Mi Abonyunk - Lendületbe jött a törteli foci!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.09.20. 10:21

Gyakorlatilag a semmiből kellett elkezdeniük az újjáépítkezést, mert a kiharcolt, magasabb osztályban való versenyzés jogát átadták a Nagykőrösi KINIZSI TLFC-nek. Év elején újra beindult az élet a Törteli KSK-nál és megszervezték az utánpótlás versenyeztetését, de már felnőtt csapatuk is van. Erről kérdeztem Godó Tibort, a sportszervezet elnökét, aki azt is elmondta, hogy az úgynevezett TAO-s pályázaton hatalmas sikert értek el, mert sikerült pontosan 8.204.902 forintot nyerniük. Igaz, ehhez önrészre és a vállalkozókra is nagy szükség van, hiszen ennek a pályázatnak az a lényege, hogy a kiemelt, úgynevezett látványsportoknak lehetőségük van arra, hogy részesüljenek a vállalkozások által egyébként az államnak fizetendő Társasági Nyereség Adóból.

A rendszer úgy működik, hogy az adakozó vállalkozások, cégek a TÁNYA egy bizonyos részét nem az államnak, hanem ez általuk megjelölt sportszervezetnek adhatják. A rendszerbe a sportági szakszövetségeket is beintegrálták és kell az MLSZ jóváhagyása is. Összesen a törteli projekt összértéke 10.609.081 forint. Tehát önerőt is fel kell mutatniuk. A pályázattal kapcsolatban az érdemi szervezőmunka most kezdődik, Godó Tibor elnök felkeresi a törteli és környékbéli vállalkozásokat. Ezúton is kéri, ha tehetik, adják nekik azt, amit egyébként is be kellene fizetniük az államkasszába. A pénz jó helyen lesz náluk, lendületesen fejlődnek ismét. A pályázatban összesen 110 főt terveztek. Ők a program aktív résztvevői. Személyi juttatásokra, a hat edző bérére, tárgyi eszközök beszerzésére, valamint utánpótlás nevelésre kaptak támogatást. Kapukat, hálókat, mezeket, sportfelszereléseket és egy önjáró fűnyíró kistraktort is beszereznek, de jut létesítmény felújításra is. Kerítést és korlátot korszerűsítenek a pénzből. Az utánpótlás nevelésről Godó Tibor elmondta:

„ 2012. február 21-én alakult újjá sportszervezetünk. Kérdésedre válaszolva, nagyon jól érzem magam, hiszen élvezem a tagság maximális bizalmát. Szeptember 17-én tisztújító közgyűlést tartottunk és egyhangú támogatással lettem ismét én az elnök. Nagy terveink vannak az utánpótlás nevelés terén, de már felnőtt csapattal is büszkélkedhetünk. A Bozsik programban is részt veszünk, van már teljes csapatunk U 7, U 9 és U 11-es korcsoportban, de U 13, U 15 és U 19-es-ben is. Mivel átadtuk az indulás jogát Nagykőrösnek, nekünk az alapokról kellett kezdenünk, jelenleg a megye 3. osztályában van a felnőtt csapatunk. Mindenképpen a cél a felsőbb osztályba jutás. Viszont az U 19 a megye 1-ben játszhat, ahol biztos vagyok benne, hogy jó megállják majd helyüket a srácok. Büszke vagyok arra, hogy sikerült zökkenőmentesen kiviteleznünk az újraindítást, és ez az érdem egy csapatmunka gyümölcse.

Az önkormányzat szűkös anyagi eszközei ellenére szerencsére támogat minket, erre a szezonra 600 ezer forintot szavaztak meg nekünk. Viszont minden egyes fillérre hatalmas szükség is van, reméljük, hogy továbbra is kapunk innen is támogatást. Egyéb irányú fejlesztési elképzeléseink is vannak ugyanis. Szeretnénk a komplett öltöző blokkot felújítani, melyre igencsak ráfér már a rekonstrukció. Az öntözőrendszert is jó lenne kiépíteni, de mivel sokan és egyre többen vagyunk, nagyon kellene nekünk egy felkészülési pálya is, mert lassan nem férünk. Köszönöm tagtársaimnak a bizalmat és a csapatok tagjainak a példás hozzáállást. Remélem, eredményesek leszünk a szezonban! A történésekről folyamatosan beszámolunk Önöknek. „- mondta lapunknak Godó Tibor elnök

Lőrinczy Veronika

Sport:
Törtel   
Foci   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok