szemben az oldalon való megjelenítésükkel megvalósul a Btk. 177/A §. Visszaélés személyes adattal bűncselekményi tényállása, mivel az oldalon való megjelenés ellentétes a megjelenített képek eredeti megosztási szándékával (az eredeti megosztási szándék a facebook.com adatbázisában, annak közönségével való megosztásra terjedt ki) , és a Személyes adatok védelméről szóló 1992.évi LXIII. törvény alapján a ######### weboldalon felhasznált képek személyes adatnak minősülnek, továbbá a kérdéses személyek személyiségi jogai is sérülnek, mivel képmásukkal a hozzájárulásuk nélkül került felhasználása, így polgári jogi igény is támasztható a jogsértővel, Önökkel szemben.
A Fővárosi bíróság 2009-es döntésében kimondta, hogy a közösségi oldalakon talált képek felhasználása jogsértő, sérti a személyiségi jogokat, mivel azok kizárólag az adott közösségi oldalon belül kerülhetnek megjelenítésre, így a facebook-on talált képeket Önök jogosulatlanul használják fel az oldalukon, függetlenül attól, hogy azt más felhasználók küldték-e be vagy sem.

Tájékoztatom továbbá, hogy Ön, mint az oldal üzemeltetője a 2001.évi CVIII.-as, Elektronikus kereskedelemről szóló törvény alapján Szolgáltatónak minősül, és felelősségre vonható az ön rendszerén keresztül megvalósuló jogsértésekért, amennyiben a jogsértésről való tudomásszerzést követően azokat nem szünteti meg.

Tisztelettel szeretnénk megkérni Önöket, hogy minden olyan személy fényképét töröljék a rendszerükből, aki nem minősül közszereplőnek, általános elfogadott értelemben média szereplőnek.

Citrom-díj:
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Elsődleges...

soul -

2012.10.31. 19:26:07

...olvasatomban... vitatnám a szülői felelőséget.

 

Mivel csitrikről van szó.

Csak azért. Hogy ilyen értékrendet neveltek - mutattak - optimalizáltak a gyereknek.

Apropó... miért csak ez a 2 lány van fenn? - értékrend - mert fenn akartak lenni :)

Ha már a tanulmányi versenybe nem fértek bele..............:)

Addig hordja Juliska az edényt a kútra, amig ......)

Ennyi

 

s.

Talán

Steve968 -

2012.10.28. 14:04:27

egy fiataljorúnak nem kéne ilyen jellegű felvételt felraknia (készíteni se nagyon). Vagy, ha igen, akkor esetleg az ismerőseit kéne korlátoznia, stb. Bár gondolom pont nem ez a cél. Akkor viszont a kedves szülők felelőssége vetődik fel ...

 

Ha felraksz bármit is, az egy-egy megosztás után gyakorlatilag körbejárja a földet. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha fel sem teszed ...

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Nahát

északi mágus -

2012.10.28. 13:38:57

Mert a kiskorú nagykőrösi lányoknak egyébként nem is élet az élet, ha nem csinálnának magukról szexi képeket és raknák fel azt a netre, mer ugye más se hiányzik ebben a mai világban ami tele van aberrált pedofil gyökerekkel, meg hollandiába kerítő stricikkel.

Szüleik is jobban odafigyelhetnének a gyerekek fészbukos oldalára, ha már a gyerek darwin díjas legalább a szülőnek legyen esze.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok