Mi Abonyunk - Irány a Báger!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8086, belépett felhasználók: 0.

tyb - 2012.09.14. 19:29

 

 

 

 

 

Nem megyek többet vdékre horgászni! Eldöntöttem.

 

Abony határában a Báger horgásztavak bőséges fogással és kuturált körülmények között várják a horgászat szerelmeseit.  Én csak udvarlója vagyok ennek a sportnak, de két hónap alatt Abonyban, már sok olyan inger ért, melyek eredménye, talán több lesz mint szerelem... Valamikor az évezredforduló küszöbén, az egyik munkatársam beszélt rá, hogy kísérjem el egy "halvadászatra". Sportvadászként, természetesen szívesen indultam életem első horgászatára, azonban a "hidegvérűek" elleni vadászat, nem indította el rögtön bennem a pulzusszám-emelkedést. Az első kapásig. Akkor éreztem azt, melyet korábban a célkeresztben megjelenő  szarvas okozott az első vadászat alkalmával. Azután, jött néhány  "halmentes" év. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idén júliusban  - szintén egyik munkatársam unszolására - látogattam ki az Abonyi Horgász Egyesület tavaira, a közismertebb nevén, Báger horgásztavakra. Hittem is, nem is, hogy a volt téglagyár kitermelési területein érdemes a "kukacot lógatni". Nos, az első alkalommal tétlen nézőként megfertőződtem. Legközelebb, már a szükséges engedélyek birtokában próbáltam szerencsét és megdöbbentő sikerrel. Itt ennyi hal van ? - kérdeztem horgásztársam és munkatársam, majd Szabó Géza bácsit is az egyesület elnökét. Ez szerencse kérdése is! -  válaszolták udvariasan, s egyben bíztatva a további "halkergetésre".

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azóta, sokadszorra - többnyire mesterhorgász barátom és munkatársam, Vincze Tibor irányítása mellett - ért olyan sikerélmény, melyek talán meghatározzák a hátralévő életem szabadidős elfoglaltságát.

 

Elfogult lettem. A horgászattal és a "Bágerrel" szemben, valamint több mint kétszáz egyesületi taggal egyetemben...

 

"Görbüljön a bot!" - kiáltom manapság, hetente többször is, a "Széles utat, gumifákat!" jelszóval szinte hasonló számban. Csak máskor és másoknak. Azoknak, akik hozzám hasonlóan igyekeznek tartalmasan és aktívan élni az életet.  

 

Tegyétek ezt minél tovább Kedves Horgásztársak, Ti megrögzött halvadászok!

 

TYB    

 

 

 

    

Sport:
Báger   
 10 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Vincze Tibor...

tyb -

2012.09.14. 22:07:50

a becsületes neve, annak az abonyi mesterhorgásznak, aki erőt és kitartást sem kímélve - némi sikerrel -  próbálta elsajáttíttatni velem a  tavi horgászat rejtelmeit...  

 

Köszönet neki itt is! 

Elismerésem...

Svoboda -

2012.09.14. 22:00:28

...a mesternek...megtanított halat fogni, sőt azt is elmondta, hogyan kell a fotós felé nyújtani fényképezéskor a halat, hogy optikailag nagyobbnak látszódjon....Nyelvöltés

És belőlem is csak az irigység beszél ám!

A halakat mesterem útmutatásai alapján fogtam!

tyb -

2012.09.14. 21:36:45

Úgyhogy, nem kellett kölcsönhöz folyamodnom! Király Másrészt, melyik élvonalbeli footballista meri elmondani - főként az adóhatóság miatt - , hogy mennyi a reklámbevétele? 

 

Nos, utóbbi kérdésedre a válasz - a fenti okok miatt -  üzleti titok marad! Lakat a száján

 

Valld be, hogy kicsit irigykedsz a "horgászsikereim" miatt! {#emotions_dlg.faceclock} 

Engedélyek...

tyb -

2012.09.14. 21:33:07

Szóval... Alaphelyzet, hogy a "páciens" rendelkezzen egy ún. állami horgászjeggyel, melynek megszerzési feltételei itt olvashatók :  http://www.mohosz.hu/allamijegy.html

A horgászegyesületi tagság feltételei a következők: http://www.abonyhorgasz.hu/?q=node/3.

Ha tagságot nem szeretne a sporthorgász, akkor napijegyet is válthat, azonban elvitelkor a kifogott halat a horgásztanyánál kifüggesztett árban ki kell fizetnie. (pl.: ponty, 800.-Ft/kg.)

 

További részletek a www.abonyhorgasz.hu. oldalon.  

  

Tyb

FIGURA7878 -

2012.09.14. 21:20:31

Hány embertől kellett kölcsön kérni a halat a fotó elkészítéséhez.

Ja és mennyit kaptál a reklámozásért?{#emotions_dlg.svgmed}

Köszönöm mindenkinek!

tyb -

2012.09.14. 21:14:05

Az építő jellegű kritikákat, valamint iránymutatásokat. 

 

1.) Igen, minden horogra akadt hal megjelölte társai hollétét és elfogásuk legparaktikusabb módszerét.

 

2.) Nem lehet élőhalat kapni, csak fogni!

 

3.) Vannak a haltársadalomra különösen veszélyes halak pl.: süllő stb. melyekhez - méretük és motivációjuk folytán - különleges képzettségű "vadászok" bevetésére van szükség.  (pl.:TYB) 

 

Egyéb kérdés? Király

költség

mrnight -

2012.09.14. 21:08:00

kb mennyi a költsége annak hogy egy teljesen amatőr kezdő horgászhasson a bágeren. Most itt nema felszerelésre gondolok hanem az engedélyekre. És hogy mégis milyen engedélyek kellenek még régebben szerettem volna de kellett valami engedély ami 16,000 Ft volt legalább is nekem azt mondták és még kellett külön napijegy vagy bérlet a bágerre. ez most hogy van?

 

 

Azt...

Svoboda -

2012.09.14. 21:06:13

...értem, ha az egyetemre kommandót hívnak, de minek SWAT a halakhoz? Mondjuk van egy süllő, az rablóhal....{#emotions_dlg.smileypostman}{#emotions_dlg.boss}

Tyb!

trucck -

2012.09.14. 20:51:08

Abonyban is lehet valahol élőhalat kapni? {#emotions_dlg.facebeard} 

Vicc

Markó Ferenc -

2012.09.14. 20:30:41

Erről a cikkről jutott eszembe!

Hogyan horgászik a rendőr?

???

Fog egy halat és addig veri amíg el nem árulja, hogy hol vannak a többiek!{#emotions_dlg.big}

Bocs, de nem tudtam kihagyni!


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok